Az enyhén lejtős területek vízbefogadó képességét és a lefolyó csapadék eróziós hatásait befolyásolhatjuk övárkok kialakításával. Ezeknek az árkoknak a hosszanti tengelye a csapadék lefolyásának irányára merőleges, hosszúságukkal és szélességükkel jellemezhetők, kialakításukban fontos szerepet játszik a lejtők meredeksége.
A célzottan kialakított és a szintvonalakat követve ásott övárkok feladata, hogy a talajfelszínre hulló teljes csapadékvízáramlást néhány óráig vagy napig megfogják és megtartsák, és lassan beszivárogtassák a talajvíz feltöltődése során a talajba.
Bármilyen méretarányban áshatók a terepadottságokkal harmóniában. Használhatók önmagukban, vagy egy teljes ingatlanra kiterjedő integrált vízgyűjtő rendszer részeként, más elemekkel, például tavakkal, beszivárgó medencékkel és gátakkal kombinálva. Elsődleges feladatuk a víz megfogása és elvezetése, így az alapot felhasítják, kavicsozzák, lazítják vagy gipsszel bevonhatják, hogy a víz beszivárogjon a mélyebb rétegekbe. Az árkok közötti távolság a csapadéktól függően, az átlagos árokszélesség 3-20-szorosa is lehet. Ha tehát 1-2 m-es árokalappal rendelkezünk, akkor az egyes árkok közötti térköznek 3-18 m-nek kell lennie.
A száraz és az extrém száraz területeken a növényzet az árkok melletti sávra koncentrálódik elsősorban. Később a növénytakaró nagyobb mértékben kiterjeszthető az árkok közötti területekre az árkok nyújtotta jobb vízellátásnak köszönhetően. A talaj tulajdonságai is javulni fognak, ezért megmaradnak a növényeink is.
Az árkok betelepítésének folyamata a kiadós esőkkel kezdődik, amelyek megtöltik azt és átitatják a talajt minimum 1 m mélyen, legalább két esős évjáratban. Ezután kezdődhet a fák és cserjék betelepítése az árok mentén, majd az árok lejtős oldalán. A begyökeresedés és növekedés időszaka 3-10 évet vesz igénybe, mire a kialakuló lombkorona árnyékot ad az árok középvonaláig, ezzel párhuzamosan a lehulló lombtakaró számottevően gyarapítja a talaj humusztartalmát.
