0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 22.

Vadászúton – Erdőtől az asztalig

Azt gondolhatnánk, a vadászat az elsütő billentyű meghúzásával és a vad elejtésével véget ér. Pedig akkor kezdődik csak igazán! A vadat birtokba kell venni, a töretátadás és terítékkészítés után pedig ki kell zsigerelni, majd feldolgozni.

Minden vadászat ünnepnap a vadász számára, különösen, ha sikeresen elejtette az őzet, szarvast, muflont, vaddisznót. Azonban csak ez után jön a munka dandárja. A vad birtokbavételét és a terítékkészítést követően elsőként a nagyvad-azonosítójelet, azaz a krotáliát helyezzük a vad a csánkjába. A csánk a hátsó láb lábszárcsont és horgas ín közötti részt jelenti, amibe át tudjuk szúrni késünket, és az így keletkezett vágásba helyezzük bele a krotáliát, amit kettő kattanásig összetolva rögzítünk. Ezt követően a műanyag lemezkékből kitörjük a vad elejtésének dátumát, azaz a hónapot és a napot, ezzel jelezvén, hogy a vad legális körülmények között, ebben a hónapban és ezen a napon esett.

A vad birtokbavételét és a terítékkészítést követően elsőként a nagyvad-azonosítójelet, azaz a krotáliát helyezzük a vad a csánkjába.

Zsigerelés

A megfelelő lőttvad-kezelés első lépése, hogy egy relatíve tiszta, kevés aljnövényzettel borított területrészre húzzuk a vadat, hogy semmiféle szennyeződés ne kerüljön a megbontandó testbe. A vadat a hátára fordítjuk, ezután megkezdjük a zsigerelést. Első lépésként a hátsó combok között óvatosan felvágjuk a bőrt, és a test középvonalán lefelé haladunk úgy, hogy még véletlenül se szúrjunk a késsel a belekbe. Ezután a test középvonalán felfelé folytatjuk a bőr felvágását: érdemes egyik kezünk mutató- és középső ujjával a bőrt felfelé feszíteni, a két ujjunk közé pedig a kés pengéjét illesztve lassú mozdulatokkal felvágni azt, egészen a gégefedő porcig. Ha ez megvan, ezt a gumószerű, jól kitapintható szervet megfogjuk, és fölötte a légcsövet és a nyelőcsövet elvágjuk, hogy majd a kötőszövetek kifejtésével ezeket a részeket a nyakból könnyedén ki tudjuk húzni. De előtte a mellüreget védő szegycsontot kell elvágnunk, amit csontfűrésszel a legegyszerűbb megtenni.

Ezután visszatérünk a vad hátuljához, ahol a medencecsontot, annak is az elülső, szeméremcsonti részét is átvágjuk a csontfűrésszel annak érdekében, hogy aztán majd a medencecsontban lefutó végbelet könnyen ki lehessen húzni.

A nyelőcső húzásával az egész belsőséget egy határozott mozdulattal ki lehet húzni a testből.

Ha ezzel kész vagyunk, a rekeszizmot a bordák mellett mindkét oldalon szépen végigvágjuk, így a nyelőcső húzásával az egész belsőséget egy határozott mozdulattal ki lehet húzni a testből. Ezzel lényegében a zsigerelést elvégeztük, azonban a lőtt vad kezelését még korántsem. A testüregben felgyűlt vért a test megemelésével kiöntjük (ez nagyméretű vad esetében nehézségekbe ütközik), és ha netán béltartalom került a testbe, azt ivóvíz tisztaságú vízzel ki lehet öblíteni. A zsigerelést követően a lábak és a fej levágása következik. A lábak esetében meg kell találni az ízesülési pontot, ami nem ott van, ahol a láb hajlik, hanem annál valami lejjebb. Ha megvan, körbe kell vágni a lábat, de arra nagyon oda kell figyelni, hogy még véletlenül se vágjuk el a horgas inat, mert ennél fogva lehet a vadat felakasztani a hűtőházban. Ugyanezt a mozdulatsort elvégezzük a mellső lábaknál is, és a körbevágás után a lábat tekerve, kisebb erőfejtéssel el tudjuk választani a testtől. A fej levágását az állcsúcsnál kell kezdeni, onnan haladunk a késsel a fülek mögé. Ekkor lényegében az öreglyukat kell megtalálni, vagyis az atlaszcsontot, ahol a koponya az első nyakcsigolyához ízesül. Ha az öreglyukat megtaláltuk, akkor igazából néhány vágással a fej könnyen leválasztható a testről.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: