0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 21.

Változások szele a díjlovassportban

A Díjlovagló Szakág tisztújító közgyűlést szervez a Nemzeti Lovardába február 26-ára. A díjlovas közösség nagy része változást akar.

A közösség aktív tagjainak többsége – több mint 150 fő – levélben tájékoztatta a Magyar Lovassport Szövetség elnökségének tagjait a változás iránti igényükről.

díjlovas ló csizma
Illusztráció

„Levelünk megírásában, valamint a kezdeményezésben bátorított minket Lázár Vilmos egykori beszéde, valamint az abban hallható szemléletmód, mellyel maximálisan egyetértünk”, áll a levélben.

„Az előrelépéshez a lovassport irányításában innovatív, kreatív, problémamegoldó, új megoldásokat, lehetőségeket feltáró, befogadó és hasznosító kollégákra, csapatra van szükség.

Évről évre gazdagodó világszínvonalú versenyek, közönség- és médiavonzó, ütős, meghökkentő lovas show-műsorok, programok kellenek. A hagyományosat és a legkorszerűbbet kell innovatív módon ötvözni. Ne azt várjuk, hogy a világ forduljon felénk. Mi tegyük ezt. Bátran kell mernünk változtatni. A mai modern világ, a piac igényei szerint kell átalakítanunk, modernizálnunk lovassportunk minden szeletét. A hatékonyabb stratégiai gondolkodásra képes embereket keressük és várjuk.” Ezek a mondatok – azt gondoljuk – mindent elmondanak arról, hogy mi kellene, hogy legyen a cél, és miért jött el az ideje, hogy a díjlovaglás vezetőségén változtassunk, írják.

A levél támogatói szerint „évről évre kevesebben vannak a nemzetközi színvonalon teljesíteni képes fiatal díjlovasok; nincs utánpótlás és az amatőrsport is nagyon összefolyik az élsporttal, ami elveszi az amatőrök kedvét. Fent említettek jól mutatják, hogy a szakág elvesztette a helyes irányt.”

Komjáthy- Losonczy Anikó
Fotó: Somogyvári Anett

A változást sürgetők elnökjelöltje Komjáthy- Losonczy Anikó. Őt kérdeztük elképzeléseiről.

„Ezúton is hadd köszönjem meg azt a rengeteg támogatást és aláírást, mellyel a díjlovas közösség aktív tagjainak nagy többsége buzdított és biztatott, hogy esetleg induljak a szakági választásokon. Szeretném tisztázni, hogy nem az elnöki pozíció presztízse vonz és motivál, hanem az ebben rejlő, a szakágunk számára fontos változás lehetősége.

Szeretnék mindennemű rosszindulatú és téves pletykát vagy ferdítést elkerülni, és az ellenzék bemocskolásában sem szeretnék részt venni. Így hát arra kérek mindenkit, aki esetleg más véleményen is van, hogy gondoljon arra, hogy

a választások után is lesz lovasélet, és bármi is az eredmény, tudnunk kell egymás szemébe nézni, hisz nagyon kicsi ez a díjlovas társadalom.

Véleményem szerint a magyar díjlovagló szakágnak egy olyan szakbizottságra van szüksége, mely egyben egy szakmai kuratórium is. Rálátása van a díjlovas társadalom minden szegletére, s feladata a szakmai beszélgetések, ötletelések és főleg a szakágunk előrevitele. Ehhez a legjobb, ha különböző nézetekből és különböző érdekképviseletekből tevődik össze egy szakmai vezetőség. Fontos, hogy a vezetőségen belül mindenkinek meglegyen az a szakmai területe, amiben otthon van, és amit képviselni tud.

Forrás: Pegazus

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: