Egy-egy ültetvényben ez jelentős mennyiség, de a zártkerti szőlőkben, vagy akár az egy családot ellátó szőlőskertben is keletkezik felhasználható mennyiségű venyige.

Tápanyagforrásnak általában a nagyobb ültetvényekben használják, ahol bedolgozzák a sorközök talajába. Ilyenkor a vessző fejlődéséhez a vegetáció során felhasznált ásványi anyagok egy részét szerves anyag formájában visszaforgatjuk a talajunkba. Célszerű a lehető legapróbbra darabolni a venyigét és úgy bedolgozni, hogy teljesen takarja a föld a vesszőrészeket. A bomlást kevés nitrogénműtrágyával elősegíthetjük, valamint ezzel a szén- nitrogén arányt is javítani tudjuk.

Elsők között juthat eszünkbe az energetikai, vagyis tüzelőanyag célú hasznosítás is. A metszést követően a sorközbe szórt vesszők gépesítetten összegyűjthetők, bálázhatók. Jelentős térfogatúak ezek a venyigebálák, ezért tárolásukhoz nagy fedett pajtára van szükség. Egy kilogramm venyige fűtőértéke 11,9 KJ, és egy hektárról 1,5-2 tonna nyesedék gyűjthető be, vagyis összesen 17 000 MJ energia nyerhető, ez körülbelül 500 köbméter földgáznak felel meg.

A kisbálákkal történő tüzelés rendkívül könnyen megvalósítható megfelelő méretű égéstérrel rendelkező kazánnal, és szinte teljesen automatizálható. Szintén jó megoldás kerti ágaprítóval összedarabolni, és zsákban száraz helyen tárolni.

Az ömlesztett, aprított venyigével való tüzelés is automatizálható, de gyakoribb fűtőanyag-betöltést igényel, mint a bálás. A vesszők kis kötegekbe gyűjtve kiválóan használhatók kandallókba, kályhákba gyújtósként.

Tartós, lassan lebomló, a talajt jól befedő takaróanyagként, vagyis mulcsként is használható a különböző méretre aprított venyige. A bakhátba ültetett szamócasorok közötti terület kiválóan takarható durván összezúzott venyigével. Előnye, hogy a két-három évre tervezett ágyások között elég egyszer, az első évben elvégezni a venyigével történő mulcsozást. Egész évben gyommentesen tartja a sorközt, az ágyás tehát mindig jól megközelíthető, a gyümölcsöket nem szennyezi a talaj. Azonban a csigák elleni védelemre nagyobb figyelmet kell fordítani!

Általában kétévente érdemes megújítani a borítást, ami segíti a lehulló csapadék beszivárgását, remek a talajerózió-gátló hatása, őrzi a talajnedvességet.

A növényvédelemben is lehet szerepe a venyigének. A vegetációs időben a szőlő hajtásai rendkívül sok hasznos másodlagos anyagcsere-terméket (flavonok, flavonoidok, stilbének) állítanak elő, melyek az önvédelmüket szolgálják a kórokozókkal, kártevőkkel szemben. A betegségek nyomása, valamint a védekező anyagok alacsony koncentrációja a legtöbb esetben nem elegendő (kivéve a toleráns és rezisztens fajtákat) a károsítók leküzdéséhez. Ezek a megtermelt anyagok azonban a beérett szőlővesszőkben koncentráltabban fordulnak elő. Ha a vesszőket 1-2 centiméteres darabra összevágjuk, kiszárítjuk, akkor szellős helyen kiválóan tudjuk tárolni a következő vegetációs időre, hogy felhasználjuk a szőlő növényvédelmében.

Néhány gyártó ezt felismerve már forgalmaz szőlővenyige-alapú növényvédő szert.

Az emberi egészséggel kapcsolatban is figyelmet érdemelnek a szőlővesszőkben lévő stilbének. Ezekről kimutatták, hogy olyan bioaktív vegyületek, amelyek fontos antioxidáns, antimikrobiális, öregedésgátló és még rákellenes tulajdonságokkal is rendelkeznek, amelyek jótékony hatással lehetnek az emberi egészségre. Ezért az általában hulladék terméknek tekintett szőlővesszőből származó stilbénkivonatok előállítása remek lehetőség. Számos tanulmány meghatározta a stilbén összetételét szőlővesszőkben, különösen a Vitis viniferára összpontosítva. Legfeljebb 41 stilbént azonosítottak a szőlővesszőkben, bár mind azonosításukban, mind mennyiségi meghatározásukban óriási eltérések figyelhetők meg. Ez a változatosság lehet belső eredetű, mert a fajta, az éghajlati viszonyok, a talaj és a szőlőgazdálkodás is befolyásolja a stilbéntartalmat, illetve külső körülményekből, az extrakciós és elemzési módszerek eredményeként is előállhat a változatosság. A Pinot noir fajta az egyik legnagyobb stilbéntermelő, míg a stresszes körülmények a stilbén-oligomerek növekedését váltják ki a szőlővesszőkben.

Valójában más forrásból származó stilbénkivonatokat már használnak ezeken a területeken. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szőlővessző-kivonatok ígéretes áttörést jelenthetnek, hozzájárulnak a fenntarthatósághoz és a körkörös biogazdasághoz a szőlőültetvényben.

A szőlővenyige lassan bomlik le, ezért kiváló térhatárolókat lehet készíteni belőle, általában 40-100 centiméter magasságig. A vesszők színe fajtánként jelentősen eltér, például a Furmint szalmasárga színű, míg a Zweigelt pirosasbarna vesszővel jellemezhető, ezért dekoratív megoldást kínálnak a kertünkben az egyes részek, ágyások elválasztására.

Díszek, koszorúk is készíthetők belőle. A szőlővesszők vastagsága, a beérett részek hossza a tőkeművelésmódtól, a metszésmódtól és az év közben elvégzett hajtáskezelésektől függően igen változatos lehet.

Általánosságban azonban elmondható, hogy önmagukban és színezve is kiváló alapanyagai a koszorúknak, ajtódíszeknek, különösen a téli ünnepi időszakban.

Talán sikerült az összegyűjtött példákon keresztül érzékeltetni, hogy a szőlővenyige mennyire hasznos melléktermék, mily sokoldalúan felhasználható a kertben, a háztartásban, vagy közvetve az egészségünk érdekében.