0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A nyári metszés

A metszés megszokott ideje a tél vége, pedig nyáron is szükség van rá. Különösen akkor kell belevágnunk a koronába nyáron is, ha csonthéjasokat nevelünk vagy kis fát akarunk fenntartani. A nyári metszés célja a termőegyensúly beállítása, a következő évi rügyképződés elősegítése, valamint a fák növekedésének gyengítése. A koronaalakítás időszakában is szükség van a hajtások nyári válogatására.

A csonthéjasok fényigényes növények, legtöbbjük könnyen fölkopaszodik, ha a korona túl sűrű, nem jut elég fény a belsejébe. Az őszibarack a legérzékenyebb erre, nem véletlen, hogy hazánkban a klasszikus tányér koronát nevelik belőle. Kisebb helyre váza vagy más nyitott koronát érdemes alakítani belőle. Nyár derekán még érés előtt is érdemes eltávolítani a túl erős, sűrítő hajtásait.

Ne sajnáljuk az esetleg veszendőbe menő gyümölcsöket sem, a többi nagyobbra fog nőni.

Ez az időszak a gyümölcsritkítás ideje is, amikor leszedjük az őszibarack és a kajszi éretlen gyümölcseit, nehogy apró maradjon a termés. A ritkító metszés során a függőlegesen vagy a korona belseje felé törő hajtásokat vágjuk le, illetve a másodlagos elágazásokat is távolítsuk el, „hegyezzük ki” a meghagyott hajtásokat.

Hasonlóképp az erős növekedésű cseresznye esetében szükséges a hajtások kivágása vagy visszatörése. Nyári metszés után jóval gyengébb hajtásnövekedés következik, mint a téli vagy tavaszi metszés után, tehát jól használható módszer a növekedés szabályozására. Erre a célra nemcsak a csonthéjasoknál, hanem minden más gyümölcsfánál is érdemes elvégezni a beavatkozást.

Növényvédelmi szempontból is előnyösebb a nyári metszés, mert a sebek gyorsabban gyógyulnak, kisebb a fertőződésük esélye.

Kajszit pedig egyáltalán nem szabad a nyugalmi időszakban megsebezni, mert akkor fertőzik a gutaütést kiváltó kórokozók. A kajszi „téli” metszésére is tavasszal, rügypattanás után, egészen virágzásig kell sort kerítenünk. Metszéskor távolítsunk el minden moníliás vagy mézgás ágrészt és gyümölcsmúmiát.

Kajszinál a szakszerű metszés besegít a fagyvédelembe is, mert az éves vesszőkön később nyílnak a virágok, mint a többéves ágakon, így szerencsés esetben kikerülik a fagyokat.

Az ültetvényekben kisebb—nagyobb orsó koronákat alakítanak ki, amelyeknek a fenntartásához ugyancsak szükség van a nyári metszésre. Ebben az esetben erős központi tengelyt nevelünk, amin egy alsó ágemeletet alakítunk ki, fölötte pedig csak termőgallyakat hagyunk a fán. Ezeket rendszeresen le kell váltani, ha a tövüknél elérik a törzsvastagság felét, mert különben túlságosan megerősödnek és fölborul a korona egyensúlya.

Frissen ültetett oltványoknál a korona kialakítását kell gondosan elvégeznünk.

Suhángot a törzsmagasság fölött vágjuk el, annak figyelembevételével, hogy általában minél magasabb törzsű fát nevelünk, annál később fog termőre fordulni. Amikor kifejlődtek a hajtások, válasszuk ki közülük a későbbi vázágakat, amelyek egyenletesen oszlanak el a térben, és kellő távolságban, vagyis körülbelül arasznyira fakadnak egymástól. Mindig tartsuk szem előtt, hogy milyen koronaformát akarunk nevelni, mert különböző állású és erősségű hajtásokat kell meghagynunk hozzájuk. Ha központi tengelyes orsófát akarunk kialakítani, a legfontosabb szempont az erős tengely megtartása. Ehhez távolítsunk el minden konkurens hajtást a vezérvessző közeléből.

Forrás: Kerti Kalendárium