0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 25.

Daruvonulás a Hortobágyon

A Daruvonulás a hortobágyi puszta egyik legnagyobb őszi látványossága. Október elejétől november közepéig mintegy 250 ezer egyed fordul meg a térségben – mondta Nagy István agrárminiszter, a közösségi médiában feltöltött videójában.
Illusztráció

A tárcavezető elmondta, a Gondás-tónál a legutóbbi mérések szerint 54 ezer madár járt ezen a területen, míg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén idén rekordszámú, csaknem 183 ezer madár került a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársainak távcsöve elé.

Nagy István emlékeztetett, az Észak-Európában nyarat töltő darvak az Afrikába vezető útjuk során éjszakánként 25-30 ezresével gyűlnek össze a megszokott pihenőhelyeken. Így tartózkodnak több ezres csapatok a Hortobágyi Nemzeti Park sekély vízállású területein. Hozzátette, a darvak tevékenysége egy könnyen leírható napi ritmust mutat.

Eszerint az éjszakákat vizes élőhelyeken töltik, majd a napfelkeltét követően kirepülnek a táplálkozó területek irányába, majd napnyugtával visszatérnek az éjszakázóhelyekre.

Ezzel a kiismerhető ciklussal végzik a szakemberek a daruszámlálást.

Hazánkban 2010 óta nagy volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások. Ezt mutatja, hogy a tíz nemzeti park 465 fejlesztést tudott megvalósítani mintegy 90 milliárd forint összértékben. Ezzel pedig több mint 300 ezer hektáron javult a természet környezeti állapota – részletezte.

A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014-2023-ig tartó időszakában a nemzeti parkok 40 milliárd forint forrást használtak fel, 92 beruházást hajtottak végre, mintegy 100 ezer hektár területen.

A fejlesztések nagy része élőhely-rekonstrukcióra fókuszált, ennek pedig kétharmada vizes élőhely rekonstrukcióként valósult meg, amely területek egyedülálló értékét képzik a Kárpát-medencének.

Forrás: AM

Magazin ajánló: