0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Édesapjától örökölte, lányának adja tovább a szőlő szeretetét

Az ENSZ Közgyűlés 2007-ben nevezte ki október 15-ét a Vidéki Nők Napjává. A cél, hogy felhívják a figyelmet a klasszikus vidéki idill értékeire és a falvakban élő nők helyzetére. Egy olyan hölgyet mutatunk be, aki nem csak, hogy sikeres a hivatásában, de egy – egyelőre – férfiasnak mondott pályán bizonyít nap, mint nap.

Kicsi lányként már – játékosan – a szőlőt művelte, kamaszként egy nyárra az egész gazdaságot át kellett vennie. Állatorvos szeretett volna lenni, végül a családi gazdaságot választotta. Ungerbauer Anikó az édesapjával vezeti közösen a Csongrád-Csanád megyei Bokroson a pincészetüket.

– Magától értetődő volt, hogy ahová édesanyám ment, oda mentem én is. Emellett természetesen édesapámmal is rengeteg időd töltöttem, ő akkor a bokrosi Kossuth Termelőszövetkezetben volt szőlész-borász ágazatvezető.

Emlékszem, egy kis Simsonnal közlekedett a dűlők és a szőlősorok között. Ültem a tankon előtte, mentünk határjárásra.

Ez napi szintű feladat volt, az elvégzett munkákat ellenőrizte és közben tervezte a következőket– így idézte fel a legelső emlékeit Ungerbauer Anikó. A közigazgatásilag Csongrád városához tartozó Bokroson működik a családi pincészetük, amelyet az édesapjával, Ungerbauer Györggyel vezetnek. Anikó beleszületett a szakmába, derült ki a beszélgetés során.

Játszva tanult bele

– A Bokrospuszta szélén nőttem fel, ott telt a gyerekkorom. A házunk mellett voltak a saját szőlőink. Édesapámnak akkoriban volt egy tízsoros fajtagyűjteménye: ez azt jelenti, hogy tíz fajtát vizsgált termesztésben itt az alföldi homokon, olyanokat, mint például a Sárga muskotály, amely errefelé nem egy elterjedt szőlőfajta.

Rendszeresen kijártunk édesanyámmal a szőlőbe különböző munkálatokat végezni. Az egyik első emlékem óvodás koromból maradt meg. Hajtásválogatást és törzstisztítást csinált édesanyám.

Láttam, hogyan szedi le a kis hajtásokat a törzsről, én viszont észrevettem, hogy kicsivel fentebb helyes 2-3 centis pici fürtöcskék vannak a tőkéken. Nekem ezek tetszettek meg, ezeket kezdtem el gyűjtögetni. Mire édesanyám észrevette, hogy nem a hajtásokat szedegetem, akkorra már egy soron végigértem. Emlékszem, nem dorgált, szidott, hanem magyarázott: „Tudod, azok a kis fürtöcskék megnőnek, ha majd nagylány leszel, azoknak az árából lesz a kis piros autód.” Nos, piros színű autóm azóta sem volt, a szavaira viszont a mai napig emlékszem – idézte fel derűsen. – Másik meghatározó, örök emlékeim a szüretek. Akkor még családi, baráti közösségi esemény volt, a tangóharmonika szólt a sorok végén, majd a tanyán a szőlős kádak mellett. Hajnal lett, mire minden munkával végeztünk, daráltunk, tapostunk, préseltünk. Nagy főzések, bográcsozások, dalolások közepette zajlott mindez, fantasztikus hangulat maradt meg bennem ezekről az eseményekről.

– Bokroson fejeztem be az általános iskolát, majd Kecskemétre kerültem a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolába, ahol később a névadó unokája lett a szőlész tanárom. A családunk nevét, édesapám munkásságát ott is jól ismerték. Édesapám akkoriban a szőlőiskola és a szőlőtermesztés mellett rózsát és kardvirágot is termesztett. Amikor mentem felvételizni, kérdezték, milyen munkafolyamatok zajlanak nálunk, én pedig részletesen beszámoltam a szemzésről, az oltásról, a rózsafajták tüskézettségéről. Általános kertész szakon végeztem, mindenről tanultunk: szőlőről, gyümölcsről, zöldségről, dísznövényről.

