0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 15.

Csokonai 250

„Ha a petőfisták nem Petőfi gigászi bércein véreznek el, hanem Csokonaihoz járnak tanulni, ma sokkal gazdagabb lenne a magyar líra” – írta ezt az egyik (szerintem) legnagyobb magyar költő.

Ezzel a mondattal egyébként nem mellesleg igazolta azt a „rokonságot”, amelyet irodalomtörténészek felállítanak hármuk között. Igen, Ady Endrétől származik ez a merész kijelentés.

A magyar borirodalom ikonikus alakja

Hogyan kerül ide ez az idézet? Nos, Petőfi 200 éves jubileuma mellett méltatlanul elmarad Csokonai ünneplése, születésének 250 éves évfordulója okán. Nekünk, borászoknak illő megemlékezni róla, mert a magyar borkultúra, mondjuk ki: borirodalom nagy alakja ő.

Mindjárt kezdetként megnyugtatom a kedves olvasót, egyik költőről, így Csokonairól sem fogok véleményemmel irodalomtörténészekhez csatlakozni, sem igazolni, sem cáfolni nem kívánom őket. Csak annyiszor és csak visszafogottsággal fogok hivatkozni költőtársra, kritikusra, irodalomszervezőre, irodalmi ítészre, amennyire az ahhoz szükséges, hogy Csokonai Vitéz Mihály bordalaival kapcsolatban bemutathassam: ő versei révén szerves része a magyar borkultúrának. Azt is bizonyítani szeretném, hogy méltatlanul nem olvasott, nem idézett alakja a kultúra eme szegmensének (is) – amely pedig meggyőződésem szerint a bor iránti érdeklődés, a kulturált borfogyasztás felé fordulás fontos és csábító eszköze.

Csokonai viszonya a borhoz

Elöljáróban le kell szögeznem: Csokonainak a bor iránti személyes szeretetéről igen kevés adatot sikerült fellelnem akár saját, akár a kortársak vagy a későbbi életrajzírók megnyilatkozásaiból, tanúságtételéből. Ismét Adyhoz kell fordulnom. Amikor róla írtam, akkor szúrt szemet néhány mondata, amely egyértelműen és – ha saját borfogyasztási szokásait nézzük, finoman – azért utal költőnknek e nemes itallal való barátságára. Ady nagy, a magyar irodalom meghatározó erejű költőjének tartja Csokonait (erről elegendő lenne két versét, a Csokonai Vitéz Mihály és a Vitéz Mihály ébresztése címűt elolvasni – javaslom), de talán még meggyőzőbb, amit prózában ír: „Csokonai Balassa után az első magyar költő”. A vele való rokonság érzetét pedig kifejezik ezek a sorok: „…Csokonai Vitéz Mihály unokájának érzem és tudom magam”, valamint amikor magát, Csokonaihoz hasonlóan „veszettül európaiatlan magyarnak” nevezi, majd ahogy folytatja, már megjelenik az italra való utalás is: „Csokonaiban, Csokonai egy-egy versében babonásan megérzem azokat a szavakat, amelyek csak dőzsölés után pattanhattak ki egy lázas és meggyötört idegrendszer pörölymunkájából.” Árulkodó a véleményét tekintve még a – szintén – A magyar Pimodán c. művében ez az első olvasásban talán fel sem tűnő félmondat: „Két fajtájú mámora van a bornak, s ezt Csokonai is tudhatta…”

A kutató találhat egy, az előbbieknél erőteljesebb „bizonyítékot” Csokonai bor iránti elkötelezett szeretetére, mégpedig a nagytekintélyű debreceni egyháztanács jegyzőkönyvébe foglalt vádat: „De kivált most az a panasz ellene, hogy tanítványait elrontotta, azokat részegségre, pipázásra kapatta, nevezetesen most közelebb a Bacchus temetését producálván azokat nagyon megitatta.” Azonnal jeleznem kell a költő védelmében, hogy legjelentősebb monográfusai hajlanak arra: az említett vétség inkább csak a pipázást fedte, nem az italozást. Bertók László Csokonairól szóló művében egyenesen azt mondja, hogy a költőnek orvosa megtiltotta a borivást (arról Bertók nem szól, miért történt a tiltás…), ezért egy másik fiú hozta a bort a nagyerdei összejövetelre.

Forrás: Borászati Füzetek

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: