Mennyit kell termelni, hogy jövedelmező legyen?

A húsz lengyel és hat magyar paradicsomhajtató kertésztől kapott adatok összesítéséből kiderült, hogyan hatott az árak emelkedése a termesztésre, és mekkora hozam kell a jövedelmezőséghez itthon és Lengyelországban. A szakember bízik benne, hogy a felmérés folytatódhat, még több hazai kertész bevonásával. Ezekből az elemzésekből ugyanis mindenki tanulhat, összehasonlíthatja termelését másokéval, és rájöhet, hogy hol tudna még takarékoskodni anélkül, hogy az a hozam és a minőség rovására menne.

Az önkéntes alapon szolgáltatott adatokból vont átlagok azt mutatják, hogy a korszerű technikával, technológiával felszerelt paradicsomhajtató üvegházakban a hektáronkénti termesztési költség tavaly – amikor a legdrágább volt az energia és az inputanyagok – Lengyelországban mintegy 204,5 millió forint volt, itthon pedig 145,2 millió. A költségnemek összehasonlításából pedig az is kiderült, hogy mire kellett a legtöbbet fizetniük a kertészeknek.

Drágább, olcsóbb

Magyarországon a legnagyobb költségtétel a közvetlen és közvetett munkaerőre fordított kiadás (31,3%) volt. A másik legnagyobb a tápoldatozás költsége (11,6%), a harmadik az amortizáció (11,2%), a negyedik a vetőmag és palánta együttes költsége (12,1%), az ötödik pedig a villamos energia (7,2%) ára. Ezzel szemben Lengyelországban a legtöbb pénzt a fűtésre fordították (27,5%), a következő legnagyobb kiadás az amortizáció (22,9%) volt, a harmadik a közvetlen és közvetett munkaerőköltség (22%), a negyedik a szaporítóanyag (6,7%), az ötödik pedig a csomagolóanyagok (6,3%) ára.

Amíg Lengyelországban az összes költség csaknem harmadát (27,5%) elviszi a fűtés, nálunk ez 3,5%, az összegbeli különbség pedig akkor is majdnem hétszeres, ha figyelembe vesszük, hogy termálfűtésnél több villamos energiára van szükség. Nálunk ugyanis a paradicsomhajtató kertészetek zöme termálvíz felhasználására épül, a Lengyelországban működő 1100 hektárnyi paradicsomhajtató üvegház 98%-át viszont szénnel fűtik. A szén ára pedig a 2021-es, tonnánkénti 600 zlotyról egy év alatt 1800 zlotyra ugrott, és jelenleg körülbelül 1000 zloty (1 zloty 83-85 forint). Emellett Lengyelországban a miénknél 1-2 °C-kal alacsonyabb az átlaghőmérséklet, a tél hosszabb, hidegebb, ráadásul jóval több eső esik, aminek hűtőhatása van.

Ugyanakkor öt-hatszor többet fizetnek a lengyel kertészek a csomagolóanyagért (az összes költség 6,3%-át, a magyar kertészek pedig 1,7%-át fordítják erre), mert az összes termést kartonba csomagolják, aminek az ára háromszorosára nőtt az utóbbi egy-két évben.

A szaporítóanyag-költség arányában 28%-os az eltérés, pénzben pedig másfélszeres. A lengyel termelők többsége ugyanis a két helyi palántanevelő üzemből vásárolja a szaporítóanyagot. A magyar kertészek egy része viszont külföldről hozza be a palántát, amit a szállítási költség igencsak megdrágít. A használt közeg árában viszonylag kicsi az eltérés, madzagra és kampóra viszont mi a hatszorosát költjük, mint a lengyel gazdák, és ez az összköltségen belüli arányában is megmutatkozik. A szaktanácsadó ugyanis elárulta, hogy az általunk Hollandiából vásárolt, kampóra tekert madzagot Lengyelországban gyártják, tehát eleve olcsóbban jutnak hozzá a lengyel kertészek, ráadásul van lehetőség arra, hogy fertőtlenítés után a gyártó újrahasználja a kampót, így alapvetően a madzag ára jelenik meg az évenkénti költségek között.

Az okokat nem ismeri pontosan a szakember, bár azt tudni, hogy a lengyel vizek valamivel gazdagabbak makroelemekben, és a lengyel termesztők közül többen használnak zárt rendszert, mint nálunk. De ez még nem indokolná a kétszeres különbséget.

Az elektromos áramra fordított összegben, annak összes költségen belüli arányában nincs nagy különbség, A belső-külső szállításra használt üzemanyag költsége ugyanakkor Lengyelországban csak a harmada a miénknek, az összes költség arányában pedig még kevesebb, mert a lengyel gazdaságok többsége nagy, és a 20-30 hektáros üvegháztelepek mellett általában csomagolócsarnok is működik, ahonnan a vevő viszi el az árut.

