Back to top

Tücsökfarmot létesítenének és a permetező drónok használatát segítenék a MATE innovatív hallgatói

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) két hallgatói csapata – a Cricks és az Agrodrone System – is bemutatkozhatott a Hungarian Startup University Program (HSUP) Demo Day rendezvényén, ahol a felsőoktatásban résztvevő fiatalok legkiemelkedőbb vállalkozásötleteit hallgatták meg a vállalkozói és a befektetői szakma nagyjai.

A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásából megvalósuló Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország felsőoktatási szintű, kétféléves, vállalkozásfejlesztés fókuszú e-learning kurzusa. A kurzus I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése került a fókuszba, míg a II. félévben egy vállalkozás felépítéséhez szükséges gyakorlati tudás elsajátítására volt lehetőség.

A MATE-n a kurzus első részét az őszi félévben 200 hallgató, a második részét a tavaszi félévben 55 hallgató vette fel. Közülük 26 fő 4 hónapon át 150 000 Ft ösztöndíjat is kapott projektje megvalósításához.

Ezt követően az oktatási intézmények és a hozzájuk rendelt mentorok értékelték a hallgatók projektötleteit, a húsz legkiemelkedőbb csapat pedig bemutatkozhatott a Demo Day rendezvényen, hogy akár befektetőt is találhassanak ötletük megvalósításához.

A MATE Innovációs Központja mással is segítette a MATE érintett hallgatóit. Egyrészt kétnapos tréninget szerveztek részükre, hogy a projektgazda- és projekttag hallgatók megerősítésre kerüljenek szerepkörükben, továbbá a korábban elsajátított alapkészségeket tudatos szintre hozzák és továbbfejlesszék. Másrészt kidolgoztak egy speciális tréningprogramot Innovációs Indítópult néven, hogy a hallgatók megismertessék az ötletek megvalósításához vezető út kiemelt fontosságú állomásait.

A Demo Day-en a MATE két csapata mutatkozott be. Az Agrodrone System csapata – Pintér Bertold projektfelelős (MATE), Gáspár Berta (BME), Ottóffy Bálint (BCE), Nagy Attila Sándor (MATE), Jaroszczák Szabó Bence (ÓE) – egy drónnal végzett permetezést támogató kiegészítőt készített. Figyelembe véve az ágazat rövid történetét, a piac jelenleg csak a permetező drónokból és azok közvetlen kiegészítőiből áll, azonban a támogató ágazatoknak ahhoz még nem volt ideje alkalmazkodni, a permetezést végzők tehát otthon készített gyors megoldásokat alkalmaznak.

Az Agrodrone System csapat fő célja egy olyan komplex szolgáltatás, ami a létező és akár az eddig fel nem merült problémákra is megoldást nyújt a drónnal permetező gazdáknak, szolgáltatóknak.

A rendszerük az automata permetlé-keveréstől és annak drónba töltésétől a drón tárolásán át az akkumulátorok töltéséig mindent magába foglalna.

A Cricks csapata – Kósa Bernadett projektfelelős (MATE), Bárczi Emese (MATE), Molnár Boglárka (MATE) és Péter Dániel (SE) – emberi fogyasztásra alkalmas rovarliszt előállítását tervezi.

Fő céljuk a magas fehérjetartalmú élelmiszerek alapjául szolgáló hazai tücsökfarm létesítése és egy innovatív tenyésztéstechnológia kidolgozása, valamint tenyésztett egyedekből készült vasban, rostban és esszenciális aminosavakban gazdag tücsökliszt széleskörű értékesítése.
Forrás: 
MATE sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A vasúti szállítás jelenthet mentőövet a hazai gabonapiac számára

A Hungrail Magyar Vasút budapesti konferencia egyik szekcióján az ukrán gabona hatékonyabb továbbításának feltételeit és kihívásait ismertették. Az október 4-ei rendezvényen Záhonyt kiemelt stratégiai fontosságú átkelőnek aposztrofálták az átmenő gabonaszállítmányok miatt, azonban a számos technológiai és logisztikai nehézség nehezíti az áru gördülékeny áramlását.

Súlyos járvány dúl Indiában: eddig százezer marha veszett oda

Eddig közel százezer szarvasmarha és bivaly hullott el Indiában bőrcsomósodáskór következtében, és több mint 2 millió állat fertőződött meg. A betegség úgy tűnik, egyelőre megállíthatatlanul terjed az országban.

33. Nyúltenyésztési Tudományos Nap

Szeptember végén került megrendezésre immár 33. alkalommal a Nyúltenyésztési Tudományos Nap. A Kaposváron tartott rendezvényen az ágazat szereplői a hazai kutatók legfrissebb tudományos kutatási irányait és eredményeit ismerhették meg, majd sor került az ágazat helyzetét összefoglaló kerekasztal beszélgetésre is.

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Századik születésnapját ünnepli a szegedi füvészkert

Százéves a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, a centenáriumot egész napos rendezvénnyel, fotókiállítással, gyermekprogramokkal és a Kaláka együttes koncertjével köszöntik szombaton - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

Állatvédelmi szakállatorvosi képzés indul

Először indított állatvédelmi, illetve állatjólléti posztgraduális képzést az Állatorvostudományi Egyetem.

Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon

A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.

Vízcseppként vert hullámokat

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Dr. Szendrő Zsolt nyúltenyésztésben elért szelekciós, reprodukciós, viselkedési, tartási, állatjólléti, illetve hústermelési és húsminőségi kutatási eredményei jelentősen hozzájárultak a hazai és nemzetközi tenyésztés hatékonyságának növeléséhez. Ehhez egy életpályára, elhivatottságra és munkaszeretetre volt szüksége.