0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Jön a vadonatúj Termelővédelmi törvénycsomag

Mivel ágazatonként eltér a termelők kiszolgáltatottsága, termelővédelmi törvénymódosítási csomagot fog beterjeszteni a kormány az Országgyűlés elé, annak érdekében, hogy javítsa a gazdálkodók felvásárlókkal szembeni alkupozícióit.

Új csalási forma a gabonakereskedelemben

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke rámutatott, hogy tavaly a gazdáknak a hektáronkénti 100 ezer forint mínuszt sikerült elérniük, illetve az árpa vetőmagnál 200 ezer forintos mínusz is kijöhetett. A szakember szerint a keresleti piacból kínálati piac lett, és új dolgok is megjelentek. Petőházi Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy

új csalási forma jelent meg a gabonakereskedelemben, melynek részeként két kereskedő játssza ki a termelőt.

Még nem látható, hogy az új törvénycsomag ebben az esetben hogyan tud védelmet adni.

Az ukrán import következménye, hogy a termelő és a feldolgozó érdeke különvált

Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára szerint az osztozkodási alapnál három dolgot kell figyelembe venni: a költséget, a profitot és a kockázatot.

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy ki viseli a kockázatokat? A termelő és a feldolgozó, legkevésbé pedig a kereskedő, aki a leggyorsabban tud reagálni a változásokra. A szakember szerint korábban volt egy komoly egymásrautaltság termelő és feldolgozó között, ám ez felborult, amikor 2 éve bejött az ukrán import az országba, mely által olcsó alternatívát találtak a hazai termelők áruira. Emiatt a feldolgozói és a kereskedői oldalon rekordprofitra tettek szert. Az ukrán import egyik legkomolyabb következménye volt, hogy a termelő és a feldolgozó érdeke különvált – mondta Cseh Tibor András.

Ez is érdekelheti:

EU vámot fog kivetni az orosz gabonaimportra

Történelem és természet szimbiózisa

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: