0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Korai káposzta átgondoltan

A Rijk Zwaan Budapest Kft. munkatársai az új fajták bemutatása mellett a termesztési kísérletekre is nagy figyelmet fordítanak, hogy megtudják, miként lehet a legtöbbet kihozni az általuk kínált hibridek genetikai csomagjából.

Nyolc év kihagyás után újra korai káposztás szakmai napot tartottak a felgyői kertben, ahol rendkívül látványos kísérlettel szemléltették a térállás, valamint a palánta-, illetve tápkockaméret koraiságra és hozamra gyakorolt hatását.

Ragyák László kereskedelmi igazgató köszöntötte a termelőket azzal a jó hírrel, hogy a beállított kísérletük biztosan segítséget nyújt a korai káposzta termesztésében tapasztalattal rendelkező, illetve az azt még csak fontolgató kertészek számára is.

Érdemes több szempontból mérlegelni, mi kell ahhoz, hogy a korai káposzta hidegfóliás termesztése jövedelmező legyen.

A koraiságról megoszlik a termelők véleménye, egy részük szerint az a fontos, hogy a fej minél hamarabb elérje a 950 grammot, mások a tapintásra kemény, 75-80%-os töltöttségű, csillogó levelű fejet nevezik vágásérettnek. A koraiság fokozására több lehetőség kínálkozik, a palántázás időpontjának, a kiültetett palánta korának és a szaporítóközeg méretének megválasztásával lehet befolyásolni a termesztési idő hosszát.

A káposzta minősége magában foglalja a tömörséget és az egalizált ládák eléréséhez szükséges fejméretet. A robosztusabb fajták nagyobb fejet tudnak képezni. A generatív jellegű fajták növényei kompaktabbak, a fejük gyorsabban tömörödik, így hamarabb szedhetők. A fajtaválasztásnál azonban figyelembe kell venni a termesztési körülményeket is, hogy például kicsi vagy nagy légterű a termesztőberendezés, illetve, hogy egy- vagy kétrétegű takarás van rajta. Fűtetlen körülmények között a robosztusabb fajtákkal jobb eredmény érhető el.

A felgyői kertben beállított kísérletben azt szemléltették, hogy a palántázás időpontja, a palánta kora és mérete hogyan befolyásolja a fajták koraiságát. Ezzel az volt a cél, hogy a termelők kiválaszthassák, hogy a saját körülményeiknek, piaci lehetőségeiknek mi felel meg a legjobban, hogyan tudnak minél gazdaságosabban termelni.

Hat fajta két térállásban

A 400 négyzetméteres fűtetlen sátorban február 14-én és február 21-én összesen 1512 palántát ültettek ki. A kísérletben 2 × 14 parcellában hat fajtával, két palántamérettel (5 × 5-ös kocka és 3 × 3 cm-es speedy), 50 × 40 centiméteres (50 000 tő/ha) és 40 × 40 centiméteres (62 500 tő/ha) térállással dolgoztak. A berendezésben tavaly márciustól novemberig hosszúkultúrás tölteni való paprikát termesztettek, és a talajvizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a talaj tápanyaggal jól ellátott volt, a 400 négyzetméterre csupán 530 gramm nitrogént (1,5 kg ammónium- nitrátot), 570 gramm káliumot, valamint kevés foszfort, kalciumot és magnéziumot juttattak ki.

A korai káposzta fajlagos táp­anyagigénye tonnánként 3,14 kg nitrogén, 1,1 kg foszfor (P2O5) és 3,9 kg kálium (K2O). Általában a megcélzott hozam arányában juttatják ki a kertészek a tápanyagot, Ragyák László azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy még egy ilyen egyszerűnek nevezhető kultúra esetében is érdemes talajvizsgálatot végezni.

Előfordulhat ugyanis, hogy megszokásból több tápanyagot adagolnak a termelők, mint amire valójában szükségük lenne a növényeknek, ezzel azonban rontják a termesztés jövedelmezőségét.

Soronként elhelyezett, 10-es kiosztású csepegtetőszalaggal április 21-ig összesen hét alkalommal öntöztek, amiből az első, beiszapoló öntözéskor 17-18 liter vízzel töltötték fel a talajt négyzetméterenként, majd hatszor juttattak ki folyóméterenként 3-3,5 liter vizet. A hét öntözésből két alkalommal csak vizet, a többiben 1,5-es EC-vel tápanyagot is adagoltak. Az első három öntözés során kiadták az összes nitrogént, a termesztés második felében pedig a kalciumot, magnéziumot és káliumot.

A fátyolfóliát nem közvetlenül a növényállományra, hanem kb. 45-50 centiméter magasságban fémbordákra fektették, és a takarást március 20-án vették le. A sátor szellőzőit április 10. után már éjszakára sem zárták be.