Lengyelországban az üvegházak amortizációja pénzben majdnem háromszorosa, az összes költség arányában a kétszerese, mint a hazánkban építetteké. Ott ugyanis 15 évre számítják az amortizációt, amíg itthon 30 vagy 50 évre, és mivel Lengyelországban a 15-20 hektáros üvegházak mellé azonnal felépítik az osztályozó gépsorral, palettázóval felszerelt válogatócsarnokot is, azok költsége is növeli az amortizációt. Nálunk még jóval kevesebb kertészetnél működnek elektromos kocsik, válogatógépek. Abban, hogy a lengyel cégek pénzügyi kiadásaihoz nulla forint került, közrejátszhat, hogy azt a költséget máshová könyvelték.

Szükséges rátartás

A hajtatás tervezésekor érdemes előzetes kalkulációt készíteni az amortizáció figyelembevételével. A fürtös paradicsomból tavaly a magyarországi kertészek átlagosan 58,5 kilogrammot szedtek négyzetméterenként, az eladási átlagár pedig 328 Ft/kg volt. A 192,5 millió forintos árbevétel tehát bőven fedezte a 145,2 millió forintos összes költséget.

Lengyelországban lényegesen alacsonyabb, 42 kg/m2 a termésátlag, ami annak eredménye, hogy a kalkulációhoz a rózsaszín (pink) paradicsomot vették alapul, amely az összes felület 60-65%-át teszi ki, és aminek lényegesen kisebb a termőképessége, mint a fürtös fajtáknak. Az éves átlagára viszont nagyobb, 424 Ft/kg volt, ami összességében 178,1 millió forint árbevételt eredményezett. Ez állt szemben a 204,5 millió forintos összes költséggel. Lengyelországban tehát azok a termesztők tudtak jövedelmezően hajtatni, akik elérték a 48,2 kg/m2 termésátlagot a rózsaszín fajtákkal. Fürtös paradicsomok esetében pedig 55,6 kg/m2 hozam kellett a jövedelmezőséghez, ennek a típusnak az átlagára ugyanis tavaly 368 Ft/kg volt Lengyelországban.

Ha a tavalyi mintegy 16 millió Ft/ha amortizációt nem vesszük figyelembe, akkor Magyarországon a költségek fedezésére legalább 39,3 kg/m2 hozamot kellett elérni fürtös paradicsomból.

A kertészetre is számos kiszámíthatatlan tényező hat, ezért Szőriné Zielinska Alicja úgy véli, hogy tartalékként szükséges 8%-kal megemelni az összes költséget azokra az esetekre, ha például váratlan fertőzés sújtja az állományt, ezért több növényvédő szert kell használni, vagy nem jól kötődik egy-két fürt. Ennyi rátartást bekalkulálva a magyar paradicsomtermelőknek legalább 42 kiló paradicsomot kellett szedniük négyzetméterenként, hogy ne legyen veszteséges a termesztés. A lengyeleknek pedig pink paradicsomból 43,3, fürtös fajtákból 49,9 kilogrammot négyzetméterenként.

A legnagyobb különbségek

Az említett átlagos hozammal és költségekkel számolva az is kiderül, hogy egy kilogramm paradicsom megtermesztése – az amortizációt figyelmen kívül hagyva – 218 forintjukba kerül a magyar kertészeknek. 5%-nál nagyobb költséghányada pedig a munkabérnek (31,1%), a tápoldatozásnak (13,1%), a szaporítóanyagnak (12,4%), a villamos energiának (8,3%) és a szén-dioxid-trágyázásnak (5,3%) van, tehát ezek változtatásával lehet leginkább javítani a gazdasági mutatókat.

Magyarországon a legnagyobb szórás (13,9%) a villamosenergia-felhasználásban mutatkozik. Volt, aki évente hektáronként 800 ezer forintot, más viszont 20 milliónál is többet költött rá. A nagy különbség abból adódott, hogy van-e napelemrendszere a kertésznek (az ugyanis ellátja az egész telepet villamos árammal), és ha nincs, akkor esetleg viszonylag magas áron kötötte-e le az elektromos energiát. A tápoldatozás és műtrágya-felhasználás költsége között is lehet akár kétszeres a különbség az egyes termelőknél, hiszen aki zárt rendszerben tápoldatoz, lényegesen kevesebb műtrágyát használ, és a fajták tápanyag-igénye is eltér, a szórás 7% volt. Az üzemanyagköltség 6,2%-os szórása abból eredt, milyen messzire kellett szállítani a termést. A szaporítóanyag-költségben kimutatott 5,3%-os különbség a legtöbbet és legkevesebbet költő kertész közt szintén a szállításból adódott, hogy hol vették a palántát, tehát azt mennyit kellett utaztatni. A szén-dioxid-trágyázásra fordított összeg 4,5%-os szórása pedig azt mutatja, hogy nem mindegy, mikor ültetnek a termelők, és hogy nyáron is adagolnak-e szén-dioxidot.