A fajták gyümölcseinek tulajdonságai meghatározzák a felhasználhatóságot. Kutatásomban hét gyakori fajtát hasonlítottam össze.
Hazánkban a szilva kifejezetten idénygyümölcs, így a különböző fajtákat az érési időben, júliustól szeptemberig kínálják a piacokon. Az európai szilvafajták termésének felhasználása különböző: a friss gyümölcs elfogyasztása mellett sokféle étel készülhet belőlük, például fahéjas szilvaleves, szilvás gombóc, szilvalekvárral töltött papucs, de sütemények töltelékeként, esetleg tejtermékek, például gyümölcsjoghurtok ízesítésére is kiváló.
topfive_opt.jpeg

topper_opt.jpeg

Szilvafogyasztásunk egyre inkább csökken, a 2000-es évek elején az egy főre eső 54 kilogramm frissgyümölcs-fogyasztásunkból 5 kilogramm volt a szilva, 2021-ben azonban nem érte el az egy kilogrammot. Ezt a csekély mennyiséget kellene megnövelni, kedveltebbé tenni a szilva fogyasztását.
Kutatásom egyik célja a szilva gyümölcsminőségének összehasonlítása volt, ennek során hét szilvafajtát vizsgáltunk: a szerb Čačanska lepoticát, a német Hohenheim kutatóintézetből származó Jojo, Katinka és Presenta fajtákat, valamint a Topper, Topfive, Toptaste szilvákat. A gyümölcsöt Kecskeméten, homoktalajú, öntözött kísérleti ültetvényben álló szilvafákról szedtük. Különböző tulajdonságokat mértünk, mint a gyümölcsök átlagtömege, a refrakció, az összes savtartalom, a húskeménység, illetve a mag-hús arány.A diagramokon mutatjuk be ezeknek a beltartalmi értékeknek az alakulását az egyes fajták esetében.
Nagy gyümölcsű a Toptaste és a Čačanska lepotica, így ezek keresettek a frisspiacon, bár feldolgozásra is alkalmasak lehetnek.
A magas szárazanyag-tartalmú fajták közül a Toptaste emelhető ki: rendkívül ízletes, zamatos, lédús és viszonylag nagyméretű, frisspiaci gyümölcsöt ad.
A feldolgozóipar egyes ágainak alapvető kikötése a magas refrakció, ezt Brix%-ban mérjük. Így az általunk vizsgált fajták többsége alkalmas lekvár, aszalvány vagy éppen pálinkakészítésre is. Ezekhez a termékekhez minimum 17% Brix-értékű szilvára van szükség.A feldolgozóiparban a savtartalmat is meghatározhatják. A magas savtartalommal jellemezhető fajták, mint például a Topfive inkább befőttkészítésre vagy süteménytölteléknek alkalmasak.
A húskeménység a szüretelés, szállítás, áruvá készítés és a pulton tarthatóság miatt lehet fontos szempont. Így a friss étkezési gyümölcsnél lehet követelmény a kemény hús, különösen az exportpiacra történő szállításkor.
Mindezek alapján jellemeztem a vizsgált szilvafajtákat, és javaslatot teszek a felhasználási irányokra.
cacanska_lepotica_005_opt.jpeg

A Jojo szüretideje augusztus második fele. Későn fordul termőre. Közepes méretű, 25-35 grammos a gyümölcse, 18-20 refrakció % a szárazanyag-tartalma, a savtartalma közepes (800-900 mg / 100 g). Húsa közepesen kemény, éretten magvaváló, a mag-hús aránya 4-5%. Friss fogyasztásra a legjobb.
katinka-szt_julien_a_0_opt.jpeg

A Presenta augusztus végén szedhető, kései termőre fordulású szilvafajta. Gyümölcse középnagy, 25-40 grammos, közepes refrakcióval (18-21%) és kevés savval (650-670 mg / 100 g), kimondottan édes. A mag-hús aránya 6% körüli.
2012_augusztus_present_opt.jpeg

A Topfive július végén, augusztus elején érik, viszonylag későn fordul termőre, a tavaszi fagyokra érzékeny. Puha, világossárga húsú gyümölcse 25-35 grammos, 18-20% cukrot és 1200-1300 mg / 100 g savat tartalmaz. Magvaváló, a mag-hús aránya 4-6%. Az ízletes, savas jellegű gyümölcsből befőtt készíthető és süteményekhez is használható.
toptaste_opt.jpeg

A Topper fajtát augusztus végén szüreteltük, a szakirodalom szerint Németországban szeptember végén, október elején érik. Korán termőre forduló és bőtermő fajta, viszont a 20-30 grammos gyümölcse aprósodásra hajlamos. Húsa világossárga, kemény, 15-20% cukortartalommal és kevés savval (500-600 mg / 100 g). A többi fajtához képest nagy a mag-hús aránya, 7-8%, szerencsére magvaváló. Mélyhűtésre és aszalványkészítésre alkalmas, szilvás gombócot is főzhetünk belőle.
Kajtár-Czinege Anikó
Neumann János Egyetem