Az ötletekben nem igazán dúskáló szakirodalom újbóli átlapozása után a következő megoldásokat találtam. Az egyik a kényelmesebb, amikor a saválló dróttal fűzött kereteket a gőz-viaszcentrifugába helyezve olvasztják le, és így, gőzzel fertőtlenítve, újra használatba lehet venni őket. Ez az eljárás igaz és jól működik a bábingmentes lépekkel, de kérdés, hogy mi van a bábinges többséggel (3. kép). Sajnos ezeknek a kereteknek a saválló drótjáról nehéz letakarítani a bábingeket, ezeket újra ki kell főzni, és további nehézség a propolisz eltávolítása is, ami csak mechanikai úton oldható meg hatékonyan.

A másik megoldás a lépek kivágása utáni kaparásos, mechanikus megoldás (4. kép). Egy éles késsel a keretléc minden oldalát végig kell kaparni lehetőség szerint a fáig, ügyelve a rejtett zugokra, például a keretfülek aljára (5. kép), végére vagy a felső léc dróthelyének bemarására is, ha van ilyen. No, ennek a kitakarítása a kés hegyével nem semmi munka! Kaparás közben a maradék drótokat is eltávolítom. Az alsó keretlécnél lévőket a legegyszerűbb, mert a kaparás során kihúzódnak, míg a felső horonyban lévőket ki kell piszkálni. Külön kitérnék a felső rész esetében a drótvégeket rögzítő kis szegek kiműtésére, amihez egy oldalcsípő vagy egy kisebb véső szükséges.

Essék szó az eszközökről is! Célszerű valamilyen védőkesztyűt használni, amely véd a viaszos propolisztól és a megcsúszó kés élétől is, valamint egy nagyobb, éles kés, amit 4-5 keret után élezni kell, mert a visszamaradt keretdrótok, a fa és a propoliszos viasz hamar kiveszi az élét. Ennek az eszköznek is meg kell tanulni a használatát: a tisztítandó felületre közel merőlegesen kell tartani, mert ellenkező esetben a keretléc fájába akadhat az éle. Azokat a kereteket könnyebb így takarítani, amelyekből kivágtuk a viaszt, míg a gőzös eljárásnál vékony viasz olvad a keretekre, amit nehezebb lekaparni. Egyébként is nehéz, csuklót, karizmot nem kímélő fizikai munka a háromszázadik keret után.