0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Fenntartható gazdálkodás bioenergia-termeléssel

Molnár Istvánt, a dombóvári Agrár-Béta Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatóját, címzetes egyetemi docenst, a Nemzeti Biometán és Biogáz Iparközi Egyesület elnökét kérdeztük.

Ezen a felületen 200 000 orchideát állítanak elő. Sajnos, a Covid alatt ebből egyetlen darabot sem tudtak értékesíteni virágboltok felé, csak a multik vitték el a virágokat, ám a Covid után folyamatosan javuló piacon tudtak értékesíteni. Tavaly már 2100 forintért vitték darabját. Ezen a 0,23 hektáron 400 millió forint árbevételre voltak képesek.

A fűtést meg tudják oldani a rendszerből származó hulladékhővel, így nem nagy ügy a neveléshez szükséges 26-28 Celsius-fokot fenntartani, de itt is kétszeres biztosítással dolgoznak, mivel ezt az átlaghőmérsékletet akkor is szavatolni kell, amikor odakint mínusz 29 fokos a levegő.

Az orchidea nagy kézimunka-igényű virág, ezért a kertészetben 13-an dolgoznak. A töveket több mint egy évig, 1,2-1,4 évig nevelik, majd azt követően még 2 hónapig virágzásban kell tartani ezt az értékes virágot. Azaz, az orchideánál másfél évig is eltart, amíg áru lesz belőle, s ennek megvan a maga rizikója.

Nettó 0,23 hektáron 400 millió forint árbevétel

Okszerű hasznosítás

Az Agrár-Béta Kft. biogázüzemében 1668 kW elektromos energiát állítanak elő óránként. Az üzem negyedórás menetrend­adással és ez alapján ennek megfelelő árazással működik. A közelmúltban akadt olyan időszak, amikor

1 kW-ért 216 forintot fizettek, de olyan is, amikor az áram ára mínusz 100 forint lett. Jelenleg 33-35 forint egy kWh, ez kevés. Kevesebb, mint a régi időkben a MAVIR ára. Gond még, hogy ennek az energiahordozónak az ára rendkívül gyakran ingadozik, mert az éjszakai áram iránt csökkent a kereslet. Az ipari termelést nagyon sokfelé visszafogták, s ilyen esetben az éjszakai áramnak nincs, vagy alig van értéke. Amikor viszont 200 forint volt az áramár, akkor nagyon sok fotovoltaikus telepet építettek, mert ezek voltak a leggyorsabban megvalósíthatók a rendkívül megnövekedett energiaköltségek csökkentésére. Most pedig nehéz lekövetni az így termelődő lökésszerű villamosáram-feltáplálást. Az okszerű hasznosításhoz pufferáló telepeket kell létesíteni, mert a naperőművek ma már hatalmas teljesítményre képesek, mi pedig a többletáramtól nagyon nehezen tudunk megszabadulni (ilyenkor jön a mínuszos ár). Mindez rontja a rendszer hatékonyságát, ugyanis Paks adja még mindig az energiatermelés gerincét, s azt nem lehet 15 percenként lentebb vagy följebb srófolni.

A szél- és naperőműveknél lényeges, hogy építsünk melléjük egy levételi helyet, vagy valamilyen kompenzációs lehetőséget, hogy valamelyest jobban tudjuk hasznosítani a keletkező megújuló energiát.

Ha faaprítékkal, biogázzal, gázmotorral működő rendszert alakítanak ki, ott a motort csupán 15 másodperc alatt lehet úgy szabályozni, hogy 0-ról 100 százalékra ugorjon fel.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság

Magazin ajánló: