0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 8.

Terjed a kéknyelv betegség a briteknél

A brit főállatorvos arra figyelmeztette a gazdákat, hogy legyenek éberek, miután már három megyéből igazolták a kéknyelv vírusának jelenlétét.

Először tavaly novemberben, Kent megyében mutatták ki a betegséget egy rutin ellenőrzés során. Azóta több tucat alkalommal került elő a kéknyelv betegség vírusa juhokból és szarvasmarhákból, Kent és Norfolk megyékből.

Január 20-ig összesen 54 esetet regisztráltak

– írja a FarmingUK.

A brit környezetvédelmi, élelmezésügyi és vidékfejlesztési minisztérium (DEFRA) tájékoztatása szerint eddig egyetlen tehénből mutatták ki a kéknyelv betegséget Suffolk megyében, közel Norfolkhoz. Továbbra is megfigyelési területeket tartanak fent az érintett megyékbe.

kéknyelv betegség vírusa juh
Illusztráció

A kéknyelv betegség vírusa nem fertőzi meg az embert és élelmiszerbiztonsági kockázatot sem jelent. A vírust a Culicoides nemzetségbe tartozó törpeszúnyogok terjesztik, és a szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket, valamint a teveféléket, például a lámákat érinti.

A törpeszúnyogok a brit szigeteken április és november között aktívak, azonban nem minden fertőzött állat mutat azonnal tüneteket.

Emellett a tünetek súlyossága is változó. Egyes esetekben semmilyen jele nem mutatkozik a fertőzésnek, miközben másoknál csökkenhet a tejhozam. Sőt, akár halálos kimenetelű is lehet a betegség.

Christine Middlemiss, a brit főállatorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a kéknyelv betegség nem jelent humán egészségügyi és élelmiszerbiztonsági kockázatot, addig súlyos következményei lehetnek az állattartó telepek termelékenysége szempontjából. Ugyan a törpeszúnyog szezon már rég véget ért, a frissen felfedezett esetek jól példázzák, hogy milyen fontos a kiterjedt ellenőrzési rendszer a betegség kontroll alatt tartása szempontjából, és a figyelem továbbra sem lankadhat.

 

Forrás: FamingUK

Magazin ajánló: