0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 24.

Garfield-szindróma: házi macskák túlsúlyban

Jim Davis négylábú képregényhőse a médiatörténet egyik legtoxikusabb testkép ideálja. A lasagne koronázatlan királya azt a tévképzetet ültette az emberek fejébe, hogy a kövér macskák boldogok. Garfield nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat.

A macskák, mint háziállatok, szerepe jelentős átalakulásokon ment át az elmúlt évtizedekben. A mezőkről, udvarokról, istállókból beköltöztek a házakba és a kártevők elleni küzdelemből is egyre kevésbé veszik ki a részüket. Életmódjuk mozgásszegénnyé vált, mivel idejük túlnyomó részét a szoba melegében, alvással töltik.

Napi kalóriabevitelük ugrásszerűen megnőtt, gazdáiknak köszönhetően, akik, amellett, hogy előszeretettel „ejtenek el” csemegéket, hajlamosak rendszertelenül etetni állataikat és a tápok vagy konzervek javasolt etetési mennyiségének többszörösét tölteni a tányérjukba. Ez a két faktor rövid úton elhízást eredményezhet.

Nem hiába mondják, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve: a tulajdonosok a lehető legjobb körülményeket szeretnék biztosítani kedvenceiknek, de valójában pontosan az ellenezőjét érik el.

A puha gömbökhöz hasonló, kövér macskák aranyosnak tűnhetnek, de a többletsúly káros hatással van az egészségükre, a jóllétükre és csökkenti a várható élettartamukat.

Amennyiben a szervezetük által felhasznált energia kevesebb, mint amennyit magukhoz vettek ennivaló formájában, a testük zsírként kezdi el raktározni a többlet tápanyagokat.

A túlzott testzsír olyan problémák kialakulásának esélyét növeli, mint a cukorbetegség, ízületi gyulladás, húgyúti rendellenességek, endokrin és anyagcserezavarok, légzőszervi nehézségek, ízületi gyulladások, szív- és érrendszeri betegségek vagy szélsőséges esetben a rák.

A korábban említett pontatlan ételadagolás, a kényeztető etetési gyakorlatok és az inaktivitás mellett, számos további – állat- és étrendspecifikus oka – lehet a cicák elhízásának.

Életkor

A középkorú, 8-12 éves macskák nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak, mint fiatalabb vagy idősebb fajtársaik.

Sterilizáció

Az ivartalanítást követően a nőstény és hím macskáknak egyaránt megnő az étvágya és hajlamosak sokkal többet enni, mint a beavatkozás előtt.

Egészségügyi rendellenességek

Az ételintoleranciák kihívást jelenthetnek a megfelelő eledel kiválasztásában és így a testsúly-kontrollban is. A mozgásszervi kényelmetlenség, merevség és az ízületi gyulladás csökkentheti a mobilitást, és ezáltal az energiafelhasználást, növelve a súlygyarapodás kockázatát.

Táplálék típusa

Száraz tápok alacsonyabb százalékban tartalmaznak vizet, így sokkal több kalóriát és tápanyagot vesz velük magához az állat, mint megegyező mennyiségű konzerves, nedves eledellel.

Előbbiből sokkal kisebb mennyiség is elegendő, így könnyű túlporciózni.

Habzsolás

A túl gyors evés haspuffadást, gázosodást, bélelzáródást, szorulást, – a rágás minimalizálása miatt – fog problémákat és a bélflóra egyensúlyának felborulását, károsodását eredményezheti. Ezen felül az étel sietős elfogyasztása után az éhségérzet nem tűnik el azonnal, így a macska még több ennivalót követel magának. A habzsolás okozhat még stressz vagy unalomevést is, ami szintén fokozza az elhízás esélyét, hiszen természetes alapigényein felül vesz magához az állat táplálékot.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: