Az első években a tőkekialakításon van a hangsúly, és ez nemcsak a metszést jelenti, hanem a kiegészítő műveleteket, a lekötözést, harmatgyökerezést is. Minthogy a metszéssel alapozzuk meg a jövőbeni termelést, rendkívül fontos minden mozzanata. Sajnos a mai napig a legnagyobb probléma a hiányos szaktudás és a hagyományokon alapuló termesztés. Az első években végzett munkák az ültetvény teljes időtartamára kihatással vannak, később nehezen korrigálhatók.
A törzsmagasság a tőkeművelésmódtól függ. A tőkeforma kialakítása szempontjából előnyös a rövid ízközű, elfásodott hajtás. Minél rövidebb az ízköz, annál pontosabban lehet tőkefejet kialakítani abban a magasságban, amelyet elterveztünk. Fontos, hogy jól beérett, kedvező fa-bél arányú vesszőt vágjunk vissza, mert ezek ellenállóbbak a téli fagyokkal és fás részeket károsító gombákkal szemben. A telepítés évében nincs termés, ezért a hajtásnövekedés hosszabb ideig tart, ha a környezeti feltételek is kedvezőek.
A hajtások beérése rendszerint az alapi részen kezdődik, ebből következik, hogy a felső, beéretlen hajtásrészt kell visszavágni, egészen az egyenletesen beérett részekig.
Ha túl erős a növekedés (túlzott nitrogénellátás, késői öntözés, fajtatulajdonság miatt), a vesszőbeérés is rosszabb, az ízközök megnyúlnak, a szövetek sejtjei szintén, a bélszövet vastag lesz, ezáltal a betegségre való érzékenység is nagyobb, és a be nem érett hajtásokat károsítják először a fagyok. A hajtások beérését viszont elősegíthetjük egy szeptember közepén-végén történő rezes permetezéssel. Ha nincs elég beérett vesszőrész, akkor célszerű akár két rügyig visszavágni, és két menetben kinevelni a törzset. Az alakítás ideje alatt a rövid metszésekkel (1-2 világos rügy) erősítjük a tőkéket.
A második év legfontosabb munkája a hiányzó tőkék pótlása. Azokat a gyökeres dugványokat és gyökeres oltványokat, amelyek nem eredtek meg, tenyészedényes szaporítóanyaggal nyáron (június vége, július, esetleg augusztus) pótoljuk, bőségesen beöntözzük, később szükség szerint megismételjük az öntözést. Ezzel a módszerrel az ültetvény beállottsága a tenyészidő végére elérheti a 100%-ot.
A harmadik évben felnövő vesszőt már elvezetjük a támrendszeren, a művelésmódnak megfelelően. Ha erős növekedési erély jellemzi a fajtát, akkor ebben a korban már válogatni kell a hajtásokat, csonkázni a termő ültetvényekkel egyidejűleg, hogy önmagát ne árnyékolja le.
A harmadik és a negyedik évben, amikor a tőkeművelésmód már majdnem teljesen kialakult, az első termés is megmutatkozik. A tőke erősségétől függően döntsük el, hogy mennyi rügyet hagyunk rajta, azaz mennyire terheljük, de ne merítsük ki idő előtt a tőkét a sok terméssel. Elsődleges a vitalitás megtartása. Ha mégis észleljük a túlterhelés jeleit, zöldszürettel, fürtritkítással még korrigálhatunk.
A túlterhelt tőke a következő évben csökött hajtásokat hoz, gyakran klorózisos tünetekkel, ráadásul a betegségekre is fokozottan érzékennyé válik, hamarabb kimerül, elöregszik.
Éppen ezért a fiatal ültetvényben minden tőkét egyedileg kell kezelni és metszeni, a növény növekedési erélyétől, kondíciójától függően.
Külön gondot jelent az új telepítés vadkárok (elsősorban nyulak) elleni védelme is, valamint fokozott védelmet igényel a kórokozó gombákkal és az állati kártevőkkel szemben.
