Kicsi lányként már – játékosan – a szőlőt művelte, kamaszként egy nyárra az egész gazdaságot át kellett vennie. Állatorvos szeretett volna lenni, végül a családi gazdaságot választotta. Ungerbauer Anikó az édesapjával vezeti közösen a Csongrád-Csanád megyei Bokroson a pincészetüket.
– Magától értetődő volt, hogy ahová édesanyám ment, oda mentem én is. Emellett természetesen édesapámmal is rengeteg időd töltöttem, ő akkor a bokrosi Kossuth Termelőszövetkezetben volt szőlész-borász ágazatvezető.
Ez napi szintű feladat volt, az elvégzett munkákat ellenőrizte és közben tervezte a következőket– így idézte fel a legelső emlékeit Ungerbauer Anikó. A közigazgatásilag Csongrád városához tartozó Bokroson működik a családi pincészetük, amelyet az édesapjával, Ungerbauer Györggyel vezetnek. Anikó beleszületett a szakmába, derült ki a beszélgetés során.
Játszva tanult bele
– A Bokrospuszta szélén nőttem fel, ott telt a gyerekkorom. A házunk mellett voltak a saját szőlőink. Édesapámnak akkoriban volt egy tízsoros fajtagyűjteménye: ez azt jelenti, hogy tíz fajtát vizsgált termesztésben itt az alföldi homokon, olyanokat, mint például a Sárga muskotály, amely errefelé nem egy elterjedt szőlőfajta.
Láttam, hogyan szedi le a kis hajtásokat a törzsről, én viszont észrevettem, hogy kicsivel fentebb helyes 2-3 centis pici fürtöcskék vannak a tőkéken. Nekem ezek tetszettek meg, ezeket kezdtem el gyűjtögetni. Mire édesanyám észrevette, hogy nem a hajtásokat szedegetem, akkorra már egy soron végigértem. Emlékszem, nem dorgált, szidott, hanem magyarázott: „Tudod, azok a kis fürtöcskék megnőnek, ha majd nagylány leszel, azoknak az árából lesz a kis piros autód.” Nos, piros színű autóm azóta sem volt, a szavaira viszont a mai napig emlékszem – idézte fel derűsen. – Másik meghatározó, örök emlékeim a szüretek. Akkor még családi, baráti közösségi esemény volt, a tangóharmonika szólt a sorok végén, majd a tanyán a szőlős kádak mellett. Hajnal lett, mire minden munkával végeztünk, daráltunk, tapostunk, préseltünk. Nagy főzések, bográcsozások, dalolások közepette zajlott mindez, fantasztikus hangulat maradt meg bennem ezekről az eseményekről.
– Bokroson fejeztem be az általános iskolát, majd Kecskemétre kerültem a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolába, ahol később a névadó unokája lett a szőlész tanárom. A családunk nevét, édesapám munkásságát ott is jól ismerték. Édesapám akkoriban a szőlőiskola és a szőlőtermesztés mellett rózsát és kardvirágot is termesztett. Amikor mentem felvételizni, kérdezték, milyen munkafolyamatok zajlanak nálunk, én pedig részletesen beszámoltam a szemzésről, az oltásról, a rózsafajták tüskézettségéről. Általános kertész szakon végeztem, mindenről tanultunk: szőlőről, gyümölcsről, zöldségről, dísznövényről.
„Éreztem, hogy apunak nagyobb szüksége van rám”
– Amikor 16 éves voltam, édesapámnak a nyár elején komoly balesete volt, gerinctörést szenvedett. Akkor a szőlő mellett 6 hektáron neveltünk kardvirágot, hatvan virágboltot terítettünk, piacra jártunk. A tanév végén mindez rám maradt. Abból tudtam fizetni az embereket, amit megkerestem, nem volt jogosítványom, kellett egy sofőr, aki visz a piacokra a virágokkal.
Még az iskolából is kaptam segítséget, az osztályomból a lánycsapat nálunk töltötte a nyári gyakorlatát, szedtük és csokroztuk a piacra a kardvirágokat, a csongrádi barátaim jöttek háti permetezővel. Úgy vittük végig a nyarat a gazdaságban, hogy minden talpon maradt.
Édesapám szeptemberben jött ki a kórházból azzal az eltökéltséggel, hogy hamarosan újra járni fog – és ez így is történt. Arról, hogy ne menjek vissza az iskolába, hallani sem akart. Bár nagyon szerettem volna állatorvos lenni, úgy éreztem, apunak nagyobb szüksége van rám, a segítségemre, így az iskola elvégzése után a gazdaságot választottam. Számos képzést, tanfolyamot elvégeztem, és végzek a mai napig: vendéglátó üzletvezető, lovasoktató, falusi vendéglátó, szőlész-borász, vincellér tudást szereztem. Sokszor mondják rám, hogy maximalista vagyok.
– Akkoriban 6,5 hektár szőlője volt édesapámnak, ennek egy részét bérelte. Később gyarapítani kezdtük, az ezredforduló környékén már közösen telepítettünk 26 hektárt, majd 2012-ben 4,5 hektáron Irsai Olivért, Rajnai rizlinget és Kadarkát. Ma 45 hektár a szőlőterületünk, és 25 hektár a szőlő-szaporítóanyag iskola. Emellett üzemeltetünk egy horgásztavat is. Az állatok, és a számukra nélkülözhetetlen gyepfelületek, legelők a saját kedvünkre vannak, jelenleg egy 6,5 hektáros parcellát szeretnék bekeríteni, ahol majd legeltetni tudok. Igazi családi gazdaságot működtetünk, mindent közösen csinálunk. A marketing, a vevőkkel való kapcsolattartás, a munkafolyamatok szervezése, a növényvédelem összehangolása az én feladatom, a dolgozóink felvételét én koordinálom. Mindketten tesszük a dolgunkat. Édesapámmal fél szavakból is értjük egymást.
