Az ember is felelős

Erről beszélt a Magyar Mezőgazdaságnak Balogh István amatőr ornitológus, aki elmagyarázta, hogy a földéhség manapság is arra készteti a növénytermesztőket, a Duna és a Tisza közének csücskében is, hogy minden talpalatnyi földet megműveljenek.

Ennek tudható be, hogy nemcsak az erdők nagy részét irtották ki és tűntek el a vidékről a fák, ahol fészket rakhatnának a rágcsálók elleni védekezésben a gazdálkodókat segítő ragadozó madarak, hanem a szélvédő fasorok nagy részét is kiirtották. Hagyásfák is alig maradtak, ahová le tudnának szállni az ölyvek, a vércsék, a karvalyok és a többi ragadozó madár, ahonnan figyelemmel kísérhetnék a környező parcellákon garázdálkodó egereket és pockokat, és megritkíthatnák azok állományát. A szántóföldi haszonnövényeket termesztők sajnos minden fában ellenséget látnak.

Másrészt, mint Balogh István mondja, a nagy- és dédszüleink elbeszéléseiből tudjuk, hogy a második világháború előtti időszakban, amíg virágzó tanyavilág volt a térségben, és az akkor érvényes törvények értelmében 30 kataszteri hold termőföldet birtokolhatott egy-egy gazdaság, addig nem volt gond a rágcsálókkal. Akkoriban még minden tanyán több kutya és macska élt, a tanya körüli fákon otthon érezték magukat a nappal vadászó ragadozó madarak, a nappal a tanyák padlásán pihenő baglyok pedig az éjszakai műszakban folytatták azt a rágcsálóirtást, amit naplemente után az ölyvek, a karvalyok és a vércsék már abbahagytak.

Mindez azonban mára már a múlté. Manapság mind több az olyan, esetenként több száz vagy több ezer hektáros egybefüggő parcella a vajdasági Bácskában, amelyen egyetlen fa vagy bokor sem található. És aztán jön a rácsodálkozás, hogy a ragadozó madarak számára éléskamraként funkcionáló területen túlszaporodnak a pockok, meg az egerek.