Közvetlenül hozzájárulnak az emberi jóléthez a méz, a virágpor, méhviasz, propolisz és a méhpempő mint étrend-kiegészítő és élelmiszer-összetevő révén, olvashatjuk az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) oldalán.
Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) becslése szerint a világ élelmezésének 90 százalékát adó 100 növényfaj közül 71-et a méhek poroznak be.
Az Európai Unióban termesztett növények többsége rovarbeporzástól függ. A beporzásnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez szükséges alapvető értékén túlmenően, a beporzás globális éves pénzbeli értékét több száz milliárd euróra becsülik. Ezek az adatok rávilágítanak a méhek fontos ökológiai és gazdasági értékére.
köztük Franciaországban, Belgiumban, Svájcban, Németországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Olaszországban és Spanyolországban. Mindezek mögött nem azonosítható egyetlen kizárólagos oki tényező; számos lehetséges probléma járul hozzá, amelyek együttesen vagy külön-külön hatnak. Ide tartoznak az intenzív mezőgazdaság és növényvédőszer-használat, az éhezés, a méhlegelők csökkenése, a vírusok, a kórokozók és invazív fajok – például az ázsiai nagy méhatka (Varroa destructor), az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) és a kis kaptárbogár (Aethina tumida) –, valamint a környezeti változások (például az élőhelyek töredezettsége és elvesztése). Vitathatatlanul szükség van az egészséges méhállományok megfigyelésére és fenntartására, nemcsak helyi vagy országos, hanem világszinten is!
Számos módszer létezik a méhcsaládok Varroa-népességének mérésére. Az atkafertőzés felmérésének legjobb módszere legyen gyors, hogy lehetővé tegye a méhészek gyors döntését a kezelések alkalmazásáról, és alapuljon olyan mintavételi módszereken, amelyek pontosan megmutatják a kaptárban lévő atkanépességet. Az alapvető módszerek közé tartozik a fiasítások szemrevételezése és a dajkaméhek testén látható atkák ellenőrzése. Ezzel a módszerrel a méhész képes kimutatni a Varroa jelenlétét, de nem tudja könnyen megbecsülni az atkanépességet, például a 100 méhre jutó atkák számát.
Egy nagyon friss, 2022 májusában közölt tanulmányban (Development and Evaluation of a New Effective Tool and Method for Assessing Varroa destructor [Acari: Varroidae] Mite Populations in Honey Bee Colonies. Insects 13[5]: 457.) olvashatunk egy méhcsaládok atkafertőzöttségének felmérésére szolgáló új eszközről. A Varroa Shaker készülék (Varroa Shaker Device = VSD) polivinil-klorid (PVC) csőből készül, három egységből áll (1. ábra). A tesztelések után összehasonlították a méhészek által széles körben használt porcukortekercs módszerrel.
A shakeregységek belsejében különböző sűrűségű hálók találhatók; a nagyobb lyukméretű háló választja el a méheket az atkáktól, a kisebb lyukméretű háló pedig befogja az atkákat.
A VSD használata során a méheket csak vízzel rázzuk mosóoldatként. Az atkák visszanyerése VSD-vel > 90 százalék, ami megegyezik a porcukros módszerrel (2. ábra) mért értékkel.
A vizsgálatok azt mutatták, hogy a VSD pontosan értékelte az atkaterhelést, amikor < 250 méhből álló mintát használtak, és 250 milliliter vízzel rázták őket egy percig. Annak érdekében, hogy bármilyen mintavevő eszközzel pontos atkaszámlálást lehessen elérni, a méheket nyitott és/vagy fedett fiasítású keretekből kell venni, ahol az atkák nagyobb valószínűséggel találhatók. A VSD laboratóriumi és terepi körülmények között is használható a méhcsaládok atkafertőzöttségi szintjének pontos felmérésére vagy élő atkák kutatási célból történő gyűjtésére.
A higiénikus aljdeszka használata jó becslést adhat a kaptár atkaterheltségére nézve – bár az atkák megszámlálása nehézségekbe ütközik, például törmeléktől való elkülönítés –, azonban az adott kaptár méhállományának mérése nélkül nehéz kiszámítani a 100 méhenkénti atkaszámot, amely standard mérőszám annak meghatározásához, hogy kell-e atkaölő kezelést alkalmazni (IAP – integrált atkairtó program).
