A magyar kiállítók termékei között voltak mézek, libamáj termékek, gyógyteák, olajos magvak, energiaitalok, tejtermékek és fagyasztott zöldség-gyümölcsök is.

Rekordévet zárt tavaly a Gulfood, 125 ország több mint ötezer kiállítója mutatta be termékeit a mintegy 140 ezer szakmai látogatónak. Soha nem érkeztek még ennyien az eseményre, ezért a szervezők az idén is azt remélték, hogy méltán érdemesek a világ legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítás címére. Dubaj már évek óta fontos kereskedelmi találkozóhely, hiszen lefedi az Afrikától Indiáig tartó MENA (Middle East and North Africa) térséget. A régióba törekvő vállalkozások számára a Gulfood jelenti azt a kaput, amin belépve meghódíthatják a Közel-Kelet piacát.

A magyar kiállítók közül többen évről évre részt vesznek a dubaji expón, elmondásuk szerint megfelelő árualap esetén kifejezetten keresik a jó minőségű, hazai termékeket. Nagy sikere van például a mézeknek, a fagylaltporoknak és a libamájból készült termékeknek.
A legjobb innovatív termékeket díjazó „Innovation Awards” versenyre több magyar cég is benevezett, közülük a Royalpaté Kft. „Halal” szarvasgombás libamájkészítményét be is válogatták a legjobb hús- és baromfitermék kategória aspiránsai közé.
A kiállításon az Agrármarketing Centrum exportfejlesztési üzletága, a Hungarian Food Business Program is regisztrációs pultot üzemeltetett, ahol folyamatosan vették nyilvántartásba azokat a potenciális külföldi beszerzőket, akik érdeklődtek a magyar termékek iránt. Az online adatbázisban jelenleg 219 magyar élelmiszeripari gyártócég több mint kétezer termékkel, 364 külföldi beszerző vállalat és további 129 egyéb felhasználó (jellemzően nagykövetség, főkonzulátus, szakmai szervezet) szerepel.
A legfontosabb marketing eszköz maga a termék

Rádi Balázs, a Herbária Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a belföldi piacon tapasztalható vásárlóerő-gyengülés és ezzel párhuzamosan a kereslet-visszaesés kompenzálásaként a Herbária Zrt. igyekszik növelni exportvolumenét.
– mondta Rádi Balázs.
Mivel a kiállításokon is egyre inkább fontosak az online megoldások, ezért a Herbária csapata frissítette a honlapjukon található angol nyelvű termékkatalógusait, így az érdeklődők már a rendezvényen hozzáférhettek az őket érdeklő termékek szöveges és képes információihoz. A konzervatív megoldásokhoz szokott vevőiknek nyomtatott katalógusokkal is készültek.
– mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy több éve vesznek részt kiállítóként a Gulfoodon, csak a 2021-es évet hagyták ki, a Covid miatt. „Az idén rekordszámú látogató volt a standunkon, akik között bár kevesebben voltak a nyugat-európai és kínai érdeklődők, sokan érkeztek közel- és távol-keleti, valamint közép-európai országokból. Ami igazán meglepő volt, hogy megjelentek a piacon az indai vevők. Úgy tűnik, Indiában kialakult egy nagy vásárlőerővel rendelkező középréteg, amelyik igényli az európai termékeket. Eddig az indai kereskedők eladni akartak, az idén már vásárolni is. A kiállításon való részvétellel kapcsolatos eredményekről most még nehéz bármit mondani, az mindenesetre biztató, hogy még haza sem értünk a kiállításról, de már több érdeklődő is elküldte kérdéseit az esetleges jövőbeni együttműködés részleteit illetően” – foglalta össze tapasztalatait Rádi Balázs.
Michelin-csillagos séfek érdeklődése

