0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 25.

Nincs megfelelő jogi háttér az aranysakál-állomány szabályozásához

Az aranysakál, népi nevén nádi farkas vagy toportyán egy őshonos, hosszú évszázadokig alacsony létszámban és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi években, évtizedekben azonban rohamosan felszaporodott az állományuk, ezzel elterjedésük is, ami fokozatosan egyre több problémát okoz állattartónak és vadgazdálkodónak egyaránt.

Mit kell tudnunk erről a titokzatos fajról, és milyen kutatások zajlanak nemzetközi szinten a faj megállításáért? A kérdés megválaszolására és a kérdéskörben végzett aktuális nemzetközi kutatási eredmények ismertetésére, Szerbia és Görögország után, immár harmadik alkalommal rendeztek Nemzetközi Sakál Szimpóziumot, 2022. novemberében Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A rendezvényen 20 ország 76 szakembere vett részt, és több mint 50 tudományos anyagot ismertettek a kutatók.

Az aranysakál eredendően a vizes élőhelyek ragadozója. A feltételezések szerint Ázsia felől érkezett Európába, ennek ideje azonban nem elégséges írásos bizonyítékok híján bizonytalan.

A 19–20. századi vizes élőhelyek átalakulásával, felszámolásával, valamint üldöztetésük folytán a Balkán jelentős részéről eltűnt, Magyarországon 1942-re datálják kipusztulását.

Változás csak a ’80-as évek elején következett, amikor a bolgár állomány hirtelen drasztikus növekedésbe kezdett. Ebben az időszakban Magyarországon is észleltek egy-egy kóborló egyedet, állandó, szaporodó állományról azonban ekkortájt még nem beszélhettünk. Majdan a ’90-es években, a Dráva-síkon, Somogy és Baranya megyét érintve jött létre stabil állományuk, amely azóta folyamatos populációnövekedést mutat, ezzel arányosan pedig hazai elterjedési területük is rohamosan kiterjedt – napjainkban már nincs olyan nagyobb térség az országban, ahol ne lenne bizonyíthatóan jelen. Dr. Lanszki József és dr. Heltai Miklós a helyzetre reagálva monitoring programot indítottak azzal a céllal, hogy megismerjék az aranysakál-állomány terjedésdinamikájának okait, táplálkozási szokásait, genetikai hátterét.

Hosszú és alapos vizsgálatok után, 2003-ban írták le először a biológiai inváziót, magyarán a faj tömeges elszaporodását hazánkban. A tudományos definíció szerint a sakál nem tekinthető invazív fajnak, mert nem idegenhonos, és nem emberi segítséggel került vissza a hazai élőhelyekre.

A faj rohamos elterjedésének magyarázata minden bizonnyal – intelligenciája és óvatossága mellett – rendkívüli alkalmazkodó képességében keresendő. Az eredetileg vizes élőhelyeken élő faj rendkívül jól idomult a száraz élőhelyekhez, valamint a táplálkozásában is opportunista jellemvonásokat lehet felfedezni. Különböző körülmények között keresi a nagy mennyiségben megtalálható, kevés energiabefektetéssel járó, magas fehérjetartalmú táplálékot. Vadászik pocokra, fogyaszt zsigert, nem kíméli a sebzett vadat, a háztáji állatokat, az apróvadat, miként az őzgidát és a szarvasborjút sem, szűkös időkben akár a szeméttelepeket is meglátogatja, sőt a gyümölcsöt és a kukoricát is elfogyasztja. Túlélésének és elterjedésének sikere ezek mellett a szociális kapcsolatrendszerében keresendő. Családi szerkezetben él, a párok monogámok, mindkét nem részt vesz a kölykök felnevelésében, ebben az előző évi alomból való fiatal egyedek – elsősorban szukák – is segítenek. Ennek köszönhetően jóval hatékonyabb és sikeresebb a kölykök felnevelése és túlélése.

Nemzetközi szimpózium

A rendezvény megnyitóján Heltai Miklós, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetője ismertette a konferencia célját: nemzetközi ismereteken keresztül összevethetők lehessenek a sakál elterjedésének okai, viselkedése, táplálkozási szokásai, ezen tapasztalatokból pedig hatékonyabbá váljon a ragadozó-ember kon­flik­tus kezelése, valamint a szakember a fajjal való tudatosabb gazdálkodás ismérveinek átadását mint lényegi tényezőt is kiemelte köszöntőjében. Gyuricza Csaba, a MATE rektora pedig ismertette, jelenleg az egyetem három campusán zajlik vadgazdálkodási és természetvédelmi oktatás (Gödöllő, Kaposvár, Keszthely), amely intézményekben kiemelt figyelmet kapnak a vadgazdálkodási, vadbiológiai, továbbá fauna- és flóramegőrzési kutatások. Ezen projektek adatait az Országos Vadgazdálkodási Adattár számára biztosítják – tette hozzá a rektor.

