A holland kormány harminc éve vet ki adót a gáz és az áram végső felhasználására. Mivel ez aránytalanul nagy terhet jelentett a kertészetek számára a nagyipari felhasználókhoz képest, az üvegházi kertészetek a kormánnyal egyeztettek a kedvezményes mértékekről. A régi rendszert 2012-ben rögzítették, 2020-ig volt érvényben, időközben pedig 2024-ig meghosszabbították a kertészeti ágazatban. Az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján a kedvezményes tarifák viszonzásául az üvegházi kertészeteknek a szén-dioxid- kibocsátási plafon alatt kell maradni, ennek túllépésekor el kell számolniuk.

2025. január 1-jétől azonban új ágazati rendszer lép életbe. Ez része a 2021–2030 közötti energiaátállási egyezmény megállapodásainak, amely az üvegházi kertészet energetikai átállására vonatkozó összes intézkedést tartalmazza. Az új ágazati rendszer kidolgozásában az üvegházi kertészeti ágazat egy energiapolitikai üzleti csoporttal közösen vesz részt.
Hatékonyabb ösztönzés
A változtatással cselekvésre szeretnék ösztönözni a kertészeti vállalkozásokat. Az új rendszerben például elképzelhetőnek tartják, hogy a termesztő cég már az új termesztési év elején megtudja, hogy a mindenkori gázfelhasználása miként befolyásolja vállalkozása eredményességét. Tájékoztatást kapna az energiapiaci árakról az energiaadóval együtt. Ezzel a módszerrel rá lehetne venni a vállalkozókat arra, hogy fenntartható energiába fektessenek be. Mindezt azonban a jelenlegi rendszerrel nem lehet kivitelezni. Az új rendszer modelljét 2023. január 1-jéig kell felépíteni.
Az energia-adókulcsok tervezésénél figyelembe veszik a koalíciós megállapodásban foglaltakat, valamint az árplafon bevezetéséből adódó közelmúltbeli változásokat.
A jelenlegi koalíciós megállapodás értelmében azonban 2025. január 1-jétől megszűnik az üvegházi kertészetekre vonatkozó kedvezményes mérték. A koalíciós megállapodás azt is rögzíti, hogy 2025. január 1-jétől a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő létesítmények esetében az energiaadó-mentesség a hálózatra kapcsolt villamos energiára korlátozódik. Jelenleg még vizsgálják, hogyan lehet a villamosenergia-termelésre használt gázt és a villamos energiát terhelt és tehermentes részekre osztani. Ezt várhatóan a kimeneti folyamok energetikai tartalma alapján végzik. A villamosenergia-termelésre felhasznált gáz ezután adómentes marad; viszont adóköteles lesz a hőtermelésre és a saját fogyasztásra előállított villamos energia esetében.