„Éreztem, hogy apunak nagyobb szüksége van rám”

– Amikor 16 éves voltam, édesapámnak a nyár elején komoly balesete volt, gerinctörést szenvedett. Akkor a szőlő mellett 6 hektáron neveltünk kardvirágot, hatvan virágboltot terítettünk, piacra jártunk. A tanév végén mindez rám maradt. Abból tudtam fizetni az embereket, amit megkerestem, nem volt jogosítványom, kellett egy sofőr, aki visz a piacokra a virágokkal.

Nem is volt kérdés: meg kellett csinálni, helyt kellett állni. Ugyanakkor csodálatos összefogást is megtapasztaltam.

Még az iskolából is kaptam segítséget, az osztályomból a lánycsapat nálunk töltötte a nyári gyakorlatát, szedtük és csokroztuk a piacra a kardvirágokat, a csongrádi barátaim jöttek háti permetezővel. Úgy vittük végig a nyarat a gazdaságban, hogy minden talpon maradt.

Édesapám szeptemberben jött ki a kórházból azzal az eltökéltséggel, hogy hamarosan újra járni fog – és ez így is történt. Arról, hogy ne menjek vissza az iskolába, hallani sem akart. Bár nagyon szerettem volna állatorvos lenni, úgy éreztem, apunak nagyobb szüksége van rám, a segítségemre, így az iskola elvégzése után a gazdaságot választottam. Számos képzést, tanfolyamot elvégeztem, és végzek a mai napig: vendéglátó üzletvezető, lovasoktató, falusi vendéglátó, szőlész-borász, vincellér tudást szereztem. Sokszor mondják rám, hogy maximalista vagyok.

Szerintem egyszerűen mindig a jobbra törekszem, és vallom, hogy mindenkinek arra van ideje, amit fontosnak tart!

– Akkoriban 6,5 hektár szőlője volt édesapámnak, ennek egy részét bérelte. Később gyarapítani kezdtük, az ezredforduló környékén már közösen telepítettünk 26 hektárt, majd 2012-ben 4,5 hektáron Irsai Olivért, Rajnai rizlinget és Kadarkát. Ma 45 hektár a szőlőterületünk, és 25 hektár a szőlő-szaporítóanyag iskola. Emellett üzemeltetünk egy horgásztavat is. Az állatok, és a számukra nélkülözhetetlen gyepfelületek, legelők a saját kedvünkre vannak, jelenleg egy 6,5 hektáros parcellát szeretnék bekeríteni, ahol majd legeltetni tudok. Igazi családi gazdaságot működtetünk, mindent közösen csinálunk. A marketing, a vevőkkel való kapcsolattartás, a munkafolyamatok szervezése, a növényvédelem összehangolása az én feladatom, a dolgozóink felvételét én koordinálom. Mindketten tesszük a dolgunkat. Édesapámmal fél szavakból is értjük egymást.

Jó ajánlólevél az „Ungerbauer-iskola”

– Összesen 17 fajta szőlőt termesztünk, a termésünknek hozzávetőleg felét dolgozzuk fel, évente 8-10 szőlőfajtából készítünk önálló bort. Általában a rozéknál szoktunk házasítani, a Party Rozé fantázia nevű rozéborunkat például nagyon szeretik a vásárlóink. Ennek az összeállításnak a gerincét a Kékfrankos fajta adja, egy kis Zweigelttel, Cabernet-vel, vagy Pinot noir-ral egészítjük ki évjárattól függően. A lehető leggyümölcsösebb verziót keressük. A boraink többségét önállóan palackozzuk 0,75 literes üvegekbe, de rendkívül népszerűek a 2-3 literes kishordós termékeink is.  Értékesítünk szőlőt nagyobb felvásárlóknak is kamionba, és örömmel szolgáljuk ki a kis tételes szőlővásárlókat is.

A velük való kapcsolattartás felidézi a régi szüretek hangulatát, mindenkinek van egy története erről, aki szereti a szőlőt.

– A napom reggel 6 körül indul és éjfél körül zárul. Néha nagyon sok szálon futnak az események körülöttem, igyekszem mindenhol ott lenni, ahol csak tudok. Az elmúlt hetek a szüretekről szóltak. A vásárlóink kiszolgálása és a feldolgozás késő délutánig, sokszor estig  tart. Kézi szüret esetén 20-25 fő, máskor 6-7 ember munkáját kell koordinálni. Lazításra nincs idő, október 25 után kezdődik a szőlőcsemeték felszedése, november 8-tól április 30-ig fagymentes időben vasárnap kivételével minden nap nyitva vagyunk. December legelején elkezdünk metszeni, a karácsony három napjára állunk csak meg. Ha ezt nem tennénk, a rügyfakadásra nem lennénk kész, 45 hektárt kézzel végig metszeni – ehhez bizony idő kell.

