A gyakran akadozó, olykor teljesen leálló ellátási láncok a globalizált gazdaságban rendkívül aktuális problémát jelentenek. Ha bizonyos nyersanyagok csak korlátozottan állnak rendelkezésre, akkor a gyártási folyamat leáll. A mezőgazdaságban is ismertek ilyen függőségek. Például a növénytermesztésben a nitrogén előállításához szükséges import energia; vagy az állattenyésztésben a látszólag alternatíva nélküli szója esete. Még Németországban az ökológiai gazdálkodásban is találhatunk erre példát, mert bár a hüvelyesek nitrogénjére és annak ciklusaira támaszkodik a rendszer, mégis függővé tette magát a csirke- és sertéstartás esetében a bio szójaimporttól. Ezek eddig Kelet-Európából és Kínából szerezték be a német gazdák.
A szója, mint kiváló minőségű fehérjeforrás egyre ritkább, mert bizonyos szállítmányok nem úgy érkeznek, ahogy korábban szoktak, drágult a szállítás,
és megduplázódott az ökológiai tojótyúk tartás költségoldala az elmúlt tíz évben. Végül, de nem utolsósorban azért is, mert a takarmányadagokban eddig engedélyezett 5%-os konvencionális összetevőket kizárja az EU 2022-től 100%-ban biotakarmányra vonatkozó előírása. Eddig a keményítőipar hagyományos forrásai, mint például a 76 %-os nyersfehérje tartalmú burgonyafehérje és a 60 %-os kukoricaglutén 5 %-os arányban belekeverhetők voltak a takarmányokba.
A házilag termesztett bab, borsó és csillagfürt nagyrészt betöltheti ezt a hiányt a sertések esetében, de a baromfi tartásban nem, mert túl keveset tartalmaznak a kéntartalmú aminosavakból. Ráadásul nehezen illeszthetők a vetésforgóba. A döntő növekedési szakaszban tapasztalható szárazság miatt (júniusi virágzás) ezek az alternatív kultúrák, például Németországban 2021-ben mindössze 2 t/ha biotermést hoztak. A német gyakorlat szerint ezek a „mennyiségek” felhasználásra kerülnek a tejelő szarvasmarhák takarmányozásában és bizonyos mértékig a sertéstakarmányozásban is. A nagyobb fehérjeigényű csirkéken ez nem segít. A repcéből, napraforgóból és szójából készült olajos pogácsák alkalmasabbak lennének, de regionális termelésük csak lassan növekszik Németországban.
Ezzel összefüggésben érdekesség, hogy a lucerna, a lóhere és a fű fehérjetartalmát tekintve koncentráltabb formában tartalmazza az áhított metionint/ciszteint, mint a hüvelyesek. Fehérjéjük értékét tekintve összemérhető a szójafehérjével. Évelő növényként az év során a jó vízellátású időszakokban is a földeken van; a lóhere és a lucerna gyökerei is a mélyebb rétegekből nyerik a vizet és a tápanyagot. Az év során három-négy vágásban 10t szárazanyag/ha érhető el. Ez átlagosan 18% fehérje mellett, évi 1,8t tiszta, jó minőségű fehérjét jelent. Hátránya, hogy a fehérje nyersrostba van csomagolva, így a monogasztrikus állatok (baromfi, sertés, ló, nyulak) csak korlátozottan férnek hozzá a tápanyaghoz.
Egy magyar mérnök, Ereky Károly már az 1900-as évek elején kidolgozta, hogyan lehet fehérjekoncentrátumot előállítani a lucerna nedves leveléből, a gyártástechnológiával együtt. A megoldását az 1960-as években újra elővették Magyarországon, de üzemi megvalósítását túl drágának találták, ezért nem vitték végig. Most viszont úgy tűnik, felvirradt a magyar tudós százéves innovációjának a napja. Napjainkban ugyanis Franciaországban, Angliában és Dániában is foglalkoznak a zöld fehérjemalom továbbfejlesztésével – akárcsak nálunk, a találmány hazájában, Tedejen, a Debreceni Egyetem közreműködésével. Erről részletesen a „A lucerna mint fehérjeforrás” című cikkünkben írtunk korábban.
Ezt a kiváló minőségű „zöld fehérjét” tehát ki kell vonni a növényből, hogy baromfi és sertések takarmányozására használhassuk – hosszú távon, esetleg az ember számára is!
A Dániában kialakított lucernafehérje „finomító” első hallásra a folyamatokat bonyolultnak és költségesnek mutatják, de az elmélete nagyon egyszerű.
Az eljárás egy kétlépcsős szétválasztási folyamat. Első lépésben a frissen betakarított lucernát egy csavarprésen juttatják át. Ez hasonló, mint a hígtrágya leválasztásához használt rendszer. Az eredmény egy folyékony fázis, amelyben körülbelül a fele található a zöld fehérjének és egy szilárd présmaradék. A második lépésben a fehérjetartalmú folyadékot savval „sűrítik”, hasonlóan a tejből történő sajtkészítéshez. A „lucerna túrót” ezután centrifugálják. A maradék tejsavó, amelyet a dánok is a hazai Tedej ZRt-hez hasonlóan „barna víznek” neveznek, ismét egy felhasználható melléktermékként hasznosítható.
Jelenleg két ilyen zöld finomító működik Dániában. Az egyik az Ausum-gaard bio farmon található, Jylland északnyugati részén. A kezdeti tapasztalatok nagyon kedvezőek. A farmon működik egy biogáz üzem, amely ellátásához a lucerna magas fehérjetartalmára nincs szükség. Ezért jó kombináció, hogy a frissen levágott zöld növény finomítása után kerül a szilárd „maradék” a biogáz üzembe. Ez azonban azt is jelenti, hogy a bio lucernafehérje-gyártása erősen szezonális üzlet. A kezdeti tapasztalatokat Kristian Lundgaard-Karlshoj farmvezető pozitívan ítéli meg. Mint mondta:
Az Ausum-gaard farmon, a meglévő lucerna termesztési technológia mellett körülbelül 4 millió eurót (1600 millió Ft-ot) fektettek be – ennek körülbelül a fele állami támogatásból származott.
A dán tanácsadó, Christian Petersen szerint – aki maga is biogazdálkodó – a rendszer még nem teljesen kiforrott. Vannak még a hatékonyságot javítandó technológiai kérdések, de véleménye szerint 5 éven belül Dániában 2-ről 10-re fog emelkedni a lucernafehérje finomítók száma.
Az optimista értékeléssel a dán tanácsadó úgy látja, körülbelül tíz ilyen üzem fog elterjedni Dániában a következő öt-tíz évben. A kedvező keretfeltételek közé sorol egy várható uniós beruházási támogatást. Lokálisan meghatározó a szubsztrát előállítására alkalmas biotermőföld, valamint a melléktermékek gazdaságos hasznosítására szolgáló tehenek és biogáz üzemek rendelkezésre állása.
Kiváló minőségű fehérje előállítása baromfi számára lóherefűből – az ötlet lenyűgöző, és már kezd megvalósulni Dániában. A hazai és a nemzetközi példák is azt mutatják, hogy a nem is olyan távoli jövőben ez már versenyképes megoldás lehet. Találékony és bátor vállalkozókon múlik, hogy egy zöld finomító mindennapi életképességét és a kivont lucernafehérje versenyképességét az importált szójával szemben bebizonyítsák.
