A cég az Eximbank által refinanszírozott hitel- és lízingkonstrukciókra, valamint a megtermelt nyereségre épülő folyamatos beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően mára jelentős gazdasággá vált.
Az értékesítési lehetőségek azonban hamarosan megszűntek a kergemarhakór miatt.
Az üszők közben megellettek és elkezdtek tejet termelni, így vált a tejtermelés a gazdaság fő profiljává. A szántóföldi gazdálkodást 250 hektáron kezdték meg három dolgozóval, de az állandó fejlesztések és bővítés nyomán jelentősen növekedett az állatállomány, és megnőtt a szántóföldi gazdálkodás volumene is. Míg az első napon 160 liternyi tejtermelést mértek, ma ez az évi 20 millió litert is meghaladja. A foglalkoztatotti létszám pedig közel 100 főre emelkedett.
Majd a következő évben megépítette biogázüzemét, lehetővé téve a telep körforgásos gazdálkodását, hisz a trágya egy emésztőben anaerob körülmények között fermentálódik, melynek során metángáz keletkezik. Ennek a gáznak nagy része természetes módon is kialakulna és a környezetbe kerülne, azonban így egy kogenerátoron keresztül elégetésre kerül és elektromos energiát termel. Ennek az elektromos áramnak köszönhetően az állattartó telep teljes mértékben zöld energiával működik, sőt, a termelt elektromos energiatöbbletet az áramszolgáltató rendszerébe táplálják.
A keletkező szilárd és folyékony végtermék csökkenti a műtrágya-felhasználást, hozzájárulva a körforgásos és fenntartható gazdálkodáshoz.
A vállalkozás jelentős exportőrbeszállító. Az általa előállított kiváló minőségű és országos viszonylatban is jelentős mennyiségű tej a prémium minőségű mozzarella alapanyaga, amelyet vevő partnerük olasz piacokra exportál.
2020-21-ben is számos, az alábbiakban részletezett beruházást és fejlesztést valósítottak meg Eximbankos forrásból, a CIB Bank közvetítésével nyújtott Exportélénkítő Beruházási és Forgóeszközhitelek segítségével, továbbá korábbi fejlesztési hiteleiket is egy EXIM refinanszírozási hitelbe vonták össze.
Dolgozóik kényelmét korszerű szociális és rekreációs részleggel javították, amely fontos előrelépés, mérföldkő volt a cég életében.
Istállófejlesztéseik eredménye állatjóléti, termeléshatékonysági, minőségi és mennyiségi téren egyaránt megmutatkozik: a szárazon álló állomány számára a boxos elhelyezést felváltó, szabadtartást biztosító almos technológia lehetővé teszi, hogy a vemhesség utolsó 2 hónapját a lehető legnyugodtabb körülmények között tölthessék az állatok.
A biogázüzem által feldolgozott végtermék folyékony és szilárd elemekre bontását lehetővé tevő szeparátor és a szilárd rész szárítását biztosító technológia lehetővé teszi a szilárd anyag borjúboxokban alomként való felhasználását, a víztisztító rendszer pedig hozzájárul a tehenek jólétének és ezáltal termelékenységének növeléséhez.
A kibővített trágyakijuttató rendszernek és a korszerűen felszerelt, a géphibákból adódó állásidők jelentős csökkentését lehetővé tevő karbantartó műhelynek köszönhetően idén először sikerült minden mezőgazdasági munkát októberben befejezniük.
A vállalat vezetése mindig is azt vallotta, hogy a nógrádi dombok és természeti körülmények megkívánják a legmodernebb gépekkel való gazdálkodást. A legelsők között kezdtek el olyan gépekkel dogozni, melyek műholdas rendszerekkel rendelkeznek és lehetővé teszik a gépek kondíciójának valós időben történő nyomonkövetését, a táblák egyedi kezelését, valamint azt, hogy az agronómus szakember a terület adott időben fennálló jellemzői alapján a számítógép mellől tudja módosítani a kihelyezendő anyagok mennyiségét. Mindezen gépberuházások refinanszírozását az Eximbank Exportélénkítő, Kárenyhítő és Fordulat Lízing konstrukciói teszik lehetővé.
„Ezek a beruházások a mostani, kihívásokkal teli időkben még inkább felértékelődnek, mivel kulcsfontosságú a költséghatékonyság és a minőség” – hangsúlyozta Bernardino Pusceddu, a ComAgro-Sardo Kft. alapítója és vezetője, hozzátéve: „az Eximbankkal és annak termékeivel kapcsolatban kifejezetten kedvezőek a tapasztalataink.
A jövőbeni beruházási terveink között szerepel a telepirányítási szoftverünk fejlesztése, a fenntarthatóság jegyében a biogáz folyékony végtermékének további kezelése, továbbá a takarmánytárolás és -szárítás terén újabb fejlesztések megvalósítása, az állatjólét, a termékminőség, a költséghatékonyság és az ellátási biztonság növelése érdekében, melyhez szintén kérni fogjuk az Eximbank segítségét”. (x)