Az OMÉK és egyben a Hungarian Food Business program második napján exportra felkészítő előadássorozatot rendezett az Agrármarketing Centrum, amely során összesen 16 ország exportpiaci aktualitásaival ismerkedhettek meg a 45 magyar élelmiszergyártó cég képviselői, a CED és a HEPA irodavezetőinek, illetve a mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomatáknak köszönhetően.
Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kérdésünkre elmondta, a Hungarian Food Summit egy példanélküli kezdeményezés a magyar élelmiszeripari exportfejlesztés történetében. Összesen 87 cég 124 beszerzője érkezett 20 országból az OMÉK-ra, hogy a programban résztvevő 46 magyar élelmiszergyártóval az exportlehetőségekről tárgyalhasson. Rengeteg, mintegy 1000 tárgyalás zajlott le a program alatt, és akadt olyan magyar cég, aki már üzletkötésig is eljutott az egyik beszerzővel. Ez rendhagyó, hiszen alapvetően a kapcsolatépítés jellemzi a B2B, azaz Business to Business jellegű programokat, de a példa is mutatja, bármi megtörténhet.
Két magyar élelmiszeripari cég képviselőjét is megkérdeztük, miért vettek részt a Hungarian Food Summit programon, és mik az eddigi tapasztalataik.
Mezriczky Zsófia, a Fino-Food Kft. exportmenedzsere elmondta, az idén 30 éves üzem 2021-ben 5 vegán termékkel jelent meg a piacon, majd idén további 5-el bővült portfóliójuk – elsősorban ezeket a termékeket szeretnék promotálni. A beszerzőkkel való tárgyalásaik során névjegykártyacseréig is eljutottak már, és minden tekintetben pozitív tapasztalatokat szereztek a programról.
„Ha az Agrármarketing Centrum évente rendezné meg a programot, mi biztosan ott lennénk” – mondta Mezriczky Zsófia.
Az Update Market Zrt. a korábban Norbi Update néven ismert termékeket forgalmazza. Ignácz János, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta, a tartós és egészségtudatos termékek palettája mintegy 300 cikkszámot jegyzett korábban, az Update Market Zrt. viszont még további 150 sajátmárkás Update-terméket értékesít a piacon. Országos lefedettségű bolthálózatuk 50 üzletet foglal magába, ezt az elkövetkező fél évben szeretnék 90-re bővíteni. A Hungarian Food Summit programra azért jelentkeztek, mert szeretnének Magyarország határain kívül is értékesíteni, főként keletre orientálódnának. A programban lezajlott tárgyalásaik során beszélgettek cseh, szlovák, román, szerb, sőt két mongol beszerzővel is, ami új perspektívát nyithat exportpiaci megjelenésükben.