Mezőgazdasági termékből energia
A biogázgyártáshoz 2009-ben az országban másodikként fogtak hozzá, és az üzembehelyezést elsőként valósították meg Dombóváron. Mindez a mai napig kiválóan működik. A rendszer megvalósításának második lépcsőjében az etanolgyárat építették meg, szerves egységben a biogázüzem működtetésével. Velük együtt többen hasonló elhatározásra jutottak anno, ám sajnos menet közben sokan feladták, pedig a mostani túltermelési válságban nagyon jól jönne ez az eljárás. Mezőgazdasági termékből energiát előállítani. Az energiafűzzel együtt az öt egységet egy egységes szerkezetbe gyúrták össze, s a részletek egymásra épültek. Úgy méretezték az egyes alegységeket, hogy jól lehessen összeilleszteni a teljesítményeket.
Az Agrár-Béta Kft.-nél sok alkohol alapanyagú terméket gyártanak a saját előállítású alkoholjukból, kezdve a kézfertőtlenítőtől a felületfertőtlenítőn át az ablakmosóig. Készítenek kandalló etanolt is, ami olyan helyen alkalmas a lakás fűtésére, ahol nincs kémény. Ezt a bioetanol kandallót bárhol fel lehet rakni a falra, a kandalló tökéletesen elégeti az alkoholt, ráadásul a fűtés mellett jó illatot is ad a lakásnak. Ezáltal a többi fűtőrendszer visszafogható, mert pár deciliter bioetanollal a lakás tökéletesen kifűthető. Az alap, hogy 16-18 fokra fölmelegítik a belső hőmérsékletet a hagyományos fűtéssel, aztán a bioetanol elégetésével a kandallóban 22-25 Celsius-fokra emelik a lakás hőmérsékletét. A bioetanol kandalló 7-8 kW teljesítményre is képes. Ma már itthon és külföldön is értékesítik a HESTIA biokandalló etanoljukat. Meglehetősen nagy lendületet kapott a módszer az energia- és gázválság sújtotta időszakban, mert sokat lehet vele spórolni. A terméküket ők fejlesztették ki, és nagy előnye, hogy az egész rendszer működtetéséhez csupán minimális mennyiségű földgáz szükséges.
Zéró fosszilisenergia-felhasználás
Említhető még a téli és a nyári szélvédő folyadékuk, amik szintén saját fejlesztések. Sőt, ezt saját márkanév alatt forgalmazzák a multiknak, mert a környezetvédelem és a környezettudatosság ma már első helyen szerepel a nagy cégek zászlaján. Mindenki ügyel a fenntarthatóságra, és hirdeti is, hogy az általa forgalmazott termék abból származik. Ma a három nagy benzinkúthálózatnál Magyarországon a régi szélvédőmosó folyadékot bevizsgált, ellenőrzött körforgásos, fenntartható gazdálkodásból származó termékre cserélik. Már javában tart a gyártásuk és kiszállításuk a kutakra, miközben az Agrár-Bétánál továbbra is folytatódik a fejlesztésük.
A rendszer működéséhez szükséges energiát nem földgázzal, hanem 100 százalékban megújuló energiaforrásból fedezik. Részben a biogázüzem hulladékhőjéből, részben energiafűzzel állítják elő, s itt köszön vissza Gyuricza Csaba energiafűz iránti hasznos segítsége. Összesen 114 hektáron termelnek energiafűzet. Ez valamikor elegendő volt, ma pedig majdnem elegendő a saját igények kielégítésére. A módosulásnak az az oka, hogy az elmúlt közel két évtized alatt számos fejlesztést és egyre magasabb szintű kukoricafeldolgozást valósítottak meg. Induláskor 3,2-3,8 millió liter bioetanolt állítottak elő a kukoricából, a mostani teljesítményük meghaladja az 5 millió litert. A hiányt a környékbeli gazdáktól pótolják, szigorú kritériumok szerint. Előírás, hogy fűtésre csakis vágástéri apadékot használnak fel, semmi más nem mehet. Rönkfát, tűzifát ők nem égetnek el, csak azt, ami máshol nem értékesíthető.