Az előadások során Csányi Erika, a Soproni Egyetem PhD hallgatója azt az új magyarországi kutatási programot ismertette, amelynek keretében nagy mennyiségben látnak el nyakörvvel rókákat és aranysakálokat. Az eszközzel GPS-telemetriás adatokhoz jutnak a kutatók, ezzel pontosan meghatározható a ragadozók területhasználata. Az elmúlt két évben 8 egyed szolgáltatott adatokat Olaszországból, öt Görögországból, egy állat pedig Szlovákiából küldött információkat, Magyarországon 70 aranysakálra tettek GPS-es nyomkövetőt 2020–2022 között.

A kutató szerint ilyen mennyiségű adatot – egyebek mellett az eltérő területadottságok és a kevés minta miatt – nehéz egymáshoz viszonyítani és feldolgozni, több adatra van szükség a pontos statisztikai analízishez.

Azt azonban az adatok jól láttatták, hogy igen nagy távolságokat képes az aranysakál bejárni – ezt csak megerősítette Wiesław Bogdanowicz, a lengyel akadémiai állattani múzeum és intézet professzora, aki bizonyítékokat is prezentált arról a sejtésről, hogy e nagy távolságbejárásból adódóan a pannon populáció egyedei genetikai azonosságot mutatnak a havasalföldi (Román-alföld), illetve a trákiai egyedekkel, és megjelentek Lengyelország és a Baltikum területén is.

Csányi Sándor, a MATE professzora az aranysakál terjedésének irányát és sebességét mutatta be hazai adatokon keresztül. Vizsgálatai szerint a faj expanziója 30 év figyelembevételével mostanra tetőzött, és hosszú távon a vadfauna részének tekintendő, ezért további terjedésének elkerülése érdekében folytatni kell ellene a vadászati nyomást.

A szimpóziumon a görög helyzetről is beszámoltak, ott korábban a sakál kisebb szubpopulációban élt, sokáig veszélyeztetett státuszú fajnak számított. Majd 10-15 évvel ezelőtt fordult a kocka az állománynagyságban. Mivel Görögországban következtek be legkésőbb változások a faj populációdinamikájában, ezért nemzetközi szinten is hasznos adatokat szolgáltat a későbbiekben a görögök aranysakál-populációdinamika programja.

Izraeli kutató egy őz nagyságú csülkös vad, a hegyi gazella és az aranysakál viszonyán keresztül ismertette a ragadozó szabályozásának ottani tapasztalatait. A kutatók megállapították, hogy az aranysakál fegyveres állományszabályozása, még intenzív vadászati nyomás mellett is, csak gyérítésnek tekinthető, a faj erős kompenzációval, intenzív szaporodással vág vissza.

Az viszont szembetűnő volt az izraeliek számára, hogy ott, ahol az ember által indirekt módon nyújtott táplálékforrás hozzáférhetősége lecsökkent (legelőkön az elpusztult állatok összegyűjtése, halgazdaságok, állattartó telepek, szemétlerakók megfelelő alapossággal történő elkerítése), a sakálállomány zsugorodó tendenciával válaszolt, sőt, a hegyi gazella állománya erősödésnek indult.

Az izraeli tapasztalat egyébként párhuzamba hozható azzal a hazai gyakorlattal, hogy a területen kint hagyott zsigernek mekkora jelentősége van az aranysakál állománynagyságára.

További hazai gyakorlatot számba véve kijelenthetjük, hogy a vadászatra jogosultak vadászlőfegyverrel és csapdázással történő aranysakálállomány-kezelése nem tartja a lépést a ragadozó állománynövekedésével. Óvatos, opportunista, rendkívüli alkalmazkodó képességű és intelligens állat lévén, az aranysakálnak szinte kizárólag az éjjeli vadászata vezethet sikerre, technikai eszközök bevonásával. Ehhez azonban a megfelelő jogi háttér még nem áll teljes mértékben rendelkezésre.

Forrás: Kistermelők Lapja