Tekintettel arra, hogy a Gulfood a világ három vezető élelmiszer-szakkiállításainak egyike, és az AMC 2024-ben is lehetőséget biztosított a magyar cégek számára a nemzeti standon való megjelenésre, azt gondoljuk, ez az egyik legnagyobb és legcélirányosabb elérés annak, aki exportálni szeretne – mondta Falucskai Mónika. A RoyalPaté Kft. kereskedelemi vezetője hozzátette, hogy kifejezetten az alkalomra készített prospektusokkal, kóstolási lehetőséggel, repi ajándékokkal, egyenruhában várták a standukhoz érkezőket. A kiállításra készült el legújabb termékük, egy 400 éves aranybányából származó, 23 karátos ehető arannyal szórt libamáj, ami óriási sikert aratott, a többi bemutatott libamájtermékeik mellett.
A RoyalPaté csapata első „Gulfood-ozó” volt, így izgalommal és kíváncsian várták a rendezvényt. A világ minden pontjáról érkeztek látogatók, így a kóstoltatások, beszélgetések során egy komplex, globális felmérést tudtak végezni a visszajelzések alapján.
– foglalta össze tapasztalataikat Falucskai Mónika. Mint még kiemelte, a kiállítást várakozáson felüli eredményekkel és maximális elégedettséggel zárták, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, amit a kiállításon való részvétel nélkül nem tapasztalhattak volna meg.
A Hajdú sajtmárka ismert és keresett

Nagy Béla, a Kőröstej cégvezetője szerint, „a kiállításon mindig nagy érdeklődés tapasztalható a Kőröstej termékei és a Hajdú sajtok iránt”. Mint fogalmazott, abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a Hajdú sajtmárka ismert és keresett az összes arab országban, egyes sajtkategóriákban piacvezető szerepet is elért. A vállalat több mint tíz éve kiállító a Gulfoodon, ami kiváló lehetőséget nyújt rá, hogy személyesen találkozzanak már meglévő partnereikkel és bemutassák számukra új termékeiket. Emellett folyamatosan érkeznek az új megkeresések, elsősorban – de nem kizárólag – a Közel-Keletről és Afrikából.
A Kőröstej ismét saját, nagyméretű standon állított ki Dubajban. A több mint 30 négyzetméteres standon a termékkörük jelentős részét már a stand dizájnján is láttatták, amivel kapcsolatban gyakran kapnak elismerést a látogatók részéről. Nagy Béla tapasztalatai szerint:
Jeges desszerttel az arab világban

Németh Ferenc, a Tutti Kft. kereskedelmi üzletágigazgatója szerint a Gulfood az egyik legnemzetközibb kiállítás. A világ minden tájáról érkeznek látogatók, őket egy helyen, egy időben elérni rendkívül hasznos. Mint fogalmazott, számukra kiemelten fontos a közel-keleti régió, mert termékeik gazdaságos szállítási sugarán belül helyezkedik el, és amikből még nem alakult ki helyben jelentős gyártás. Tapasztalataik azt mutatják, hogy termékeik eladják magukat, így legerősebb marketingeszköznek a kóstoltatást tartják. Sikert aratott a fagylaltjuk, ám nemcsak a jeges desszerttel, de az arab világban népszerű jegeskávéval is felkeltették magukra a figyelmet.
A Gulfood-on a Tutti Kft. nem csupán új ügyfélkapcsolatok kialakítására, az exportpiac bővítésére törekszik, fontosnak tartják a régi jó partnerségek ápolását is egy-egy ilyen rendezvény alkalmával. Mivel szerencsére sok régi ügyfelük van a régióban, a kiállítás egy hete jó lehetőséget biztosít találkozni velük, mélyíteni kapcsolataikat, szorosabbra fűzni az üzleti szálakat – emelte ki a kiállítás kapcsán Németh Ferenc.
Kapcsolatépítés és információszerzés

Bálint Áron, a Spájz Szörp vezetője alapvetően fontosnak tartja az exportot, különösen azok számára, akik hozzájuk hasonlóan jó minőségű, prémium terméket készítenek. Véleménye szerint a nemzetközi kiállításokon való részvétel a kereskedelmi kapcsolatok és exportbevételek mellett lehetőséget ad arra is, hogy világszinten érkezzenek visszajelzések egy adott termékről. Piaci ismeretek, tudás megszerzésére is kiváló lehetőség, hiszen mindenhol kicsit más az ízlés, más termékek a keresettek, más a cukortartalmú élelmiszerek szabályozása. Bálint Áron szerint ezeket az információkat egy olyan kiállításon, mint a Gulfood, hatékonyan lehet összegyűjteni.
A Spájz Szörp a 2024-es dubaji Gulfood-on az Agrármarketing Centrum kiválóan megszervezett közösségi standján vett részt. Ilyen esetben a termékminták kijuttatásán kívül túl sok feladata a cégnek nincs, mert egy szinte teljesen kész kiállítói standot tudnak igénybe venni. Tapasztalataik szerint nagyon fontos az angol nyelvű prospektus mind nyomtatott, mind digitális formában, és egyre többen keresik a QR-kóddal ellátott, részletes információs anyagokat.
A Gulfood nem hasonlítható egyik hazai vagy régiós kiállításhoz sem. Európában az Anuga vagy a párizsi SIAL méretéhez, szervezettségéhez hasonló vásárként jellemezhető, és Bálint Áron szerint a világ összes jelentősebb kiskereskedelmi forgalomban kapható terméke megtalálható a rendezvényen.
A szakember eredményesnek tartja részvételüket a kiállításon, ahol több jó tárgyalásra került sor. Ezeknek a feldolgozása, a további egyeztetések, a termékminták kiküldése a következő hónapok feladata.
– mondta Bálint Áron.
Kereskedelmi kapcsolatok, üzletkötés