Ennek a kísérletnek köszönhetően pontos ismeretek és tudás birtokába kerülnek a termesztők, mondta Kovács Áron, a cég káposztafélék szakmai felelőse, miközben bemutatta, ábrákkal szemléltette a kapott mérési eredményeket.

Április 17-én minden parcellából kivágtak kilenc-kilenc fejet, lemérték őket, majd megnézték, hogy melyik fajtából fér el kilenc fej az értékesítésnél gyakran használt 30-as rekeszben.

A speedy méretben ültetett palánták fejének átlagtömege 390-860 gramm volt. A tápkockás palántákról nevelt növények fejeinek tömege 770 grammtól közel 1,1 kilogrammig terjedt, a zöme egykilós volt. A ládás összsúly kiegyenlítettebb volt parcellánként, mint a speedy palántás káposztából.

Látványos különbség

A sátorban Kovács Áron először a 216-os tálcában nevelt, február 14-én egymástól 40 × 40 centiméterre kiültetett Pushma RZ F1 állományát mutatta be, amelynek fejei április 21-én, a bemutató napján szűk 800 grammosak voltak. A Pushma RZ F1 a cég egyik vezető fajtája, a robusztus növekedésű tövek jól viselik a sűrítést, kevésbé jó talajadottság esetén is ajánlják a korai szabadföldi termesztését. Homoktalajon, szerény tápanyag-utánpótlással is jó eredményt ad.

A korai termesztésben nem ez a fajta lesz kész először, mert a tenyészideje a kiültetéstől számítva inkább a 60 naphoz van közelebb, mint az 50-hez, ellenben kiemelendő előnye a megbízhatósága és a mindig szép gömbölyű alakja. A piacon kedvelt világoszöld fejeket sötétebb zöld lomb veszi körül.

Jól lábon tartható és a hidegsokkot kapott palántáknak sem erős a felmagzási hajlamuk. A peronoszpórának igen jól ellenáll. A jelenlegi másik vezető RZ-fajta, a Zarissima RZ F1 az előző hibridnél kompaktabb habitusú, jól sűríthető, gyorsabban tömörödik. A 216-os palántáról nevelt, azonos térállásba ültetett állományban a szintén 800 grammos fejek kevésbé voltak tömörek, mint a Pushma RZ F1 esetében.

A termelők könnyen össze tudták vetni, hogy milyen térállással, mekkora palántamérettel lehet elérni az általuk kívánt fejsúlyt vagy telítettséget. A kísérlet jól szemléltette, hogy a két fajta esetében egy időben, azonos méretű palánta ültetésével az értékesítési időszak nyújtható, hiszen mire a Zarissima ZR F1-et felszedik, a Pushma RZ F1 fejei elérik a piacképes fejlettségi szintet.

Nagyobb palántáról nevelve, nagyobb térállásba ültetve is megnézhették a fajtákat az érdeklődők.

A Zarissima RZ F1 fejei 5 × 5-ös tápkockás palántáról 40 × 50 centiméterre ültetve 1,4 kilogrammra nőttek, és szépen tömörödtek, míg 40 × 40-es térállásban 1,15 kilogrammot nyomtak április 21-én.

Az 5 × 5-ös tápkockás Pushma RZ F1 fejei 40 × 40 és 40 × 50-es térállásban egyaránt 1,2 kilogrammosak voltak a bemutató napján.

Megkönnyíti a választást

Két újdonságot is bemutattak a kísérleti parcellákban. Az egyedülálló peronosz­póra-ellenállósággal rendelkező Lucyma RZ F1 sötétebb lombú, kompakt fajta, a feje gyorsan tömörödik, tenyészideje a Zarissima RZ F1-éhez hasonló, 53-55 nap. Ezt jól bizonyította, hogy a 40 × 40 centiméterre ültetett, 5 × 5-ös tápkockákból fejlődött növények a bemutatóra igen tömött, 1 kilogrammos fejeket neveltek.

A felálló levelű, fuzáriummal szemben ellenálló, alapvetően korai szabadföldi termesztésre javasolt Felissima RZ F1 fejei pedig 1,3 kilogrammot nyomtak, és a Pushma RZ F1-nél jobban kiteltek ugyancsak 5 × 5-ös tápkockáról nevelve, 40 × 40 centiméteres térállásban.

Jól látható tehát, hogy az 5 × 5-ös tápkocka sűrűbb állományban előnyösebb választás lehet a korai magas hozamra törekvő kertészeknek.

A következő időszakban folytatják a méréseket, parcellánként vizsgálják az állományt, amiről egy kiadványt készítenek, árulta el Ragyák László. Ezekre a mérési eredményekre a Covid idején bevezetett januári online és a november–február közötti élő gazdaest­jeiken is hivatkoznak majd. Biztosak benne, hogy erre a kísérletre alapozva tovább lehet bővíteni azt a számokkal alátámasztott tudást és tapaszta­latot, amelyből személyre szabottan profitálhatnak a Rijk Zwaan termelőpartnerei.

Forrás: Kertészet és Szőlészet