Megállás vagy várakozás esetén (főleg kánikulában) nem ajánlott magára hagyni az autóban. Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor az ablakot kissé le kell engedni, de semmiképp ne legyen akkora a rés, hogy a kutya kibújhasson rajta. Nyáron a zárt autóban, még résnyire leengedett ablaknál is hamar elviselhetetlen lesz a hőmérséklet, ami az állat számára életveszélyessé válik.

Ne engedjük meg kedvencünknek, hogy az autó haladása során kilógassa fejét, mert ez balesetveszélyes, az állatra, a járművezetőre, valamint a többi közlekedőre nézve is! Megoldás lehet a „nyitottablak-problémájára” a felhelyezhető biztonsági autós ablakrács, ami a lehúzott ablakra rögzíthető.
A járművezető figyelmét könnyen elterelheti az, ha az állat az autóban szabadon mozog, ami balesethez vezethet. Főleg, ha izgága természetű, akár bebújhat a pedálok alá, illetve közé, valamint a járművezető ölében is útban lehet. Sajnos nem egy esetben előfordult, hogy a házi kedvenc súlyos baleset okozójává vált, ami elsősorban a figyelmetlen gazdák felelőtlenségére vezethető vissza.
Az érvényben lévő szabályok szerint az állat „rakománynak” számít, és az arra vonatkozó rendelkezések érvényesek rá. E szerint a rakományt úgy kell elhelyezni az autó belsejében, hogy a közlekedés-, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, illetve a jármű vezetőjét ne akadályozza a szabad kilátásban.
A rögzítetlen állat hirtelen fékezés esetén mint tehetetlen tárgy csapódik az üléshez, műszerfalhoz, szélvédőhöz, vagy akár az autó vezetőjéhez is, aki így megsérülve balesetet okozhat.

Az erre vonatkozó tesztek szerint 50 km/órás sebességnél a súly 30-40-szeresének megfelelő erővel történő becsapódásról beszélünk. Tehát egy 2 kg-os yorkshire terrier kiskutya rögzítetlen teste, 50 km/h sebességnél 60 kg-os tárgynak megfelelő súllyal csapódik az útjában álló akadálynak, adott esetben a szélvédőnek.