Legutóbb Dunai János, az a’Capella Szőlőbirtok tulajdonosa mutatkozott be, amihez a Levél Júliához című film adta a vizuális élményt.
A Badacsonyi borvidéken 2,5-3 hektár, lássuk be, nem kiemelkedő nagyság, de kiváló lehetőség megmutatni a szőlőt termő területet – szép szóval a terroire-t –, s a borász tudását. Ebben pedig Dunai János nem ismer kompromisszumot.
De ne szaladjunk előre. Dunai János gyökereit a műszaki területen gondolta megerősíteni, így a Budapesti Kandó Kálmán Műszaki Főiskola elvégzését követően hangmérnökként tervezte további életét. Precíz, saját belső hangjaira sokat adó emberként. Nem is volt sikertelen a próbálkozás, ám valami folyamatosan megszólította. A föld, a szőlő, a bor, a maga természetességében, ugyanakkor természet felettiségében nem hagyta nyugodni. A vajúdás évekig tartott, de – a borfogyasztó társadalom megelégedésére – a döntés megszületett. Ennek köszönhetően örömmel kóstolhatjuk az a’Capella borokat.
Dunai János a hazai borászat asztronautája, aki nagy utat járt be, mire a fehérgalléros műszaki pályát, a fővárosi kényelmet – és az anyagi biztonságot – gumicsizmára, metszőollóra és az ábrahámhegyi pincére cserélte.
Ráadásul nem is akárhol, hanem az Ábrahámhegy és Mindszentkálla legszebb ültetvényeiben. Olyan helyeken, melyeket csak a legnagyobb tisztelettel lehet említeni. János nem csak tisztelettel, hanem alázattal és bátorsággal vegyes kíváncsisággal fordult a szakma felé. S, hozta magával a belülről jövő – ám a műszaki tanulmányai közben is megerősített – precizitást. Mindez pedig a borai minőségében mutatkozik meg.
Volt idő, amikor a fás íz miatt megjegyzést tettem az új fahordó túlzott használata. Csóválta a fejét, hitte is, nem is. Egyszer jelentkezett, hogy elkészítette az én boromat. Kiforrott, komoly egyéniséggel rendelkező, a termőhelyet magába integráló tétel készült, s készül azóta is. Hihetetlen mélységekig nyúlt le. Lenyűgözött.
Dunai János valódi ábrahámhegyi pincetulajdonos lett, ahol 2010-ben kezdődött életében az igazi kalandtúra, majd 2011 és 2012 között a monori Strázsa hegy, a Kultpince borainak arculatát is meghatározta.
Elkötelezte magát a helyi fajták mellett, így az Olasz rizling, a Rózsakő, a Zeusz, a Kéknyelű fontos szerepet kapott a vállalkozásban, akárcsak a magát otthonosan érző Rajnai rizling és Kékfrankos.
Az Ábrahámhegy szélén fekvő családi ház alatti kispince az első lépések megtételéhez, a kísérleti időszakban elegendő volt. Ki- és beszuszakolni a hordókat, a tartályokat, a mustot, nem könnyű feladat. Hasonló kihívást jelentett az érdeklődő borértők egyre növekvő száma, ma a társaságokat csak a rózsákkal övezett teraszon lehet leültetni.
Ahogyan nő a feladat, úgy formálódik az új feldolgozó és kóstoló helyiség terve. Mindezt pedig János a hegyben álmodta meg. Igazi autentikus környezetben, ami a kiváló borokat más dimenzióba helyezi. A borászati technológia is megkívánja fejlesztést, ami újabb lehetőségeket nyújt a szakember számára.
Évek alatt több poharat is volt szerencsém eltölteni Dunai János társaságában, s ezekben mindig a mögötte rejlő embert kerestem.
Sokszor szerettem volna tudni, mi jár az ábrahámhegyi gazda fejében. Hol formálja ő a borait, s hol formálja őt a termőhely, ez az ősi mesterség. A szőlőből a lehető legjobbat hozza ki: bort készít belőle. János elindult a maga választotta úton, s hogy ez a lehető legjobb-e, mindenki meggyőződhetett, aki belekóstolt a borába.