Hogy érzékeltessem: az egyik parcellánkban, ami 20 hektáros, 126 sorunk van, 500 méter hosszú egy sor. Csak ahhoz, hogy végigjárják, 63 kilométert kell sétálniuk az embereinknek.

Az új csapatokat én tanítom be metszeni, egy tanfolyam keretein belül adom át a metszés és a szőlőtermesztés alapjait. A metszéssel két évre tudjuk befolyásolni a termés mennyiségét. Hiába állítja valaki, hogy ismeri a munkafolyamatot, nagyon nagy hiba lenne, ha úgy engednénk be a sorba metszőollóval, hogy a valós tudásáról nem győződtem meg. Váltócsapos metszéses technológiát alkalmazunk, magas művelésű, egyes függöny művelésmódban van a szőlőink többsége, néhány parcella van Lenz Moser-ben. Nagy büszkeséggel tölt el, ha azt hallom vissza, hogy azoknak a dolgozóknak, akiket tőlünk később máshová vitt a sors, jó ajánlólevél, hogy Ungerbaueréknál tanultak szőlőt metszeni.

– Azt, hogy a jelenleg 12 éves lányom, Luca milyen életutat választ, természetesen még nem tudom. Viszont én is igyekeztem mindenbe bevonni őt, szívesen vesz részt a munkafolyamatokban a szürettől a vevők kiszolgálásáig, a borfesztiválok-, borbemutatók szervezéséig, előkészítéséig. Már 3 évesen az óvodában ragaszkodott hozzá, hogy szőlő legyen az óvodai jele, kiskorában – gondolom a hangzása miatt – a kedvenc szavai között volt a Kadarka és a Chardonnay. Hogy mi szeretne lenni, nem tudom, de azt látom, hogy jó érzéssel vesz részt a feladatokban. Ez pedig nekem és az édesapámnak okoz nagyon jó érzést.

Díjjal ismerik el, amit a közösségért tesz

Meg kell találni az egyensúlyt a család, a munka, a kötelezettségek és az önként vállalt közösségi tevékenységek között, vallja Anikó. Utóbbi téren legkiemelkedőbb a Bokrosi Hagyományőrző Szüreti Mulatság , amely százéves hagyomány a faluban. 2008-ban élesztették újra, 2014 óta Anikó a főszervező.

A rendezvény olyan népszerű, hogy a támogatói jegyek pár nap alatt elfogynak.

Csőszpárok és jegyzők gyönyörű népviseletben fogadják, szórakoztatják – amikor nincs létszámkorlátozás – a közel ezer mulatozót. Hajnalig tartó igazi régimódi közösségi ünnep ez a rendezvény Bokroson.

Anikó szervezése és irányítása alatt hozta létre a Bokrosi Hagyományőrző Egyesület a Bokrosi Játszótér egyedülálló közösségi felújítását 2019-ben. A Játszótér azóta is féltve őrzött gyöngyszeme a helyi közösségnek, a gyerekek nagy örömére.  2020-ban ez az egyesület az ő irányítása alatt „Bokrosi értékek” címmel nagyszabású kiállítást szervezett a felújított helyi Művelődési Ház átadó ünnepségére, melyet a régi Bokrosi Szüreti bálokról fellelt fényképekből, és Bokros –főként mezőgazdasághoz kötődő- életéből fennmaradt tárgyi eszközökből és fotókból hoztak létre.

Az összegyűjtött fotóanyag azóta is állandó kiállításként megtekinthető a helyi közintézményben.

– Éltem egy évig Budapesten, de számomra az az élet személytelen volt. Itt, ahol élek, ahová a gyökereim kötnek, sok figyelmet és pozitív visszacsatolást kap az ember. Nem mindig onnan, ahonnan várjuk, de érkezik. Rendkívül jó érzés volt, amikor a napokban megtudtam, hogy az egyik csőszleány írt egy nagyon megható ajánlást, mely alapján Csongrádon jelöltek „A város közösségéért” díjra, amelyet október 23-án adnak majd át ünnepélyes keretek között.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu