A FAO adatai szerint a világ termőterületeinek negyedén már érezhető a sófelhalmozódás, aminek a hátterében sok esetben a klímaváltozásra és/vagy az emberi tevékenységre visszavezethető tényezők állnak – ilyen például a parti zónákban a felszín alatti vízbázis sósodása, amit a természetes regenerációt meghaladó mértékben kiemelt vízmennyiség helyébe a mélyben a tenger felől beszivárgó tengervíz okoz. Éppen ezért vizsgálták sós termőhelyi körülmények között termesztett – a termesztőközeg sótartalmára kimondottan érzékeny – káposzta esetében a különböző biostimulánsok és egyéb termesztési segédanyagok hatását. Azt tapasztalták, hogy ezekkel érdemben csökkenthető a növények által elszenvedett sóstressz káros hatása, de még további vizsgálatokra van szükség a mögöttes élettani folyamatok jobb megértéséhez.
Előtérben a biológiai megoldások
Az integrált növényvédelem kertészeti termelésben betöltött szerepével három szekció is foglalkozott, ami azt mutatja, hogy ennek a területnek majdnem akkora jelentősége van, mint a fönntartható víz- és tápanyag-gazdálkodásnak.
Azt is kiemelte, hogy a társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi kihívások miatt az integrált növényvédelem szerepe ott is minden korábbinál jelentősebb lesz. Ugyanezen a véleményen volt a holland Koppert képviselője, aki úgy látja, hogy noha a termésbiztonság szempontjából egyértelműen a beporzás az egyik kulcsfaktor, a kártevők és kórokozók elleni környezetkímélő küzdelem, valamint a természetes anyagokat előtérbe helyező növénytáplálás szerepe ugyanúgy megkerülhetetlen.
A biológiai növényvédelemre gyakorlati példákat is hoztak különböző növényfajok termesztésekor. Kiderült, hogy a népélelmezési cikknek számító okra (Abelmoschus esculentus) esetében használt biológiai növényvédelmi eljárásokra mindenekelőtt azért van szükség, mert a vegyszerekre alapozott védekezés hatékonysága az utóbbi években drasztikusan csökkent, miközben egyre komolyabb élelmezés-egészségügyi kockázatot jelentenek a szermaradványok. Az okra egyik legveszélyesebb kártevője, a gyapotjászid (Amrasca biguttula) elleni küzdelmet az indiai orgona, vagy más néven neem fa (Azadirachta indica) különböző kivonatainak kijuttatására alapozzák, a sikeres védekezés másik eleme pedig a kártevővel szemben toleránsabb genotípusok használata – ennek azonban feltétele a szakszerű szelekció és az ellenőrzött minőségű szaporítóanyag- előállítás és -forgalmazás. Azt is elmondták, hogy
Tájfajtákra alapoznakAz afrikai élelmezési szuverenitás és a szaporítóanyag-ellátottság közötti összefüggéseket elemzők az egyik legnagyobb problémának azt tartják, hogy Afrikában nem lehet olyan szaporítóanyag-piacról beszélni, mint például Európában. A jogszabályi háttér nem létezik, vagy legalábbis sok országban „hiányos”, nem egyértelmű. A gazdálkodók zöme elsősorban tájfajtákat használ, ezeket maga szaporítja vagy megkérdőjelezhető minőségben szerzi be, még a konstans fajták esetében is. Hibrideket kevesen termesztenek, mert a szaporítóanyag túl drága, és csak kevés gazdálkodó áll olyan technológiai szinten, hogy a bennük rejlő potenciált kihasználja és így a szaporítóanyag ára megtérüljön. Az évszázadok óta termesztett hagyományos afrikai tájfajtákat nem lehet fajtalistára vetetni, a nemzetközi vetőmagcégek pedig nem is látnak abban fantáziát, hogy ezeket szelekciós munkába vonják és foglalkozzanak a minőségi szaporítóanyag előállításával. Való igaz, hogy ezek a tájfajták alkalmazkodtak a helyi körülményekhez, így termesztésük kisebb kockázattal jár, ám ha a szaporítóanyag minősége nem megfelelő, akkor a gazdálkodó eleve behozhatatlan hátránnyal indul. Megoldás lehetne, ha helyi szinten működő, kis vetőmagcégek vállalkoznának arra, hogy a tájfajtákat tudatos szelekció alá vegyék, és erre alapozva megkezdjék a minőségi szaporítóanyag termelését és forgalmazását, hogy a termelő valóban azt kapja a pénzéért, amit vár. Ez nagyon lassú folyamat, de már van egy-két jó példa. A másik megoldás közösségek létrehozása olyan termelőkből, akik megfelelő képzés után képesek lehetnek minőségi szaporítóanyagot előállítani. Ez esetben azonban le kell győzni egy mentális akadályt, a folyamat – lehetőség szerint független – minőségi ellenőrzését. Csak így szavatolható, hogy a végeredmény valóban jó minőségű szaporítóanyag lesz, e nélkül kétséges, eléri-e a kívánt célt a kezdeményezés. |
A paradicsom gyökérzetét károsító Ralstonia spp. (pl. Ralstonia solanacearum) elleni nem vegyszeres védekezés a rezisztens alanyokra oltás. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a szaporítóanyag-előállítóknak és a termelőknek meglegyen a kellő szakmai tudása (és anyagi háttere) az oltáshoz, és az ilyen növények neveléséhez. Az afrikai kontinensre is behurcolt és a paradicsomon kívül a Solanaceae család más fajait, például az afrikai tojásgyümölcsöt (Solanum macrocarpon) károsító vörös atka (Tetranychus evansi) elleni alternatív védekezési lehetőségekre is hoztak példákat. Az egyik lehetséges út a rezisztencianemesítés, más kutatók az őshonos Neoseiulus barkeri és az idegenhonos Phytoseiulus longipes atkák, mint hiperparaziták használatában látnak előrelépési lehetőséget – ez utóbbi használhatóságát a paradicsom atkakártételének megelőzésére európai hajtatóházi körülmények között már vizsgálták.
