A gyümölcstermesztésben a technológia minden elemével a növekedés és terméshozás harmóniájának kialakítására törekszünk. A két folyamat közötti egyensúlyi állapot rendkívül törékeny, környezeti vagy termesztési tényezők hatására könnyen elbillenhet egyik vagy másik irányba. Cikksorozatunkban áttekintjük azokat a növény szempontjából meghatározó tényezőket, termesztés-technológiai beavatkozásokat, amelyek hatással vannak a termőegyensúlyi állapot kialakulására és fenntartására. Először egyebek közt a metszés, valamint a hormonkezelések következményeit ismertetjük.

A gyümölcsfák életműködését növényélettani törvényszerűségek szabályozzák, így a növekedés és a terméshozás közötti egyensúly kialakításához ismernünk kell a növényben lezajlódó életfolyamatokat. Elengedhetetlen például a hormonok szerepének és működésének megértése ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a fák különböző metszésmódokra adott válaszait. Ugyancsak hormonok szabályozzák a virágzást követően a terméskötődés, terméshullás folyamatait, amelyekbe különböző kezelésekkel beavatkozhatunk. A növekedés- és termésszabályzás tehát a termesztéstechnológia egyik rendkívül érzékeny eleme, nagy szaktudást és felkészültséget igényel.

A termőegyensúlyban lévő gyümölcsfa képes a piac által elvárt minőségű gyümölcsöt hozni a gazdaságosságot lehetővé tevő mennyiségben úgy, hogy az nem veszélyezteti a következő évi hasonló termés elérését. Ehhez az kell, hogy a fák a nyár folyamán a termésképzés mellett energiát tudjanak fordítani a növekedésre, termőrügyképzésre is.

Az egyensúlyi állapot objektív mutatókkal viszonylag jól számszerűsíthető.

A meggynél elvárás, hogy a 15-20 tonnás hozamok mellett a gyümölcsök átmérője elérje a 18-22 millimétert, a hajtások hossza pedig 40 centiméter legyen. Ha ezek a feltételek teljesülnek, jó eséllyel beszélhetünk a vegetatív és generatív teljesítmény közötti egyensúlyról. Ennek kialakítása azonban nem könnyű feladat, fenntartására pedig a termesztéstechnológia egyes elemei, illetve külső környezeti tényezők is hatnak.

Legfontosabb a metszés

A gyümölcsfák növekedés- és termés­szabályzása a téli, tél végi metszéssel kezdődik, amivel kialakítjuk és fenntartjuk a fák koronaformáját, beállítjuk a fánkénti optimális rügyterhelést. Később bármilyen más termésszabályzással kapcsolatos beavatkozásnak csak akkor lehet megfelelő hatásfoka, ha a fák alakja lehetővé teszi a jó megvilágítottságot, a korona szerkezete harmóniát tükröz az elágazások számát, vastagságát illetően, illetve megfelelő a növény termőrügy-berakódottsága.

Napjainkban a mérsékelt növekedésű alanyokon álló kisméretű fákon lényegesen kevesebb metszéssel fenntarthatjuk a hajtásnövekedés és a terméshozás harmóniáját. Ennek ellenére nem nélkülözhetjük teljes mértékben, mert anélkül nem tudnánk kialakítani a korona kívánt formáját, illetve a tervezett térben megtartani a fákat.

A metszés során különböző mértékű visszavágásokat végzünk, illetve egyes képleteket ritkítunk, tőből eltávolítunk. A visszametszés és a ritkítás eltérő élettani hatást vált ki a növényekből. A visszametszéssel (kurtítás) elsősorban a növekedést segítjük, a megmaradó növényi részek gazdagabban ágaznak el, így ezt fiatal fákon, a koronaalakítás éveiben végezzük gyakrabban. A ritkítás során tőből távolítunk el egyes növényi részeket, ami inkább a termőrügyek képződését erősíti.

A korábbi évtizedekben a nyugalmi időszakban végzett fás metszés volt kizárólagos. Ma már a minőség javítása, a növekedés mérséklése, és nem utolsósorban a mechanikai védekezés hatásfokának növelése érdekében a metszés nagyobb hányada a vegetációs időszakra tevődik át. Az intenzív termesztésben gyakrabban végzünk zöldmetszést, amihez olyan beavatkozások tartoznak, mint a rügyfakadás utáni metszés, a sziromhullás utáni metszés, a hajtásválogatás, a hajtások visszacsípése (pincírozás) és a nyári metszés.