0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Húsz év után először emelkedett a holland csiperke ára

Hollandia Európa második számú gombatermesztője. 2022-t megelőzően húsz évig légyegében ugyanannyiért értékesítettek a termesztők, most tudtak először árat emelni, írja a GroentenFruit Huis információira hivatkozva a fruchthandel.de.

A rövid elemzés szerint 2022-ben Hollandiában 95 gazdaságban foglalkoztak csiperkével, 29 hektáron frisspiacra termesztettek, 39 hektáron pedig élelmiszeripari feldolgozásra, mindösszesen 235 millió kilót. A 2023-as becslések szerint 75 millió kiló mehet frisspiacra és 130 millió kiló a feldolgozóiparnak.

Az Európai Unió teljes gombatermelése 2022-ben közel 1,1 milliárd kilogrammot tett ki, ebből Hollandia részesedése 22%-os, és Lengyelország után a második legnagyobb gombatermelőnek számít uniós szinten.

Az utóbbi időszak lényeges változása, hogy a szupermarketekben a szeletelt csiperke (fehér és barna együtt) részesedése 16%-ra nőtt (2020-ban még csal 9% volt).

A gombafajokat tekintve egyre nagyobb részarányt képvisel a barna tinóru, az idén már a 29%-ot is eléri. És ugyancsak változás, hogy húsz év stagnálás után a termesztők 2022-ben és 2023-ban emelni tudtak a fehér csiperkegomba árán, ami évek óta alacsony szinten stagnált,

az áruházi műanyag dobozos árut húsz éve változatlan áron kínálták. A holland frisspiaci gomba 39%-át belföldön értékesítik, emellett a fő piacaik Németország, Franciaország, Belgium és az Egyesült Királyság.

Európa legnagyobb gombakedvelői az Egyesült Királyságban laknak, egy átlagos brit évente 3 kg friss gombát fogyaszt, olvasható a fruchthandel.de cikkében. Lengyelországban, a legnagyobb gombatermelő országban átlagosan 2,2 kg-ot fogyasztanak fejenként, Hollandiában pedig 1,8 kg-ot.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: