0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Minőség a Töviskertből

Növényvédelmi szakmérnökként fontosnak tartom, hogy értékes beltartalmú, jó minőségű gyümölcsöt termeljünk, valamint a termékgyártás során a legjobb ízű, friss, egészséges és érett termést dolgozzunk fel.

Termékeinkhez saját almás- és homoktöviskertünk adja a gyümölcsöt – fogalmazta meg mottóját Belső László, a Gutorföldén található Töviskert létrehozója, tulajdonosa.

Belső László: a homoktövis az egyik legrégebben használt gyógynövény

– Agrármérnök diplomával a kezemben egy olyan cégnél kezdtem dolgozni, amelyiknek száz hektár gyümölcsöse volt. Akkoriban nyíltak meg a fiatal gazdáknak szánt források, amiben megláttam a lehetőséget. Felhívtam egykori tanáromat, hogy tanácsot kérjek tőle, mibe, milyen gyümölcs termesztésébe lenne érdemes belefogni.

A beszélgetés során került szóba a homoktövis, ami akkoriban nem volt gyakori a környéken. Ezért abban láttuk a siker titkát.

Földterületünk még nem volt, ezért azt vásárolnunk kellett, ahogy azt anyagi lehetőségeink engedték. Először egy negyedhektáros területet sikerült megvenni, ez amolyan kísérleti parcella volt. Lépésről-lépésre folyamatosan lett egyre nagyobb a területünk – idézte fel a kezdeteket Belső László. – Az első homoktövis csemetéket 2009-ben a fiatal gazdálkodók támogatásból telepítettük. A homoktövis telepítése nem egyszerű feladat, szakértelmet, odafigyelést igényel, a földlabdás csemeték ültetésénél, a problémákat megelőzendő, speciális baktériumkeveréket használunk. A családi vállalkozást a párommal és édesanyámmal együtt működtetjük.

A homoktövis kettő-hat méter magasra nő, kétlaki növény. Az ezüstfafélék családjába tartozik, számos alfaja létezik. Gyökérzete képes megkötni a talajt meredek lejtőkön is, ám homokos talajon nem hanyagolhatjuk el a homoktövisbokor kétévenkénti metszését, ugyanis a viharral járó esetlegesen többnapos esőzés képes megdönteni a növényt. Fontos, hogy megfelelő sor- és tőtávolságra ültessük a csemetéket és két-három évente trágyázzuk. A törzs közelében ne végezzünk mélyebb talajmunkát, mert könnyen megsérülhet a növény mellékgyökérzete. Levelei váltakozó állásúak, lándzsásak. Hazánkban március-április környékén virágzik a homoktövis. A növény képes megkötni saját maga számára a levegő nitrogéntartalmát, emellett könnyebben felvehető formába alakítja át az oldhatatlan szerves és ásványi anyagokat.  A bogyós termés hat-nyolc milliméter átmérőjűre nő, színük a halvány sárgától a sötét narancssárgáig terjedő színskálán bármilyen lehet, tömege pedig elérheti akár a fél-egy grammot, de nagyban függ az öntözéstől vagy a csapadéktól. Késő nyártól-októberig érik.

A homoktövis – és persze az alma – termesztése szinte egész évben ad feladatot, de a legnagyobb munka mégis a betakarítás, amit a feldolgozás követ.

– A sorok, sorközök kaszálása, a trágyázás egyaránt munkaigényes folyamatok, szerencsére ezeket gépesítettük. A legnagyobb és legintenzívebb feladatot a betakarítás jelenti, ami általában szeptember első dekádjától október első dekádjáig tart. A betakarításban segítenek a barátok is, egy összeszokott csapat végzi ezt a munkafolyamatot. Az ágakat bogyóstól levágjuk, majd fakalodákban Győrbe, egy hűtőházba szállítjuk. Ott megtörténik a feldolgozás, az úgynevezett velőzés, miután kétszáz literes hordókban minőségi alapanyagot kapunk vissza. Az almát magunk dolgozzuk fel, 2019-ben egy pályázati lehetőségnek köszönhetően sikerült egy üzemet létesítenünk, beindítanunk. Jelenleg egyébként közel öt hektáron termesztünk homoktövist és tizenegy hektáron almát. Az almán kívül pedig feketeberkenyét is feldolgozunk. Családi gazdaságunk Zala megyében, Gutorfölde község határában terül el.

Amikor minden alapanyag rendelkezésre áll, kezdődhet a termékek elkészítése. A Töviskert kínálata bőséges, a család, Belső László párja és édesanyja sokat kísérletezett, hogy megtalálják a termékek összetételének megfelelő arányait. A gyümölcslevek gyártása egy kíméletes hőkezelési eljárással történik, így elpusztulnak benne az erjedést okozó baktériumok, de megmaradnak benne az értékes vitaminok.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság