A láptalajok struktúraváltozásai
A kutatási anyagok (fúrásdokumentációk, rétegsorleírások, tőzeg- és lápföldtérképek) alapján összehasonlító vizsgálatokat végeztünk az egyes láptalaj-régiókra; így a kis-balatoni láptalajokra is. A különböző időszakokból származó, de azonos területekre vonatkozó dokumentációk adatainak összehasonlításával a tőzeges talajok morfológiai; a tőzeg lebomlásával együtt járó mennyiségi változásai is kimutathatóak (táblázat).
A háború (1945) utáni fúrásdokumentációk rétegsoraiban már zömmel vegyes (félig rostos, félig lebomlott) és többnyire vékony lápföld, kotu fedőrétegek alatt levő (igen kevés felszíni) tőzeg van. Az 1970-es kutatási anyagokban pedig már nem találtunk felszíni tőzeget, azt mindenütt kisebb-nagyobb vastagságú lápföld takarta. A századforduló (1900) után megállapított tőzegvastagságoknak gyakran csak felét vagy egyharmadát találtuk, és az 1952. évi felmérésekben nagy kiterjedésű területeken már csak lápföld volt „tőzegnyomokkal”. A láptalajok szelvénye, szerves rétegösszlete a peremterületeken elvékonyodott, a képződményhatáruk összezsugorodott. A táblázat alapján megállapítható, hogy 1915-től 1972-ig 90 094 hektárról 26 101 hektárra csökkent a láptalajok területe!
Megállapítható az is, hogy a lápképződések befejeződése (kb. 1820–1870) után eltelt időszakban a lecsapolások, telkesítések, földhasználatok miatt – az átalakulási, megsemmisülési folyamat során – a tőzegvagyon a harmadára csökkent! Ez a folyamat napjainkban is erőteljes, miközben a tőzegek nagyobb része felhasználás nélkül megy veszendőbe, mert az évente kitermelt, felhasznált mennyiség többszöröse megsemmisül: oxidálódik és nagy tömegű szén-dioxidot bocsájt ki, károsítva a környezetet is. Az elpusztult tőzegvagyon a hasznosításon, különösen a jelenkori kertészeti, humán- és állatgyógyászati hasznosításon alapuló hozzáadott értékkel számítva több száz milliárd forint értékű veszteséget jelent. A veszteséggel nem törődünk, és inkább olyan jogszabályok készültek, amelyek a veszteségeket segítették, illetve a tőzeg kitermelését, hasznosítását egyre inkább ellehetetlenítették.
[A „láp” és a „láptalaj” nem azonos képződmények és fogalmak! A láp tulajdonsága az, hogy növényi üledék, tőzeg képződik benne. A láptalaj a lápképződés befejeződése után a tőzegtelep morfológiai átalakulásával, humifikálódásával talaj-, illetve földrétegek (lápföld, kotu) képződésével alakul ki. A törvény(alkotó) tudatlanságból a láptalajokat lápnak vélte, és kitiltotta a rendeltetésszerű földhasználókat, így a tőzeg kitermelését, hasznosítását és a kitermelések helyén 100 éve tartó valós, újkori lápképződések lehetőségét is! A szerk.] Az ökológiai zöld folyosók törvénye pedig – ahol az összes láptalaj elhelyezkedik – kitiltja a tőzegkitermelést: ezáltal a kitermelt területek helyén kialakuló, már egy évszázada tartó lápi vegetáció és fauna újraképződését: a lápképződés további bővítési lehetőségét is!Az átalakulás, megsemmisülés folyamata a Hévízi-öblözet láptalajait sem kímélte, ezért akarva-akaratlanul is felmerül a kérdés; hogyan lehetne legalább a tóval határos tőzeges talajokat átmenteni, megőrizni?!