A Gulfood kiállítás az élelmiszeripar egyik legmeghatározóbb eseménye nemzetközi szinten – mondta László Judit, az Abonett Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft. exportvezetője, a cég harmadik alkalommal vett részt kiállítóként a vásáron. Az Abonett termékeket jelenleg 24 országba exportálják, néhány kereskedelmi kapcsolatukat az előző két évben a Gulfoodon alapozták meg.
László Judit kiemelte, hogy tapasztalt és rendszeres kiállítóként vesznek rész a nemzetközi kiállításokon, így jól bevált forgatókönyv mentén készülnek minden megjelenésre. Megtervezik a kiállításra szánt mintatermékek logisztikáját, egyeztetik az Agrármarketing Centrummal a standgrafikát, szükség esetén frissítik és újranyomtatják a termékbemutató katalógusukat és egyéb promóciós anyagaikat, valamint displayeket készítenek a termékek attraktív bemutatására. Mindemellett az összes partnerüket külön meghívják az eseményre, a Global Marketing Associates partnerkereső adatbázis segítségével pedig hírleveleket küldenek a szakma nemzetközi szereplőinek (beszerzőknek, importőröknek) a részvételükről, és próbálnak velük tárgyalási időpontokat előre egyeztetni.
– foglalta össze tapasztalataikat az Abonett exportvezetője.
Komoly érdeklődés az újdonságok iránt

Az AgroCool Export Ügynökség munkájában fontos szerepet játszanak a kiemelkedő élelmiszeripari kiállítások, de talán a dubaji Gulfoodot várjuk évről évre a legjobban – mondta Weidel Walter, az AgroCool vezetője. Az expo csodálatos környezetben, hatalmas termékválasztékkal, különleges lehetőséget kínált az élelmiszeripar legnagyobb és legbefolyásosabb eseményén való részvételre. A Gulfood nem csupán egy kiállítás, hanem egy teljes iparági ökoszisztéma, ahol összegyűlnek a legfontosabb szereplők, hogy megosszák újításaikat, felkutassák az új üzleti lehetőségeket és erősítsék kapcsolataikat.
– fogalmazott Weidel Walter. Az AgroCool rendezvényen való részvételét gondos előkészítés előzte meg. Több száz beszerzőt értesítettek, akikkel a korábbi években már jó kapcsolatot alakítottak ki. Személyes tapasztalataik szerint az idén kimondottan aktív közönség látogatott el az Agrármarketing Centrum által megvalósított magyar közösségi standra. „A látogatók szívesen részt vettek a kóstoló játékokban, lelkesen tippeltek, hogy a borsóból készülő Queen of Peas vegán húshelyettesítő termékcsalád mortadella, szendvicskrém és szalámi termékei vajon milyen húsból készülhettek, és elismeréssel fogadták a hírt, hogy nem tartalmaznak húst. Nagy büszkeség volt az AgroCool számára is, hogy az itthon már jól ismert Ínyencmester Mediterrán sajttal töltött paprikakülönlegességei mekkora sikert arattak, bízunk benne, hogy a megkezdett tárgyalások elvezetnek majd a rendszeres megrendelésekig. Az AgroCool standban a harmadik partnerünk is jól ismert már a nemzetközi porondon, hiszen a ToTu tejhelyettesítő termékei már több helyen megmérette magát, nagyszerű eredménnyel. Összességében az idei Gulfoodon való részvétel kiemelkedő lehetőséget jelentett az üzleti növekedés és a nemzetközi piacokon való jelenlét erősítése szempontjából.”
Az Ügynökség munkája a Gulfooddal kapcsolatban még messze nem ért véget, hiszen partnereiket képviselve több száz ígéretes érdeklődővel kell felvenniük a kapcsolatot, hogy a kiállítás haszna megrendelésekben is megjelenjen.