0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Szigetcsépen mindig van program, májusban hucul lovasverseny

Május 6-án „Hucul ösvény” kislovas ügyességi verseny lesz Szigetcsépen. A Csepel-szigeten fekvő falu nyaranta megtelik élettel legyen szó gasztronómiai, Duna-parti fürdőzésről, vagy épp lovas programokról.

– A Hucul ösvény inkább baráti találkozó mint verseny. Nem az a lényeg, ki hányadiknak ér be a célba, hanem hogy minden perc jó hangulatban teljen. Tehát a versenyzők, a nézők és a bírók is jól érezzék magukat. És persze nem is az embereken, hanem a lovakon, illetve a lovas-ló kapcsolatán van a hangsúly. Azon, hogy közös erővel, harmóniában és bizalomban ember és állat szinte bármilyen akadállyal megbirkózik. Ahogy ezt honfoglaló és kalandozó őseinknek is meg kellett tenniük a huculhoz hasonló felépítésű és mentalitású hátasaikkal – mesélte Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök, aki a verseny egyik szervezője.

hucul lovak, Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök
Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök

Az akadályok nagyon sokszínűek, és nehézségi szintjeik is széles skálán mozognak. Ráadásul évről-évre számos újítás is felfedezhető bennük. Van olyan feladat, amikor lóháton ülve kell kinyitni egy karámkaput, áthaladni rajta, majd vissza is zárni. Máskor pedig vízen kell átgázolni, amiben, ha csak műanyagból készült változat is, de krokodil les éhes szemmel az áthaladókra.

A híres hucul lovak

– A hucul lovak kitartásukról és nyugalmukról is híresek. Ez utóbbit is több feladat teszteli. Ilyen, például, amikor szalagos kapun kell áthaladniuk, bízva a lovasban. Ez esetben akadályként felállított kapu tetejéről lelógó színes szalagok lebegnek a szélben, amiken keresztül, bármily ijesztően is hassanak, át kell haladni. Egy másik feladatnál üres műanyag palackokon kell keresztül lépdelni, amik ropogó hangja szintén nem természetes zajforrás, így ijesztő lehet egy állat számára – folytatta Dr. Németh Csaba.

A Hucul ösvény azáltal, hogy idén pont május 5-én lesz megtartva, anyák napjára esik. Az ingyenesen megtekinthető esemény így kiváló családi program is lehet.

Azonban az, hogy díjtalan a belépés, nem jelenti azt, hogy semmit sem kell hoznunk magunkkal, hogy bebocsájtást nyerjünk a rendezvényre. A szervezők ugyanis a kapuban ellenőrzik, hogy mindenki egy zsák jókedvvel érkezzen, és reményeik szerint mindenki még tömöttebb zsákkal fog majd távozni tőlük. Aki pedig így tesz, nyugodtan számíthat arra, hogy 2025 májusában is hasonlóan hangulatos eseményre várják majd vissza!

Forrás: Sajtóközlemény