0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Jön a vadonatúj Termelővédelmi törvénycsomag

Mivel ágazatonként eltér a termelők kiszolgáltatottsága, termelővédelmi törvénymódosítási csomagot fog beterjeszteni a kormány az Országgyűlés elé, annak érdekében, hogy javítsa a gazdálkodók felvásárlókkal szembeni alkupozícióit.

A tevékenységtől való eltiltás kapcsán Andréka Tamás elmondta, hogy ebben az esetben azoknak a kereskedelmi vállalatoknak a tulajdonosait, illetve vezető tisztségviselőit tiltanák el a további nagykereskedelmi, vagy feldolgozó tevékenységtől, amelyek a mezőgazdasági termelőktől megkapott áru ellenértékét nemcsak, hogy nem fizették meg, hanem ennek a fedezetét is elvonták a felszámolás, vagy végelszámolás megkezdése előtt.

A magas színvonalon termelők meg tudnak élni

Ezzel kapcsolatban Apáti Ferenc, a FruitVeB elnöke ismertette, hogy nemrég készítettek egy felmérést a zöldség-gyümölcs termékpályákról. Azt tapasztalták, hogy az alma (almasűrítmény), a meggy (fagyasztott meggy), a csemegekukorica és a zöldborsó a legjelentősebb termékpályák, ezeknél a költségek 60-80 százaléka a feldolgozónál csapódik le, és 20-40 százaléka a termelőnél.

Hasonló arányok tapasztalhatóak a profitnál, ennek 50-75 százaléka a feldolgozónál, 25-50 százaléka pedig a termelőnél realizálódik.

A magas színvonalon termelő, megfelelő szaktudással és tőkével rendelkező termelők ilyen arányok mellett is meg tudnak élni – mutatott rá Apáti Ferenc.

Fontos, hogy milyen színvonalon tudják végezni a termelést

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke rámutatott, hogy bár a baromfiágazatban különbözőek az integrációk, a termékpályák arányai hasonlóak a zöldségekéhez és gyümölcsökéhez. Mint mondta, ahol kialakultak a vertikális termékpályák, ott nem nagyon lehet látni különbséget, sokkal nagyobb eltérések vannak az egyes termelési színvonalak és profitabilitás között, mint a vágóhidak és feldolgozóüzemek között.

A baromfi termékpályánál sokkal fontosabb az, hogy milyen színvonalon tudják végezni a termelést

– mondta Csorbai Attila.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: