0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 1.

Megkezdődött a franciák gigantikus vakcinázási kampánya

Franciaországban elkezdődött Európa egyetlen madárinfluenza elleni oltási programja, melynek keretében több millió kacsát igyekeznek megvédeni a betegségtől, mely az elmúlt években óriási veszteséget okozott az ágazatnak.

Azt remélik, hogy ezzel az akcióval megelőzhető lesz a gazdaságokat letaroló járvány, és csak egyedi esetekkel kell számolni, idézte a Phys.org Jocelyn Marguerie-t, a francia haszonállatokkal foglalkozó állatorvosi szövetség, az SNGTV baromfi szekciójának vezetőjét.

A két oltásból álló program a kiskacsák számára 10 napos kortól kezdődik, és októbertől kötelező minden olyan gazdaság számára, ahol 250-nél több madarat tartanak.

A franciák esetében a hízott kacsamáj és pecsenyekacsa előállítás miatt igen érzékeny a szektor a vírusra. A fő probléma, hogy már azelőtt fertőz, hogy az állatok tüneteket kezdenének mutatni, így nagyon gyorsan tud terjedni.

Franciaország baromfiállományán 2015-17-ben söpört végig a madárinfluenza, és 2020 óta szinte folyamatosan felüti a fejét a betegség – bár jelenleg nincsenek járványgócok.

Egy-egy eset felfedezése a teljes ottani állomány és a közelben lévő többi állattartó telepen lévő madár leölését jelenti, ami hosszú távon megzavarja a termelést, és súlyos anyagi károkat okoz a gazdáknak.

„2016 óta már négy alkalommal kellett a teljes állományomat elpusztítani. Remélem, ezúttal nem leszünk érintettek. A vakcinázásnak működnie kell!” – mondta Thierry Dezes, aki a délnyugati Landes régióban kacsákat tenyészt, és mintegy 5000 kiskacsát tervez beoltani.

Az állatorvosok előrejelzése szerint jövő év nyaráig összesen mintegy 60 millió kacsát kell beoltani.

Franciaország első 80 millió adag vakcináját a Boehringer Ingelheim gyógyszergyártó cégtől kapja, ami azt jelenti, hogy a kormánynak pályázatot kell kiírnia a további szállításokért.

A kampány azonban nem megy zökkenőmentesen. Egy Landes régióban élő gazda az AFP-nek elmondta, hogy a vásárlói már jelezték: nem kérnek oltott kacsákból származó húst.

Az exportpiacokon pedig attól tartanak, hogy az oltási program elfedheti a kacsaállományban észrevétlenül keringő madárinfluenzát.

A japán mezőgazdasági minisztérium egyik magas rangú tisztviselője az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy Tokió felfüggeszti a francia baromfitermékek importját az oltási kampány kezdete után.

Forrás: Phys.org

Magazin ajánló: