Egy hamburgi startup, a Forest Garden Labs GmbH bükkmakk élelmiszerként történő fogyasztását tűzte ki célul. A bükkfa termése rendkívül tápláló, dióra emlékeztető ízű, és bőségesen előfordul a természetben. Ennek ellenére alig használja valaki élelmiszerként, pedig lenne helye a mandula és a fenyőmag között a szupermarketek polcain.
Az alapvető gondot az okozta eddig, hogy nem volt hatékony a bükkmakk betakarítási és hámozási technológiája, állítja Sven Brummerloh, a hamburgi cég társalapítója. Azt is hozzátette, hogy a táplálkozás újragondolását és a helyi erőforrások példaértékű felhasználását szeretnék elérni.
A bükkmakk betakarítása ugyanakkor bonyolult, hiszen a vadonban, az erdőben terem, nem pedig ültetvényeken. Ráadásul az időjárási viszonyoktól függően a fák minden évben más minőségű termést érlelnek. Ezért Sven Brummerloh és a startup két társalapítója összetett előrejelzési modellt dolgozott ki, amely műholdfelvételek és időjárási adatok alapján mutatja meg, mikor és hol terem különösen sok bükkmakk. Az ígéretesnek tűnő erdők fái alá aztán ponyvát helyeznének ki, amiben összegyűlhet a termés.
Ez hatékony és egyben környezetbarát is, mivel csak ott szednék össze a makkot, ahol elegendő termés ígérkezik ahhoz, hogy a mókusok és vaddisznók számára is bőségesen jusson. Igy vadon gyűjtve nagy mennyiségben lehetne élelmiszert beszerezni anélkül, hogy károsítanánk a természetet.


