0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

Ami a hagyma héja alatt van

Úgy tűnik, a vöröshagyma még mindig csípős téma szakmai körökben, ennek is tudható be, hogy sokan vettek részt a Kamut határában tartott fajtabemutatón.

Gyomirtási tanácsok

Molnár Ferenc növényvédelmi szakértővel a hagyma növényvédelmi gondjait tekintettük át. A gyomirtás kapcsán elmondta, hogy van helye a preemergens kezeléseknek, de érdemes komplex technológiában gondolkodni. Tapasztalata szerint sok gazda maga is kísérletezik, s ebben – csak csendesen megjegyezve – az is közrejátszik, hogy kevés készítmény áll rendelkezésükre. A szakember felhívta a figyelmet a fajtaérzékenységre, hogy nagyok a különbségek a gyomirtószer-ellenállóságukban. Sokan próbálkoznak a többszöri, csökkentett adagú kijuttatással, általában alámennek az engedélyezett dózisnak. Ezzel pedig megágyaznak a rezisztenciának. A gyomirtási technológia megválasztásában a növény fenológiai állapotának – például a viaszosságnak – van nagy szerepe. Fontos a gyomnyomás kiiktatása, azaz már korai állapotban gyommentesen kell tartani a területet.

Tavasszal sok volt az áttelelő állományokban a magszárba ment hagyma. Ha ősszel azt tapasztaljuk, hogy túl erős a növény, akkor célszerű egy gyomirtó szert kijuttatni, ami visszafogja a fejlődést. Földesi István ehhez hozzátette, hogy Kamuton az a tapasztalat, a hagyma inkább küzdjön a gyomokkal, mintsem „túlvédjük”, mert érkezik a sztemfílium, és mivel ez gyengültségi kórokozó, a gyomirtó szer okozta stressz elősegíti a betegség terjedését. Ezért a herbicidből alkalmazzuk az engedélyezett dózis alsó határát.

Az egyszikűirtó szereknél az osztott kezelés nem új keletű, ami a magról kelőknél bevált, ám az évelők esetében nem. A fenyércirok könnyen megszokja az osztott kezelést, s később az is előfordulhat, hogy az előírt dózisra sem reagál. Ilyen esetekben glifozát hozzáadásával növelhetjük a herbicid hatékonyságát.

Több kellene

Varga István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke ismertetőjében kiemelte, hogy az áttelelő hagymáknál olyan intenzív peronoszpórafertőzésnek lehettünk tanúi, ami legutóbb 2012-ben volt tapasztalható, a nagy meleggel együtt pedig menetrendszerűen érkezett a sztemfílium is.

Az európai időjárás nem kedvez a hagymatermesztésnek, kevesebb termés várható, így keresleti piacra kell számítani. A lengyeleknél újra kellett vetni, az osztrákok méretproblémákkal küzdenek. Hollandiában öntözni kell, ami óriási költségnövekedéssel jár. Ebben a helyzetben a hazai termelést lehetne növelni. Ehhez rendelkezünk a precízen kidolgozott technológiával, amire a legtöbb gazda nyitott. Jövője van itthon a hagymatermesztésnek, nyugatról már most keresik a magyar termést. A piac beárazta a hagymát kilónként 50 eurócent körülire, ami jelentősen nem fog változni.

Kalciumra is szüksége van

Az előadásokat követően még egy kis kitérőt tettünk, Baji László területén nagyüzemi körülmények között tekinthettük meg a Nunhems Joaquin F1, illetve a Takii Borneo F1 fajtáját.

A sztemfílium és a peronoszpóra mindenhol fertőzött, de július közepétől már nincsen szükség lombra, idén korábban értek a hagymák, jól páncélosodtak, vezette fel a különbemutatót Ládi Csaba. A szakember hozzátette, a Joaquin F1 akár tíznél is több lomblevelet növeszt, de sztemfíliumos évben így sem nő meg a hagymafej ipari méretűre. Viszont lassabban veszíti el a lombját, mint ahogyan nő a fej.

A tápanyag-utánpótlás terén hosszú ideig tévúton jártunk, NPK-alapra helyeztük a hangsúlyt, miközben a húskeménységet, így a tárolhatóságot a magnéziummal és a kalciummal növelhetjük. Arra is oda kell figyelni, hogy a kalciumot a növény nem tudja a levelén keresztül felvenni, a mezoelem a gyökértől a levél felé mozog. Ráadásul a hagyma kalciumtartalmának 80%-a a lombozatban található.

Rajki Attila kiemelte, hogy a sztemfílium másodlagos kórokozó. Terjedésének kedvez, ha nem védekezünk a tripsz ellen, gyomirtószer-stressz éri a növényt, illetve ha jellemzően mikroszórófejes öntözést alkalmaznak és nyolc órán keresztül nedves a növényállomány. A tapasztalatok azt mutatják, egészségesebb a hagyma, ha csepegtető berendezéssel öntözik, illetve a növényvédelmet az is segíti, ha át tud szellőzni az állomány. A Borneo F1-et megnézve a szakember hozzátette, nemcsak nagy hozamú, de jól is tárolható fajtáról van szó.

Jól tárolható a Borneo F1
Forrás: Kertészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: