0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 6.

Hazai tapasztalatok a zöldség-gyümölcs kereskedők világtalálkozójáról

A német fővárosban idén „a globális kereskedelem szívverése” mottó jegyében rendezték meg a gyümölcs- és zöldségtermelők, -kereskedők legnagyobb nemzetközi szakkiállítását. Hazai kiállítók tapasztalatait kérdeztük.

 Az Agrármarketing Centrum közösségi standján friss zöldségkínálatukból mutattak ízelítőt, és szerepeltek az erre az alkalomra készült közös, angol és német nyelvű kiadványban. Emellett előzetesen regisztráltak a Fruit Logistica online felületén, ahol már a kiállítást megelőzően fel tudták venni velük a kapcsolatot az érdeklődők, és megbeszélhették a személyes találkozók időpontját.

Gyuricza Kitti elmondása szerint jelentős lesz még az utókommu­nikáció is, hiszen sok érdeklődővel a következő hetekben veszik fel a kapcsolatot.

A kiállításon a fő céljuk a kapcsolat­építés volt a meglévő és új ügyfelekkel, valamint a DélKerTÉSZ ismertségének növelése, imázsépítés. A marketingvezető úgy gondolja, ezek a célok sikeresen teljesültek. Terveik között szerepel, hogy a jövőben szeretnék a hazai közösségi standon még látványosabban bemutatni a magyar termékek kiváló minőségét, sokszínűségét és zamatát. Akár látványkonyha is segíthetné a magyar gasztronómia jellegzetességeinek megismertetését.

Hazai startup

Fotó: Smapp Lab

Az idei Fruit Logistica kiállításon a magyar Smapp Lab is berekült a top 20 ígéretes startup közé, és bemutatta a Smapp Lab Mini kártevő-monitorozási szolgáltatást, amely lehetővé teszi a nagy értékű kultúrákban kihelyezett feromoncsapda tartalmának nyomon követését. A szolgáltatás napi szinten küldi a csapdák fogásáról elemzett képet applikáción és online felületen is. Regionálisan tud azonnali információt nyújtani, ami kifejezetten fontos alma- és szőlőültetvényekben.

A Smapp Lab saját standdal képviseltette magát a kiállításon, és több érdeklődővel tárgyalt.

Posta Donát, a cég ügyvezető igazgatója és tulajdonosa pedig előadást is tartott Smapp Lab: A megfizethető és gyorsan skálázódó rovarmegfigyelő rendszer címmel.

Az eseményre ellátogatott a cég emberméretű kabalaállata is, egy almamoly, hogy felhívja a figyelmet a kártevők elleni hatékony és fenntarthatóságon alapuló védekezés fontosságára.

almafa
Illusztráció
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: