0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 20.

Törley József, a buborékok hazai atyja

Idén 140 éve, hogy kisebb megszakításokkal, de folyamatosan működik a Törley Pezsgőpincészet. Az egyik leginnovatívabb szakemberünk, Törley József által Budafokon alapított üzem sok vihart és sikert élt meg, az indulástól napjainkig terjedő időszakban. Az ünnepi alkalomnak köszönhetően különleges helyszínbejárásra és pezsgőlimonádé-workshopra invitáltak a szervezők.

Az eseményen nem csak lerántották a leplet a pezsgők gyártásának fortélyairól, hanem leleplezték Törley József egész alakos szobrát, melyet Törley Mária készített, s a pincészet kertjében kapott helyet.

Az évforduló kapcsán nem maradhatott el az ünnepi koccintás – amit megelőzött egy huszáros pezsgőnyitás, azaz a sabrage –, s a programot pezsgőlimonádé készítés zárta, melynek során ki-ki elkészíthette a maga Törley Limóza italát.

A szervezőknek köszönhetően magam is szablyát kaptam a kezembe, hogy így szabadítsam meg a palackot a dugótól.

A legenda szerint a technika magától Napóleon francia császártól származik, aki nagy kedvelője volt a gyöngyöző italnak. Egy alkalommal állítólag a lován ülve előhúzott egy üveg pezsgőt és a kardját, majd katonához méltó gyakorlott suhintással lecsapta az üveg tetejét. A sabrage szó is a kard, szablya szóból ered.

De térjünk vissza Törley Józsefre, aki szorgalmával, kitartásával, tehetségével és szakmai alázattal a korszak egyik kiemelkedő személyiségévé nőtte ki magát. Lörik Tamás márkamenedzser szakszerű vezetésével jártuk be a látogatóközpontot és a 8000 négyzetméteres, három szintes pezsgőpincét, hogy minél többet megtudjunk a Törley család legkisebb fiának életútjáról, a pezsgőkészítésről.

Kevesen tudják, de a Törley cég még Reimsben alakult, majd 1882-ben költözött haza, és végül 1890-ben települt át a mai helyére, az Anna utcába, ahol Törley egy húszezer négyzetméter alapterületű pincét épített, a gyárat pedig a kor legmodernebb berendezéseivel – gőzgépekkel, villanymotorokkal, felvonókkal, sőt komplett dobozgyárral – szerelte fel.

Az üzlet virágzott, és hamarosan milliós éves palackszámmal látta el a hazai és a külföldi fogyasztókat. A Törley pezsgő ekkoriban még Párizs számos éttermében is poharazva volt kapható!

A közben nemesi címet kapott Csantavéri Törley József váratlan és korai halála után oldalági örökösök vitték tovább a pezsgőgyártást, de a világháborúk, majd a kommunista államosítás átmenetileg véget vetettek a sikertörténetnek.

„Évekkel ezelőtt azon célból utaztam ki Franciaországba, hogy ott a Champagne-i bor készítését tanulmányozzam, s tapasztalatomat hazámba, Magyarországba visszatérve értékesítsem” – írta 1879-ben egy pesti lap hirdetésében a pezsgők fővárosában, a Champagne-beli Reimsben már sikert sikerre halmozó fiatalember, Törley József.

„Tökéletlen portékát nem akarok adni a renomé miatt”- volt Törley József jelmondata, s hogy ezt mennyire komolyan vette, jelzi az is, akadt olyan év, amikor a minőséget nem tartva elég jónak, inkább kiöntötte az alapbort.

Kiváló marketing zseni is volt, aki elsőként védette le a Talizmán pezsgőjét. A piaci előnyért vívott harcban az úttörő pezsgőgyáros igen sokféle és nagy mennyiségű reklámmal élt.

Már gyárának Magyarországra telepítése előtt hirdetést jelentetett meg az itthoni lapokban, majd időszaki, kampányszerű hirdetéssorozatokat is alkalmazott, plakátokon, számolócédulákon, képeslapokon, menülapokon és előkelő vendégek fogadásával hirdette pezsgőjét. A legkorszerűbb eszközökkel építette saját és márkája renoméját, melyhez a reklám mellett modern gyára vagy az automobilok, sőt teherautók elsők közötti használata is hozzátartozott. A több fronton folytatott hadjáratnak egyik jó példája egy újsághirdetés-sorozat (ahogy ma neveznénk: kampány), mikor 1889 októbere és 1890 márciusa között mind a Pesti Hírlap, mind a Budapesti Hírlap Nyilt-Tér rovatának legelső hirdetéseként szerepelt a Törley, mégpedig az abban az időben szokatlanul szűkszavú hirdetéssel.

Nagyméretű, vastagon szedett betűkkel minden alkalommal annyi volt olvasható, hogy „Törley-Talisman-Sec”, egyéb más magyarázat nélkül. A korabeli viszonyokhoz mérten nagyon merész és modern hirdetés volt.

A kampány folytatásaként, 1890 márciusában Törley Bécsben nyitott új pezsgőpavilonjának hirdetése szerepelt sorozatban (ugyanezen a helyen), már több információval, természetesen, a „Bécsbe felrándulók figyelmébe” ajánlva az elegáns (az Opera mellett nyílt) találkozóhelyet. Hasonlóan hatásvadász gesztus érzékelhető az 1885-ös kiállításra felállított pavilon körül is, ami nem csak eleganciájával, de a bejárat mellé állított „óriási pezsgő üvegekkel” is felhívta magára a figyelmet, „melyek aranyos kerekeken ágyukat példáznak”

A beszélgetés kapcsán elhangzott, a pezsgőskelyhet nem másról, mint Madame Pompadour bal kebléről mintázta egy üvegfúvó. Hogy mi a valóságalapja a legendának, nem tudjuk, de XV. Lajos szeretője kora egyik legkitartóbb fogyasztója volt.

Napjainkban újra reneszánszát éli a pezsgőmanufaktúra, ahol a múlt ápolására is komoly figyelmet fordítanak. A tűhegynyi, apró buborékok a tradíciók továbbélésének jelképei. Ma évente 20-22 millió palack pezsgő – Törley fénykorában 7 millió palack – hagyja el a gyár kapuit, hogy a világ több országában ismertessék meg a magyar pezsgőkészítést.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu