0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Kertészeti ágazatot hozott létre a Kwizda

Tavaly év végén jött létre a Kwizda Garden, a jól ismert osztrák cég kertészetre szakosodott üzletága, amit sajtótájékoztatón mutattak be a vezetői. A legtöbb kertészeti kultúrára teljes technológiát tudnak kínálni, hiszen a Kwizda Agro a gyomirtóktól kezdve a növényvédő szereken át a műtrágyákig és biostimulátorokig mintegy 120 terméket forgalmaz. Ezek közül több mint 70 használható a kertészetben.

A bécsi központú Kwizda 170 éves családi vállalkozás, éves forgalma egymilliárd euró, mondta bevezetőjében Barna Sándor, a Kwizda Agro Hungary Kft. kereskedelmi vezetője. A cég érdekelt a gyógyszer-, a kozmetikai és az építőiparban, illetve a mezőgazdaságban, utóbbiból évente 160 millió euró a bevétele.

Magyarországon több mint 28 éve van jelen a Kwizda Agro Hungary Kft.,

amelynek tavaly több mint 16 milliárd forint volt az árbevétele. A forgalom ötöde származott kertészetben használt termékekből.

Az új ágazat marketing- és beszerzési vezetője, Nádudvari Éva elmondta, hogy a professzionális kertészeti termelők mellett a lakosságot is célzottan kívánják kiszolgálni, amire minden adottságuk megvan, hiszen a főbb termények minden fejlődési szakaszára kínálnak növényvédelmi vagy tápanyag-ellátási megoldást.

A mezőgazdaságban is feladja a leckét az Európai Unió zöld megállapodása, ami 2050-re klímasemlegessé tenné kontinensünket. Ehhez új termesztéstechnológiákra is szükség van, amire a termelőket és a hobbikertészeket egyaránt meg kell tanítani, erre pedig különös figyelmet kívánnak fordítani. A cég New Tech ágazata biológiai megoldások fejlesztésén dolgozik, de tudják, hogy a hagyományos növényvédő szerekre is szükség lesz. Több mint 40 nagykereskedővel és ezernél is több gazdabolttal áll kapcsolatban a Kwizda Garden, utóbbiak havonta két alkalommal kapnak tájékoztató anyagokat. A hobbikertészeknek eddig is kínáltak kis adagban, ampullás vagy leveles kiszerelésű növényvédő szereket, ezen a téren is fejleszteni kívánnak a gazdaboltokból érkező visszajelzések alapján.

Teljes technológiát dolgoztak ki a paradicsom, paprika, uborka, káposzta, dinnye, hagyma, szamóca, csonthéjasok és almástermésűek, valamint a szőlő növényvédelmére, beleértve a tápanyagellátást és a biostimulátorok használatát is.

A klímaváltozás nagyban befolyásolja a termesztést, de káros hatásait enyhíteni tudjuk biostimulátorokkal, célzott lombtrágyázással. Ezekre hozott példát Mészáros Béla gyümölcs-szaktanácsadó, aki elmondta, hogy a tavaszi fagykárt a cukortermelést befolyásoló enzimeket tartalmazó biostimulátorral, a szárazságot a párologtatást csökkentő kálium-szilikát-permetezéssel tudjuk ellensúlyozni.

A dióburok-fúrólégy ellen pedig már a talajban fölvehetjük a harcot, olyan talajgomba rendszeres kijuttatásával, ami megbetegíti a bábozódó lárvákat, illetve a kikelő legyeket.

Neiner János szőlő-szaktanácsadó a peronoszpóra elleni védekezésben a Kwizda Garden rézkészítményeire hívta föl a figyelmet, és elmondta, hogy biológiai megoldásokat keresnek e betegség megelőzésére. A szőlőmolyok elleni védekezésre Bacillus thuringiensis baktériumot tartalmazó készítményt ajánlanak, a bőrszövetet megerősítő kezelésektől pedig napégés, atkák és lisztharmat elleni hatást várnak.

Varga László zöldség- és dísznövény-szaktanácsadó nagyobb kihívásnak tartja a klímaváltozást, mint az uniós előírásokat, a káros hatásokra példát is hozott.

Az enyhe telek miatt könnyen áttelelnek a talajlakó kártevők, ráadásul sokkal sekélyebb talajrétegben, mint eddig, mindez pedig egy hónappal korábbi megjelenésükhöz, kártételükhöz vezet.

Ellenük is érdemes biológiai védekezést folytatni, ha jól időzítjük a kezeléseket és megelőzésre törekszünk, 80%-os hatékonyságot érhetünk el vele.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu