2019-ben volt utoljára kert témájú kiállítás és annak részeként kertépítőverseny. Azóta a Hungexpo megújult, így remélhetően jövőre sok kertépítő és kertek iránt érdeklődő érkezik majd a pavilonokba.
Kosztka Ernő, a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (Makeosz) elnöke a díjátadón méltatta a profi és a diák kategória versenyének résztvevőit. A profi kategóriában a zsűri kertstílusokat díjazott, azt értékelte, ki miben volt kimagasló, így született meg a négy különdíj. Versenyen kívül a WordSkills Lyonban megrendezésre kerülő idei világbajnokságára napi nyolc órában készülő Adamcsek Gergő és Tóth Levente is megépítette a diákok versenyfeladatát, ezzel is segítve a többiek munkáját. Fontosak a diákok versenyei, hiszen az azon részt vevőkből lesznek a jövő kiváló kertépítő szakemberei.
Bokor Péter, a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium szakoktatója, a tehetséggondozó tanbázis vezetője, a Construma kertépítőverseny diákkategóriájának szervezője elmondta, hogy

A szervezés során a stand terveit többször módosították, igyekeztek minél kisebb költségkeretből megoldani a feladatokat, melyekben maga a munkafolyamat és a tisztaság vált hangsúlyossá, a megszokotthoz képest kevesebb mérési ponttal. Az építőanyagot a Leier Hungaria Kft., a növényeket a Profi Partner 2003 Kft. ajánlotta fel, a Makeosz és a Barackvirág Kft. pedig a rendezvény logisztikájában és egyéb anyagok beszerzésében segítette támogatásként az iskolákat. A növényfajták kiválasztásánál a látvány volt elsődleges, kevésbé játszott szerepet az ökológiai igény, hiszen egy sokak által látogatott kiállításra készültek az alkotások. A növényhasználat kreatív feladatként jelent meg, minden csapat ugyanazokat a növényeket kapta ugyanazon darabszámban. A végső eredményekben a munkafolyamatok és a szabad feladat minősége döntött, utóbbit a 4 × 5 méteres stand egyik részén lehetett megvalósítani.

A részt vevő 11-12. évfolyamos diákok számára a verseny jó felkészülés volt a Savaria Park kertépítő megmérettetésre, ami egyben Skills-előválogató is. A Construma verseny idén a diákok számára csapatépítő jellegű, tétje, hogy a szakoktatók láthassák a diákok tudását, hozzáállását, ami fontos lesz a jövőben.
A Makeosz a zöldszakma februári nagy közös konferenciáján hirdette meg a Construma Kerten való részvétel lehetőségét a diákok és a profi kertépítők számára egyaránt.
Ott volt még a Profi Partner 2003 Kft. és a Barackvirág Kft. az árudai növényeivel a Hungexpo A pavilonjában, ahol a kertész szakma egy helyen tudott megjelenni a társszervezetek kiállító standja mellett, értékelt Kosztka Ernő Makeosz- elnök. A profi verseny minden résztvevője a prémium kategóriát jelenítette meg, bemutatva, hogyan kell megépíteni egy minőségi installációt.

Míg ezek a cégek mindig csak a saját termékeiket mutatják be a saját standjaikon, addig a kertekben a komplett szolgáltatás látható a kiállításokon. Ez a felismerés hasznos jövőbeli együttműködés alapja lehet.