Az brit Környezetvédelmi, Élelmiszer- és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Defra adatai szerint tíz éve nem volt ilyen kevés az juhok száma, 2023 júniusában összesen 14,5 millió példány volt belőlük, ami 3,2 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest. 2011 óta nem volt ilyen kevés belőlük, amikor is a nőivarú tenyészállat-állomány 116 ezerre esett vissza – emlékeztet a FarmingUK.
A kategóriákat nézve jelentős emelkedés volt a vágásra szánt nőivarú tenyészállatok közt: 8,8 százalékkal több kötött ki a vágóhídon, mint tavaly ilyenkor. Emellett az tenyésztésre szánt jerkék száma is csökkent 8,3 százalékkal, valamint a további tenyésztés céljára megtartott anyajuhok száma is csökkent 1,3 százalékkal.
A Defra adatait vizsgálva Becky Smith, a Mezőgazdasági és Kertészeti Fejlesztési Tanács, az AHDB elemzője elmondta, hogy
A szakértő elmondta: „Az ágazat kihívásai jól dokumentáltak – az input anyagok költségének ingadozása, a direkt kifizetések, a mezőgazdasági irányelvek és a kormányzati támogatások, és nem utolsó sorban a fogyasztói magatartásban bekövetkezett változások.”
„A nagy-britanniai bárányhús árai ingadoztak, de 2023-ban történelmileg viszonylag állandóak voltak, különösen augusztus eleje óta. Az anyajuhok számában bekövetkezett változások azt sugallják, hogy talán a jövő évre konszolidálódnak az állományok, bár várjuk a többi decentralizált nemzet adatait, hogy lássuk az Egyesült Királyságon belüli teljes képet.”
A kosok száma 3,5 százalékos növekedése mellett enyhe, 1,2 százalékos növekedést mutatott az egyéves és annál idősebb juhok száma is az előző évhez képest.