Genetikai előrehaladás

Yves Jego arra hívta fel a figyelmet, hogy a pulyka nem egy nagy csirke, de a genetikai tapasztalatok egyaránt hasznosíthatóak mindkét állatfajnál. A Hendrix Genetics Turkey France SAS cég európai központja a franciországi Tours környékén található, a másik rész az amerikai földrészen működik.
A szelekció során kiválasztanak egyetlen egyedet, abból dédnagyszülői vonalban lesz 40 darab, a nagyszülőpárnál már 1600 darabra jutnak, a szülőpárokból 64 ezer darabot tartanak, és mire a termelésbe jut a pulyka, 7×10 a hatodik hatványon nagyságrendig ér el.
A szelekciós program 5 lépcsős, először a 12. majd a 20., a 24-25., a 28., majd a 32. héten vizsgálódnak, s akkor választják ki az összes mennyiség 1 százalékát, mert ezzel a módszerrel tudják elérni az erőteljes genetikai előrehaladást. Az életképesség és az állatok jó lábszerkezete szintén primer követelmény. A pedigré telepek a normál telepi viszonyoknak megfelelően működnek, talán valamivel tisztábbak, s mindezt azért így csinálják, hogy a gyakorlat igényének megfelelő hibrideket állítsanak elő. Ők vizsgálják CT-vel az állat szívét, tüdejét, lábát, az aortánál az érfal vastagságát, az erek belső átmérőjét, hogy ne forduljon elő aortarepedés a tartás során. A genetikai előrehaladás miatt a kakasok testsúlya 20 hetes korban 3 év múlva 250 grammal lesz nagyobb, mint ma, a mellhúskihozatal pedig 0,25 százalékkal fog javulni.
A szülőpároknál a tojásprodukció 3 év múlva 7-8 többlettojást eredményez majd. A Converter Novo hibridnél a kakasok testtömege 2024–2025-ben a mostanihoz képest 80 grammal több lesz, a tojás 2,5 darabbal növekszik, 0,1 százalékkal javul a mellhúskihozatal, 3 százalékkal lesz jobb a takarmányértékesítés és 1 kiló élősúly-előállításra 30 grammal kevesebb takarmányt használnak majd fel.
Állatvédelem

Wolfgang Miko, Európa legnagyobb szabadpiaci keltetője, ismereteink szerint korábban Magyarországról is vásárolt keltető tojásokat. Bemutatta mindazt a high tech technológiát, amit ő megvalósít, amihez fogható modern teleppel nem találkozni másfelé. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire fókuszált az állatjóllétre, a biobiztonságra, mintha jobban ismerné az idei vonatkozó kottát, mint az összes állatvédő együttesen. Minden részletfeladatra a legszigorúbban odafigyel, szakmai hibázásra nem hagy esélyt a keltetésben és kiszállításban.
A kis pulykák eutanáziája, annak formája, megoldási módja az állatvédők körében ma slágertéma, mert kérdés, hogy mikortól vehető figyelembe a pipe, mint élőlény, s mivel jobb a kiirtásukat elvégezni. Árasszák-e el az állományt szén-dioxiddal, vagy válasszák a gyorsabb, a késes ledarálási módszert. Arra viszont határozottan felhívta a figyelmet, hogy egészséges állatot tilos leölni.