Jó ajánlólevél az „Ungerbauer-iskola”
– Összesen 17 fajta szőlőt termesztünk, a termésünknek hozzávetőleg felét dolgozzuk fel, évente 8-10 szőlőfajtából készítünk önálló bort. Általában a rozéknál szoktunk házasítani, a Party Rozé fantázia nevű rozéborunkat például nagyon szeretik a vásárlóink. Ennek az összeállításnak a gerincét a Kékfrankos fajta adja, egy kis Zweigelttel, Cabernet-vel, vagy Pinot noir-ral egészítjük ki évjárattól függően. A lehető leggyümölcsösebb verziót keressük. A boraink többségét önállóan palackozzuk 0,75 literes üvegekbe, de rendkívül népszerűek a 2-3 literes kishordós termékeink is. Értékesítünk szőlőt nagyobb felvásárlóknak is kamionba, és örömmel szolgáljuk ki a kis tételes szőlővásárlókat is.
– A napom reggel 6 körül indul és éjfél körül zárul. Néha nagyon sok szálon futnak az események körülöttem, igyekszem mindenhol ott lenni, ahol csak tudok. Az elmúlt hetek a szüretekről szóltak. A vásárlóink kiszolgálása és a feldolgozás késő délutánig, sokszor estig tart. Kézi szüret esetén 20-25 fő, máskor 6-7 ember munkáját kell koordinálni. Lazításra nincs idő, október 25 után kezdődik a szőlőcsemeték felszedése, november 8-tól április 30-ig fagymentes időben vasárnap kivételével minden nap nyitva vagyunk. December legelején elkezdünk metszeni, a karácsony három napjára állunk csak meg. Ha ezt nem tennénk, a rügyfakadásra nem lennénk kész, 45 hektárt kézzel végig metszeni – ehhez bizony idő kell.
Az új csapatokat én tanítom be metszeni, egy tanfolyam keretein belül adom át a metszés és a szőlőtermesztés alapjait. A metszéssel két évre tudjuk befolyásolni a termés mennyiségét. Hiába állítja valaki, hogy ismeri a munkafolyamatot, nagyon nagy hiba lenne, ha úgy engednénk be a sorba metszőollóval, hogy a valós tudásáról nem győződtem meg. Váltócsapos metszéses technológiát alkalmazunk, magas művelésű, egyes függöny művelésmódban van a szőlőink többsége, néhány parcella van Lenz Moser-ben. Nagy büszkeséggel tölt el, ha azt hallom vissza, hogy azoknak a dolgozóknak, akiket tőlünk később máshová vitt a sors, jó ajánlólevél, hogy Ungerbaueréknál tanultak szőlőt metszeni.
– Azt, hogy a jelenleg 12 éves lányom, Luca milyen életutat választ, természetesen még nem tudom. Viszont én is igyekeztem mindenbe bevonni őt, szívesen vesz részt a munkafolyamatokban a szürettől a vevők kiszolgálásáig, a borfesztiválok-, borbemutatók szervezéséig, előkészítéséig. Már 3 évesen az óvodában ragaszkodott hozzá, hogy szőlő legyen az óvodai jele, kiskorában – gondolom a hangzása miatt – a kedvenc szavai között volt a Kadarka és a Chardonnay. Hogy mi szeretne lenni, nem tudom, de azt látom, hogy jó érzéssel vesz részt a feladatokban. Ez pedig nekem és az édesapámnak okoz nagyon jó érzést.
Díjjal ismerik el, amit a közösségért tesz
Meg kell találni az egyensúlyt a család, a munka, a kötelezettségek és az önként vállalt közösségi tevékenységek között, vallja Anikó. Utóbbi téren legkiemelkedőbb a Bokrosi Hagyományőrző Szüreti Mulatság , amely százéves hagyomány a faluban. 2008-ban élesztették újra, 2014 óta Anikó a főszervező.
Csőszpárok és jegyzők gyönyörű népviseletben fogadják, szórakoztatják – amikor nincs létszámkorlátozás – a közel ezer mulatozót. Hajnalig tartó igazi régimódi közösségi ünnep ez a rendezvény Bokroson.
Anikó szervezése és irányítása alatt hozta létre a Bokrosi Hagyományőrző Egyesület a Bokrosi Játszótér egyedülálló közösségi felújítását 2019-ben. A Játszótér azóta is féltve őrzött gyöngyszeme a helyi közösségnek, a gyerekek nagy örömére. 2020-ban ez az egyesület az ő irányítása alatt „Bokrosi értékek” címmel nagyszabású kiállítást szervezett a felújított helyi Művelődési Ház átadó ünnepségére, melyet a régi Bokrosi Szüreti bálokról fellelt fényképekből, és Bokros –főként mezőgazdasághoz kötődő- életéből fennmaradt tárgyi eszközökből és fotókból hoztak létre.
– Éltem egy évig Budapesten, de számomra az az élet személytelen volt. Itt, ahol élek, ahová a gyökereim kötnek, sok figyelmet és pozitív visszacsatolást kap az ember. Nem mindig onnan, ahonnan várjuk, de érkezik. Rendkívül jó érzés volt, amikor a napokban megtudtam, hogy az egyik csőszleány írt egy nagyon megható ajánlást, mely alapján Csongrádon jelöltek „A város közösségéért” díjra, amelyet október 23-án adnak majd át ünnepélyes keretek között.
