Az állattenyésztés kilátásai ma jobb pozíciót ígérnek
Kétségtelen, az állattenyésztés alacsonyabb szintről, mélyebbről indult a nemzetközi összehasonlításban. Talán ez is serkentette a változás, a változtatás igényeit. A lemaradásunk a növénytermesztés területén sokkal nagyobb arányú. Ennek legfőbb oka a vízellátás hiányával magyarázható. Emellett minden esetben másodlagos fontos tényezőnek tekinthető a gazdaság méretnagysága is, de a limitáló faktor a gyakran fellépő mennyiségi éves és mindenekfelett az időszakos vízhiány.
A növénytermesztés nem tett meg annyit saját fejlődéséért, versenyképességéért, mint tette azt az állattenyésztés. Korábban már említettem, a növények genetikai potenciálját 30-60 százalékban használjuk ki, az állattenyésztés ebben előrébb tart. Pedig az utóbbi fél évszázadban rengeteget javultak a fajták, a növényvédelem (már a nem „visszafogott”), a gépesítés, az innováció és a tudás is hatásosabb, gazdagabb lett. Ugyanakkor a támogatási rendszer sajnos a gyengéket is a rendszerben tartotta, miközben hazánkban a búza vetésterülete az 1,360 millió hektárról 900 ezerre csökkent. Ugyanakkor eljutottunk odáig, hogy a búzatermesztés esetében 2023-ban a 7 tonna jelentette a fedezeti pontot, így a termelési költség növekedésével nem tartott lépést a hozamnövekedés.
Ezek együttesen költségnövekedést okoztak, ami nehéz jövőt vetít a növénytermesztők elé. A gazdasági törvényszerűségeket csak ideig-óráig lehet megállítani. Keserű ébredés lesz, amikor újra beindulnak a folyamatok a háború befejezése után. Ugrásra készen állnak a vetélytársak, elsősorban Ukrajna és Oroszország. Az egyre csökkenő létszámú és hatékonyabbá váló állattenyésztés egyre kevesebb takarmányt fog igényelni. Ki fogja megvenni a növényi terményeket és milyen áron?
Miután a letisztulás folyamata mindenképpen végigmegy, olyan tudatos megoldást kell választani, amely az ágazat számára a legkevesebb kedvezőtlen hatást okozza. Sőt, megtisztulva egy nyerő, optimista ágazat bontakozik ki reményteljes jövőképpel. A folyamat nem megy végbe fájdalom nélkül, áldozatokat kell hozni, de ugyanakkor gyorsan és tudatosan kell levezényelni, akár állami beavatkozással. Természetesen mindkét ágazatban vannak tartalékok, de az állattenyésztés kilátásai ma jobb pozíciót ígérnek minden külső nehézség ellenére. A harmonikus fejlesztés biztosítása elsődleges szempont, minden más tényezőt felülír.
A jövedelmet nem egymástól kell elvenni!
A magyar mezőgazdaságban is az állattenyésztés és növénytermesztés versenyképessége rendkívüli módon hat egymásra. Miként lehet és kell működtetni a növény- és takarmánytermesztést, hogy az elősegítse az állattenyésztés versenyképességét? Mennyire lehet használni az állati melléktermékeket a talajerő-gazdálkodásban? Vannak-e feltételek, vannak-e racionális megoldások az ágazati szereplők együttműködésére, a konszenzusra?
Van-e gazdaságos megoldás az együttműködésre, hiszen az egymásrautaltság és az optimalizáció igénye mindenképpen katalizálni fogja a folyamatokat. Nem maradhatnak törések és ellentétek az ágazatok között, valamint az sem tartható fenn, hogy ne használják ki egymás forrásait, melléktermékeit, bővítve az együttműködést a jövedelmezőség érdekében. Mindenesetre az igaz, hogy ilyen fokú elkülönülés és ellentét, mint nálunk, egyetlen hasonló adottságú és fejlettségű országban sem alakult ki a növénytermesztők és az állattenyésztők között. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a jövedelmet nem egymástól kell elvenni – az adott év nehézségeire hivatkozva –, attól csak az agrárium együttese lesz szegényebb.
Hamis vádak
Hamis és rosszindulatú vádak – amelyek valószínűleg és látszólag indokoltnak is tűnhetnek – érik a mezőgazdaságot úgymond a környezetrontó hatása és nagy karbonlábnyoma miatt. Ezt tetézi még a CO2- és üvegházhatású gázok túlhangsúlyozott kritikája is, amely elsősorban az állattenyésztést érinti. Ezek nagyon hamis vádak, igaz állításokkal keverve a valóságot, a leggonoszabb módszer, hogy kiemelt szerepet tulajdonítanak a mezőgazdaságnak.
A mezőgazdaság CO2- és üvegházhatású gáz termelése 11 százalékot képvisel a világgazdaságban. Európában a világ összes környezetszennyezésének 10 százaléka termelődik meg. Ez azt jelenti, bármiben csökkentünk 10 százalékot, annak a világ szennyezésére gyakorolt hatása csak 1 százalékos lehet. Mindez akkor, amikor Európáé a világ legzöldebb mezőgazdasága, mind a növénytermesztést, mind pedig az állattenyésztést illetően. Emellett a további csökkentések, megszorítások, szabályozások, költségnövelő tényezők ugyancsak rontják a jövedelemtermelő képességet is.
Emellett az a jövőnek kijelölt irány, amely az intenzitás csökkentését jelölte ki célként, teljesen hibás. A versenyképes és intenzív szintek sokkal kisebb ökológiai terhelést jelentenek az extenzív és az ökológiai változatoknál. Illene odafigyelni, ismerni Horn Péter és munkatársai idevonatkozó szakmai anyagait. Ráadásul a versenyképesség csökkenése igazából még további hátrányt, hozamkiesést, költségnövekedést okoz a szereplőknek.
Sajnos nem érthető az sem, hogy az ellenzők szerint miért az állattenyésztés a hibás? Ez az az ágazat, amelyik több, mint 8 milliárd ember állati fehérjeforrását biztosítja, ez az, amelyik a Homo Sapiens kifejlődését lehetővé tette azért a „néhány” százalékos, bár kétségtelenül káros szennyezésért.
Véleményem szerint tudatos lejáratásról van szó olyan szereplők részéről, akiknek gazdasági okok miatt érdekében áll az állattenyésztés rombolása, sőt a mezőgazdaság és a vidék tönkretétele. Ugyanakkor más tevékenységek, a világ gépkocsiparkja, az óceánjárók, a repülőgépek és a közlekedés okozta általános károk sokkal nagyobbak, az állattenyésztés környezetkárosításának többszörösei. A közlekedés gazdasági szerepét nem vitatva, a felsoroltak csak a szórakozást, a szolgáltatást és a kényelmet javítják, szemben a létfontosságú élelmezéssel.