A rázási idő változhat, és a rázás során a hálós/lyuggatott fedélen áthulló atkák egy vízzel teli edénybe esnek. Ezután a vizet szűrhetjük és az atkákat gyűjthetjük, vagy megszámolhatjuk a víz felszínén lebegő atkákat. Sok atka túléli ezt az eljárást, így ez a módszer hasznos, ha élő atkákra van szükség, széles körben elfogadott, de a gyakorlatban – különösen, ha terepen alkalmazzák – vannak bizonyos korlátai. Először is, a porcukor erősen higroszkópos, így ha a relatív páratartalom magas, a cukor rátapad a mintavevő készülékre és/vagy a méhekre, így valószínűbb, hogy a Varroa a méhekhez tapad vagy erősen bevonódik cukorral. Másodszor, a befogott méhek által a rázás során kibocsátott riasztóferomon vonzza a méheket a környező kaptárakból, ami megnehezíti az egymás után több kaptár mintavételezését. A cukorhengerteszt másik kellemetlensége, hogy a rázás során keletkező cukorpor egészségkárosítóvá válhat, ezért a felhasználónak maszkot kell viselnie. Végül, ezzel a módszerrel nehéz meghatározni a mintázott méhek pontos számát.
Az előzőhöz némileg hasonló eljárás során a fedett edénybe gyűjtött méheket porcukor helyett éterrel vagy alkohollal (izopropanollal vagy etanollal) rázathatjuk. Ez után az erőteljes rázás után – esetenként mechanikus forgó-rázó géppel – a mosóoldatot átszűrjük, az esetleges atkákat összegyűjtjük, és feljegyezzük a számukat. Az éteres/alkoholos mosószer használata azonban veszélyes vegyszernek teheti ki a felhasználót és a környezetet. Ezen túlmenően az éter/alkohol tűzveszélyt is jelent, ha a terepen érintkezik egy meggyújtott füstölővel. A cukortekercs-módszerhez hasonlóan, a felhasználó szükség esetén, a nagyobb pontosság érdekében megismételheti a mosást. Az éter/alkohol mosóoldatként történő használata elpusztítja a méheket és az atkákat.
Némely javaslat szerint az atkaszámláláshoz mintánként több mint 300 méh szükséges. A nagyszámú méh eltávolítása helyrehozhatatlanul károsíthatja a kisebb méhcsaládokat, túl kevés (például < 100) viszont nem teszi lehetővé a „100 méhenkénti” atkaszám standard küszöbértékének kiszámítását. A második figyelembe veendő tényező az, hogy a telepen belül hová kell vinni a méheket mintavételre. A Varroa inkább a dajkakorú méheket kedveli, így a mézkeretekről gyűjtött méhek nem ugyanannyi atkát mutatnak (általában kevesebbet), mint a fiasításokból gyűjtött méhek. Végül: a mintákat akár cukorban, akár éterben/alkoholban tartalmazó edények rázogatására fordított idő befolyásolhatja az összes atka teljes eltávolításának hatékonyságát az összegyűjtött méhekből. Ez az utolsó pont egy másik problémát vet fel: az atkanépesség becsléséhez szükséges szabványos rázóedény használatát.
Ezek figyelembevételével tervezték és építették meg a Varroa Shaking Device-t (VSD), amelynek anyagköltsége csekély, és gyors, pontos becslést tesz lehetővé, miközben alig jelent veszélyt a méhészre. Tervezői felmérték, hogy a VSD mennyire hatékonyan és mennyi ideig tartó rázás esetén távolítja el az atkát a különböző méretű méhekről. Újraértékelték a méhek elhelyezkedését is a kaptárban, amely lehetővé teszi az atkafertőzések legjobb becslését, és végül összehasonlították a VSD és a porcukros módszer hatékonyságát. A gyakorlatban a VSD 60 másodpercig történő rázását javasolják – ennyi is elegendő volt az atkák hatékony elkülönítéséhez. Hosszabb rázási idő esetén több törmelék jut át az atkaszűrőn.
Összességében a VSD hasonló teljesítményt nyújt, mint a porcukros módszer, amely a jelentések szerint az eddigi legjobb az atkaszám felmérésére és az atkák elkülönítésére. A két módszer közötti választás tehát a felmerülő költségeken, a könnyű használhatóságon és a felhasználót érintő esetleges veszélyeken múlik.
Bagóné dr. Vántus Viola
tudományos munkatárs,
PTE ÁOK Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