A kazánokban felhasznált gáz kedvezményes kertészeti kulcsának eltörlésével és a maradékhő hasznos felhasználásának bármilyen megadóztatásával kapcsolatban a holland üvegházi kertészeti szektor nagyon kritikus. Decemberben újabb egyeztetések várhatók ezzel kapcsolatban.
Nyerészkedés vagy túlélés?A magas gázárak miatt bajba jutott holland üvegházi termelők mellett vannak olyanok is, akik a megemelkedett gázárakat kihasználva nagy bevételre tesznek szert, sok pénzt keresnek rövid időn belül. Számos termesztő vásárolt fel nagy mennyiségű gázt, most pedig eladják azoknak, akiknek nincs vagy hamarosan lejár a szerződésük. Például egy termelő öt évre előre vett egymillió köbméter gázt, köbméterenként 20 centért. Az üvegházának a felét telepíti csak be, a másik felét üresen hagyja, így a vásárolt gázmennyiség felét eladja egy euróért, azaz összesen 500 ezer euróért. Ezzel elég nagy nyereséghez jut.
Az igazi „nyertesek” ebben a gázkereskedelemben azok a termelők, akiknek hosszú távú gázszerződésük van még alacsony áron, és a szerződésükkel együtt az egész üvegházukat eladják. Ők rövid idő alatt válnak milliomossá. Például az idős kertészek, akik most ilyen formán eladták a gázszerződésüket, megkapták a nyugdíjukat. megkérdezett zsázsatermesztő ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy az üvegházi kertészek világában mindenki ismeri a „gázkereskedelem” fogalmát, de a legtöbben nem akarnak erről beszélni. A holland üvegházas kertészek Glastuinbouw Nederland nevű szervezete nem kíván sokat mondani erről a kérdésről, csupán annyit, hogy tudják, mi történik, azonban csak kis léptékben fordul elő, ráadásul ez egy módja annak, hogy túléljék ezt az időszakot. Arról, hogy termelők ezen meggazdagodtak volna, nem tudnak, ám ha mégis volt ilyen, az csak kis számban fordult elő. (Forrás: www. omroepwest.nl) |
Hogyan lehet takarékoskodni?
A válság következtében még inkább fontos és életbevágó, hogy a kertészetek csökkentsék az energiaköltségeiket. A holland kertészek is többféle módszerrel igyekeznek megtakarításokat elérni, próbálják elkerülni a fölösleges energiafelhasználást.
Az elszabadult energiaárak következtében különböző érzékelőket, elemzőszoftvereket fejlesztettek ki, amelyek segítséget nyújthatnak a termelőknek, hogy hol tudnának energiát megtakarítani. Az orchideatermesztők számára elkészült az az univerzális elemzőeszköz (Energy Monitoring Tool), amely integrált megközelítéssel tár fel több információt a vállalkozások energetikai-technikai szerkezete, az energiafogyasztás, a környezetszabályozás (klíma, fény) és a termesztési eredmények közötti összefüggésekről. Ennek alapja, hogy
a termesztő vállalatok adatait és adatfolyamait átláthatóvá és kölcsönösen összehasonlíthatóvá tegyék. Az orchideakertészetek energiafelhasználása nagyon különböző, és a technikai felszereltségük is eltér, ami ez idáig megnehezítette az összehasonlítást.
A közelmúltban kifejlesztett elemzőeszköz részben képes kiegyenlíteni ezeket a különbségeket, így reális összehasonlítások végezhetők.

Az eddigi elemzések és összehasonlítások azt mutatják, hogy minden vállalkozásnál van olyan pont a termesztésben, ahol szükség van energiahatékonyságot növelő változtatásokra. Az eszköz részletesen megmutatja a termelőknek, hol van ez a hely, és hogyan lehetne javítani rajta. Ebben segítenek a többi vállalkozásnál végzett összehasonlító elemzések. Gyakorlatilag minden termelő, aki használni fogja ezt az elemzőeszközt, pontosan megkapja, hol szükséges fejlesztenie, hogy a lehető legjobb termesztési eredményt elérje.
A holland üvegházi kertészetek és a mezőgazdasági minisztérium közös, Üvegház mint energiaforrás címen futó innovációs programjában hangsúlyozzák, hogy a kertészeknek mire kell figyelniük a világításhoz szükséges villamosenergia-szükséglet minél nagyobb mértékű csökkentése érdekében. Azt tanácsolják, hogy használják ki a lehető legtöbb természetes fényt az üvegházban; 1 kWh elektromosságból nyerjenek annyi fényt, amennyit csak lehetséges; olyan körülményeket teremtsenek az üvegházban, hogy a növény minél több fényhez jusson; törekedjenek arra, hogy a felfogott fény hatására a lehető legtöbb asszimiláta képződjön.

