A hajtások szögállása
A koronaalakítás és -fenntartás során vannak helyzetek, amikor nem a metszőolló alkalmazása jelenti a megoldást. A metszéshez szervesen hozzátartoznak az úgynevezett fitotechnikai munkák is, amelyek közül az egyik legfontosabb az elágazások szögállásának megváltoztatása. Ennek módszeres alkalmazásával intenzív ültetvényekben korábbi termőre fordulást, kiegyenlített növekedést és terméshozást érhetünk el.
A függőleges helyzetű vessző csúcsrügyéből keletkezik a legerőteljesebb hajtás, közvetlenül a csúcs alatt pedig meredek állású, szintén erősen növekvő hajtások törnek elő. A vessző alapja felé haladva csökken a hajtások növekedési erélye, és növekszik az elágazásuk szöge. A jelenségért a csúcsi dominancia a felelős, amit a hajtások auxintermelése vált ki. Amennyiben a hajtáscsúcsot eltávolítjuk (visszametsszük), megszűnik az alapi rügyek kihajtásának gátlása, és az alsóbb részeken is elágazások keletkeznek. Hasonló hatást érhetünk el, ha a hajtásokat a vízszinteshez képest 30-45°-os szögállásban rögzítjük. Ekkor a következő évben az elágazás középső és alsó részeinek kihajtása mellett egyenletes termőrügyképződést is kapunk, amivel növeljük a fák termékenységi hajlamát.

A terméskötődés fokozása
A klímaváltozásból fakadóan egyre gyakoribb a mostoha időjárás a gyümölcsfák virágzásakor. A rosszul termékenyült vagy fagykárosodott virágokat a növény lerúghatja magáról, aminek súlyos gyümölcshullás lehet az eredménye. A gyengébb fejlettségű, erőnlétű virágok kötődésének lehetőségeit hormonokkal, auxinok és gibberellinek alkalmazásával javíthatjuk. Az auxinok (pl. Dirigol, Diramid, Frigocur) stabilizálják az asszimilátaszállítást a gyümölcsök irányába, szívóhatást fejtenek ki az asszimilátumokra. Ugyanakkor alkalmazásuk veszélyekkel is párosulhat, nőhet a torzult, rendellenes vagy mag nélküli gyümölcsök aránya.
Meghosszabbítják a virágok termékenyülő képességét, illetve támogatják a pollen csírázását. A kezelést a virágzás kezdete (első virágok kinyíltak) és a teljes virágzás (50% nyitott virág) közötti időszakban kell végezni. Használatukkor ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy gátolják a következő évi virágrügyképződést, így fokozhatják az alternanciát. Ilyen készítmény a Gibb Plus, a Novagib és a Regulex 10 SG.

A gyümölcsminőség javítása
A gyümölcsök felszínén gyakran megjelennek minőségrontó elváltozások, ami ellehetetleníti a frisspiaci értékesítést. Az alma értékét számottevően csökkenti a parásodás, amikor a termés felületén, héján durva, parás, berepedező foltok alakulnak ki. Ezt jelentős részben külső körülmények váltják ki, de egyes fajták kifejezetten érzékenyek a jelenségre (pl. Golden Delicious). Hajlamosító időjárási tényező a magas nappali hőmérséklet, illetve a hideg, harmatos éjszaka. Kedvezőtlen az is, ha igen erőteljes a gyümölcsnövekedés.
A gyümölcsök parásodását gibberellin hormon használatával lehet csökkenteni, ami segíti a bőrszövet megnyúlását, így a termés kevésbé reped ki. A virágzást követő húsz napban célszerű gibberellines kezelést alkalmazni 2-4 alkalommal (pl. Gibb Plus, Novagib, Regulex 100, Promalin). Permetezéshez ideális a 15 °C-os hőmérséklet, és ne végezzünk kezelést 25 °C felett. Nem veszélytelen a használata, ugyanis gátolja a következő évi virágrügyképződést, így fokozhatja az alternanciát, az erre érzékeny fajtáknál tehát fokozott elővigyázatosság szükséges.
Egyes almafajták a szokásos gömbszerű formától eltérő alakkal rendelkeznek. A Red Delicious fajtakör tagjaira jellemző a megnyúlt gyümölcs, ami magasabb áruértéket hordoz. A megnyúlt forma kialakulása azonban a fajtajelleg mellett a külső körülmények függvénye is, hozzásegíthet a hormonok alkalmazása. Gibberellin és citokinin (Promalin) kijuttatásával befolyásolható a termés alakja, ugyanis ezek a gyümölcs csúcsán erősebben serkentik a növekedést, mint a kocsányhoz közelebbi részeken, így a hosszúság és a szélesség aránya megváltozik, a termés megnyúlik. Emellett segítik a sejtosztódást és a sejtnagyobbodást is. A virágzás kezdetétől 2-4 kezelés szükséges, minél korábban permetezünk, annál inkább érvényesül a gyümölcsalakot nyújtó hatás, a későbbi kijuttatás inkább méretnövelő.

A hajtásnövekedés mérséklése
A gyakori tavaszi fagykárok miatt jelentősen romlott hazánkban a termésbiztonság. Fagy következtében a termés egy része, vagy súlyos esetben egésze elpusztulhat. Ilyenkor megbomlik a növekedés és terméshozás közötti egyensúly, a felvett víz és tápanyag, valamint a megtermelt asszimiláták mind a növekedésre fordítódnak. A fák növekedési túlsúlyba kerülnek, az optimálisnál több és hosszabb hajtást fejlesztenek, a növény elsűrűsödik. Ez rontja a fán maradt gyümölcsök színeződését, beltartalmi értékeik kialakulását, valamint a sűrű lombozat segíti a kórokozók felszaporodását is. Mindemellett jelentősen több kézi munkát kell fordítani a metszésre.
A hajtásnövekedés mérséklésére alkalmazható a prohexadion-kalcium hatóanyag (pl. Regalis, Kudos), ami a levélen keresztül felszívódva a tenyészőcsúcsokba áramlik és rövidíti az új hajtások ízközeit. Használható almában, körtében, birsben és naspolyában. Fagykáros években kifejezetten ajánlott a hajtásnövekedés mérséklésére, illetve a terméskötődés javítására.
A növekedés visszafogása mechanikai úton is lehetséges, gyökérmetszéssel. A beavatkozás során függőlegesen vagy ferdén álló késsel a gyökereket elvágjuk a talajban a fák egyik vagy mindkét oldalán, 40-60 centiméterre a növénytől. A gyümölcs aprósodására hajlamos fajtáknál ősszel, nagy gyümölcsméretű fajtáknál pedig tavasszal végezzük. Gyökérmetszés után kiegészítő öntözés javasolt, főként akkor, ha virágzás előtt vagy után metszünk. Nagy szakértelmet igénylő beavatkozás, ha nem megfelelően alkalmazzuk, terméscsökkenést, minőségromlást, csökkent növekedést okozhat.
Cikksorozatunk következő részében a gyümölcsfák termésritkításával kapcsolatos ismereteket tekintjük át.
Dr. Csihon Ádám,
Sipos Marianna
Debreceni Egyetem,
Kertészettudományi Intézet
