Back to top

Magas szintű szervezettség és összefogás vezet eredményre

Harmadik alkalommal ad otthont a Hungarogreen Kertészeti Szakkiállításnak a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac Szigetszentmiklóson. A Magyar Díszfaiskolások Egyesülte által szervezett kétnapos rendezvénynek az a célja, hogy a hazai és a külföldi díszfaiskolák a tenyészidőszakban mutassák be a szakembereknek és a lakosságnak a közterületekre, kertekbe ültethető fafajokat, fajtákat, újdonságokat.

A Hungarogreen 2022 kiállítás szakmai napját az egyesület elnöke Rónai Gergely és Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.

Rónai Gergely elmondta, hogy a két Covidos év után újabb kihívásokkal kell szembenézni a termesztőknek, utalt a szakembereket leginkább foglalkoztató gondokra, a háborús helyzetből fakadó energiaválságra és az aszályra.

Fontosnak nevezte, hogy a találkozás örömének értékes pillanatain és a tartalmas eszmecseréken túl, a mindenkit érintő égető gondokra is megoldásokat találjanak.

Nemcsak a hazai szakembereket, hanem a környező országokban dolgozókat is foglalkoztatják hasonló kérdések, ezt támasztja alá, hogy soha nem látott számban, 11 ország képviselteti magát az eseményen.

A kiállítók közt szerepelnek az alternatív tüzelés, üvegházi technikák, esővízgyűjtés és vízmenedzsment területén hosszú évtizedes tapasztalattal rendelkező cégek. A szakterületek képviselőivel folytatott információcserék remélhetően hozzásegítik a kertészeket, hogy magabiztosabban vágjanak neki az előttük álló termesztési évnek, mondta Rónai Gergely.

A szakemberek az energiaválsággal és az aszállyal kapcsolatos kérdésekre is választ keresnek
A szakemberek az energiaválsággal és az aszállyal kapcsolatos kérdésekre is választ keresnek
Fotó: Merényi Alexandra

Tarpataki Tamás a Hungarogreen kiállítást a magyar díszkertész ágazat legmeghatározóbb eseményének nevezte, amely a hazai közönség mellett nagyszámú külföldi látogatót is vonz.

Az idei rendkívüli aszállyal kapcsolatban arról beszélt, hogy az elmúlt évek összegzett hatásainak az eredményét tapasztalhattuk meg, ami rámutat arra, hogy a klímaváltozás itt van, érezteti a hatását. Szükségesnek nevezte a díszkertészetben is megtalálni azokat a technológiákat, fajtákat, eljárásokat, műveleteket, amelyek a változó klimatikus hatások idején alkalmazhatók. Kulcsfontosságúnak tartotta a közterületek, zöldfelületek fenntartható, egészséges növényanyaggal való ellátását, ahogy azt is, hogy az emberek az otthonaikban, kertjeikben a megváltozott éghajlati viszonyokra való dísznövényekben gyönyörködhessen.

Tarpatai Tamás: Egyszerűbb egy összefogó közösség mellé odaállni és megfelelő szabályozással, támogatással segíteni az ágazat működését.
Tarpatai Tamás: Egyszerűbb egy összefogó közösség mellé odaállni és megfelelő szabályozással, támogatással segíteni az ágazat működését.
Fotó: Merényi Alexandra

A nehéz időszakokban különösen nagy szerepe van az összefogásnak.

A helyettes államtitkár szerint a díszkertész ágazatban tapasztalható magas szintű szervezettség és összefogás megkönnyíti a kormány munkáját.

Egyszerűbb egy összefogó közösség mellé odaállni és megfelelő szabályozással, támogatással segíteni az ágazat működését. A Hungarogreen kiállítás létrejötte is az összefogás erejét mutatja.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Idén is várja az érdeklődőket a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton

Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a plébánián lehet megtekinteni - tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

Agráriskola a végeken

Történelmileg Magyarországot jól „lefedik” a középfokú mezőgazdasági szakképző iskolák, területileg is, vagyis az ország minden településéről viszonylag kevés utazással elérhető valamelyik agrárképzést nyújtó szakoktatási intézmény, technikum vagy szakképző iskola, és legtöbbjük kollégiumi elhelyezést is biztosít.

Azerbajdzsán a harmadik legnagyobb mogyoró exportőr a világon

2022-ben összesen 67 ezer tonna mogyorót takarítottak be Azerbajdzsánban. Ezzel az ország a globális piacokon a harmadik legnagyobb mogyoróexportőr – mondta Szurhaj Novruzov a mezőgazdasági minisztérium tisztviselője.

A támogatások nem húzzák ki a gödörből a zöldségtermesztőket

Egyre nagyobb a boltok polcain a rivalizálás a hazai és a külföldi fagyasztott, illetve konzerv zöldség-gyümölcstermékek között. Hogyan tudják ezek a hazai termék felvenni a versenyt a külföldivel, és miként reagálnak minderre a fogyasztók? Erről a kérdéskörről, továbbá a magyar zöldségtermesztés aktuális helyzetéről és jövőjéről beszélt Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Új látogatóközponttal várja az érdeklődőket Magyarország leghosszabb barlangja

Átadták a Pál-völgyi-barlang új látogatóközpontját kedden; a 254,5 millió forintos beruházáshoz 234,99 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást használtak fel - közölte a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága kedden az MTI-vel.

A hétvégén rendezik meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált

December 9-10-én rendezik meg a XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált, amelyen a hagyományoknak megfelelően idén is kiosztják az Év kiváló magyar méze verseny elismeréseit - közölték a szervezők az MTI-vel.

Dísznövények: új érzések, új irányzatok

A Holland Virágiroda ismét csokorba gyűjtötte és egy-egy téma köré csoportosította azokat a stílusjegyeket, amelyek 2023-ban hatással lesznek a vágott virágok, szoba- és kerti növények kereskedelmére is. Négy különböző irányzatot határoztak meg a Tuinbranche Nederland, az iBulb, az INretail és a Nijman + Van Haaster ügynökség szakemberei a kor szelleméhez és az aktualitásokhoz igazodva.

Az illatos Tramini és értékes utódai

Sok kedvező tulajdonsága miatt magyar szőlőnemesítők is használták keresztezéseikhez a Piros traminit. A fajta átadta utódaiba a jó cukorgyűjtő hajlamot, a fagytűrést, a termékenységet és a korai érést. Három államilag elismert fehérborszőlő született ezekből a keresztezésekből, mindegyik zamatos minőségi bort ad.

Csökkent a kiskereskedelemben az élelmiszerek forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.