Csökkentik a kibocsátástAz üvegházi kertészetek megbízott képviselői a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében 2030-ig tartó egyezményt írtak alá a holland mezőgazdasági minisztériummal és a pénzügyminisztériummal. A megállapodás ünnepélyes aláírására a Beekenkamp szaporítóanyag-termelő vállalatnál került sor, majd a kormányzati delegáció és a termelők a Geothermal Heat Maasdijkot is meglátogatták. Ennek az idén márciusban megkezdett, geotermikus fűtésre összpontosító beruházásnak a célja, hogy 2023 végére mintegy hetven üvegházi kertészet fűtőrendszerét ellássa hővel, de a tervek szerint a közelben élő lakosok is rákapcsolódhatnak a geotermikus rendszerre. Piet Adema agrárminiszter a World Horti Centerben egyeztetett a termelőkkel. A felek megállapodtak abban, hogy olyan energiatakarékossági és fenntarthatósági intézkedéseken kell dolgozni, amelyek nélkülözhetetlenek a gazdaságos hajtatáshoz. A kertészek célja, hogy 2040-re klímasemleges és nyereséges ágazat legyen az üvegházi termelés. Ennek érdekében már korábban is tettek lépéseket, például az Üvegház mint energiaforrás program keretében. A mostani együttműködés aláírása a felek szerint mindenképpen felgyorsítja az energetikai átállást.
Az egyezmény az üvegházi kertészetek 2030-ra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási célkitűzéseit részletezi. Ezt ideiglenesen 4,3-4,8 millió tonna szén-dioxid egyenértékben határozták meg. A cél persze ennél jóval komolyabb, szeretnék elérni, hogy a kibocsátás mindössze 0,5-1,0 millió tonnára csökkenjen. A végső célkitűzést 2023 tavaszán határozzák majd meg, amihez még számos hiányzó intézkedést is kidolgoznak. A paktum a felek kötelezettségvállalása mellett intézkedéscsomagot is tartalmaz. Ezek mind olyan lépések, amelyek segítik a kitűzött kibocsátás elérését. Egyebek mellett kitér a szén-dioxid-kibocsátás további szankcionálására az energiaadón keresztül, valamint az energiatakarékossági intézkedések kötelezővé tételére is. A megállapodás támogatja a korábban elindított Üvegház mint energiaforrás program folytatását is. Az agrárminiszter a holland termelőkkel történt egyeztetéskor elismerését fejezte ki, mert szerinte az ágazat világszinten is vezető szerepet tölt be a fenntartható termelésben.
Egyértelművé tette, hogy jogosak a vállalkozók aggodalmai a magas gázárakkal kapcsolatban. Ugyanakkor mindannyiunknak szembe kell nézni a klímaváltozás okozta kihívásokkal, és ez alól az üvegházi termelők sem kivételek. Éppen emiatt komoly jelentőségű az aláírt egyezmény, amely nemcsak az energiatakarékosságot, hanem a fenntarthatóságot is elősegíti, így az ágazat 2040-re klímasemlegessé válhat, miközben megőrzi globális vezető szerepét. Rob Jetten pénzügyminiszter szerint Hollandia klímasemlegessé tételéhez minden gazdasági ágazatban jelentős változtatásokra lesz szükség. A jelenlegi energiaválság arra is felhívja a figyelmet, hogy gyorsítani kell a fenntarthatóság irányába tett lépéseket. A holland kertészeti ágazat világszerte ismert innovatív jellegéről, és ez a klímasemlegességi intézkedésekre vonatkozóan is igaz. Marnix van Rij államtitkár úgy fogalmazott, hogy az egyezmény egyúttal komoly lépés az adórendszer zöldebbé tétele felé is. Arról, hogy miért van szükség a megállapodásra, Adri Bom-Lemstra, a Glastuinbouw Nederland elnöke a következőket mondta: azzal a kormány és a szektor is azt jelzi, hogy az együttműködés része az energetikai átállásra irányuló folyamatnak.
Az együttműködéssel az ágazat tudása, erőfeszítése, innovációs képessége könnyebben hasznosítható és támogatható, a vállalkozók is sikeresebben ösztönözhetők a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére. (Forrás: hortidaily.com) R.K. |

Az érem másik oldala viszont, hogy ez egy rövidtávú profit, hiszen feleannyit termel és az alkalmazottainak egy részét el kell bocsátania.

