0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 9.

Családi program és szakmai vásár egyben: idén ismét OMÉK

Idén is megrendezésre kerül a 2011 óta  kétévente megvalósuló Országos Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, azaz az OMÉK. Az idei esemény időpontját Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszterhelyettese ma jelentette be hivatalosan a Néprajzi Múzeumban tartott beharangozó sajtótájékoztatón.

Az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum szervezésében idén is megrendezésre kerül az OMÉK.  

2023-ban október 20. és 22. között három napon át várja a szakmai látogatókat és a nagyközönséget a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és vásár Budapesten a Hungexpo területén,

jelentette be Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. 

A kiállítás amellett, hogy népszerűsíti az agrárágazatot, rávilágít az agrár és élelmiszeripar változatosságára és a tudatos fogyasztói magatartás jelentőségére hozzájárul a generációváltó korosztály ismeretanyagának bővítéséhez is, fogalmazott Farkas Sándor, és azt is hozzátette ez azért különös fontos mert a Központi Statisztikai Hivatal által 2020-ban elvégzett agrárcenzus szerint gazdaságok irányítóinak átlagéletkora emelkedik.

Míg 2010-ben a gazdaságok 28 százalékát irányította 65 éves vagy annál idősebb személy, 2020-ban ez a szám 35 százalékra nőtt, miközben a 60 és 69 év közöttiek adták az összes irányító 27 százalékát.

Ezek az adatok alátámasztják, hogy folytatni kell a fiatal gazdálkodói kör kiemelt támogatását és a támogatáspolitikában központi elemként kell megjeleníteni a generációváltás sikeres előmozdítását elősegítő intézkedéseinket, hangsúlyozta a miniszterhelyettes. 

Azt is kiemelte, hogy az új agrártámogatási ciklus az eddiginél is több lehetőséget kínál a generációváltás elősegítésére. Folytatódni fog a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása, új eszközként jelenik meg a stratégiai tervben a gazdaságátadás támogatása, amelynek jogszabályi alapjait az agrárgazdaságok átadásáról szóló, idén januárban életbe lépő törvény teremtette meg. Mindehhez természetesen modern felsőoktatásra és szakképzésre is szükség van, egyebek mellett ezeknek az intézményeknek a népszerűsítésében is fontos szerep jut OMÉK-nak. 

Az OMÉK célja az is, hogy a kiváló minőségű magyar agrártermékeknek mind belföldön, mind külföldön megfelelő piacot teremtsen. A vásáron több száz négyzetméteren ismerkedhetnek meg a szakmai résztvevők a Hungarian Food Business törekvéseivel, amely a magyar Agármarketing Centrum üzletfejlesztési tevékenységének része és

a hazai élelmiszeripari vállalkozások külpiacra lépését és a magyar termékek nemzetközi színtéren való minél szélesebb körű megismertetését segíti.

A hagyományokhoz híven, az OMÉK idén sem csupán szakmai vásár lesz, hanem kifejezetten családi program is: a gyermeket játszótér, koncertek várják majd, de a látogatók megismerkedhetnek az őshonos állatainkkal is, főzőverseny,  látványkonyha és kistermelői vásár  is gazdagítja a programot. é

Ondré Péter az Agrármarketing Centrum ügyvezetője  emlékeztetett, amíg a nagy múltú esemény amely korábban alapvetően tenyészállat kiállítás volt,  mára átalakult, és elsősorban az  élelmiszeripar bemutatásának fontos színterévé vált. A kiállítás központjában a magyar föld, a magyar vidék, a magyar agrárágazat áll, kiemelt célközönsége pedig magyar családok.

Mint mondta,

ha a magyar fiatalok nem ismerik  azt az erőfeszítést, amelyre a agráriumban napról napra szükség van,  akkor ennek az ágazatnak az értékelése, a társadalmi presztízse sem tud érdemben javulni. 

Örömteli hír, hogy a kiállításon nemcsak belföldi termelők és gazdálkodók mutatkoznak be, hanem határon túliak is : jellemzően minden harmadik bemutatkozó termelő vagy kézműves árusító érkezik a  határon túlról.

Ondré Péter azt is kiemelte, hogy a tervek szerint ez lesz az ország egyik legnagyobb, és legolcsóbb családi rendezvénye, a belépőjegy ára idén csupán 1000 forint lesz majd,  mindössze 2000 forintért pedig két gyermek és két felnőtt részére érvényes családi belépőt lehet majd váltani. 

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu