A vidék átlagos tengerszint feletti magassága 92 m körüli, legmagasabb pontja, a Bürök-halom is csak 105 m magas. A Hortobágyi Nemzeti Park pusztájának jól látható felszíni formáit a jellegzetes kunhalmok adják, amelyek jelentős régészeti értékkel bírnak.
Nem véletlen, hogy subában és szűrben jártak a korabeli pásztoremberek: így védekeztek a szabadban töltött éjjeleken a hideg ellen.
Az Országos Természetvédelmi Hivatal által 1973. január 1-jén alapított nemzeti parkot az UNESCO 1999. november 30-án felvette a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára, ahol a pásztoroló állattartás tájalakító hatása miatt számít különlegesnek. A park 2011-ben megkapta a nemzetközileg jegyzett Csillagos Égbolt címet.
Európa legnagyobb szikes pusztája az 1855-öt megelőző években, a Tisza szabályozása előtt erdőkkel, nádasokkal, dús növényzettel benőtt terület volt. A folyó medrének megváltoztatása után talaja kiszáradt, megkezdődött a szikesedés, vagyis a talajból elpárolgó vízből kicsapódtak az ásványi sók és a talaj felső rétegében halmozódtak fel. Így területeinek nagy része fűvel borított legelő, és szikfenekek, szikerek tarkítják, melyeket a néhány centis szintkülönbségek és a termőréteg megléte vagy hiánya okoz. A nemzeti park területén emellett halastavak, mocsarak, holtágak és nádasok találhatók.
